A tűzijáték teljesen megkavarja a közlekedést

-

Ne rutinból közlekedjenek a fővárosban augusztus 20-án! Lesz járat, amely rövidített útvonalon közlekedik, lesz, ami este már el se indul, és néhány metrómegállót lezárva talál majd. Az autósok lezárásokra számítsanak.


Változik a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatainak menetrendje a fővárosban az augusztus 20-iki ünnepségek miatt. A tűzijáték ideje alatt a hatóságok lezárhatják a Vörösmarty téri, a Batthyány téri, a Kossuth Lajos téri, a Fővám téri, a Szent Gellért téri, a Ferencei terei és a Móricz Zsigmond körtéri metrómegállókat. Mind a négy metróvonalon a szerelvények 18 óra és fél 11 között sűrűbben, 1-3 percenként közlekednek.

További fontos változás, hogy rövidített útvonalon közlekedik délelőtt, valamint 18 órától a 2-es villamos, megosztva, két szakaszon jár 18 órától az 5-ös, a 7-es és a 105-ös busz, valamint a 18-as villamos, a 7E pedig 18 óra után nem közlekedik.

Terelt útvonalon szállítja az utasokat egész nap a 41-es villamos, reggel a 16-os busz, amely 8.45-től már nem közlekedik, 14 órától a 15-ös és 115-ös, 18 óráig a 17-es és 86-os, illetve a 105-ös busz, valamint a 19-es villamos, 18 órától pedig a 8-as, a 27-es, a 110-es és a 112-es busz, a 61-es villamos, valamint a 916-os és a 990-es éjszakai busz.

A 178-as busz, illetve a 47-es és 49-es villamos csak 18 óráig közlekedik, ez után a szerelvények helyett a 19-49-es jelzésű pótlóbusz jár. A 107-es buszok 18 és 23 óra között csak a Deák Ferenc térig közlekednek. A Szent István-bazilikánál nem állnak meg a 9-es, a 15-ös és 115-ös buszok. A metrók mellett a BKK a legfontosabb járatokat 23 óráig sűrítve közlekedteti.


Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2015. augusztus 18. és 2015. augusztus 23. közötti időben Budapest I., II., V., IX., XI. és XIII. kerületében. A lezárások pontos helyéről és idejéről itt talál további részleteket. A rendőrség azt kéri, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek.