A transzplantáción átesett kislány találkozott az ”angyalka” szüleivel

-

A brit kislány három éves kora óta várt új májra és vékonybélre. November végén megműtötték, személyesen mondott köszönetet a donor szüleinek.


A 8 éves Kyree Beachem Hirschprung kórral született – a betegség a vékony- és a vastagbelet támadja meg, székelési problémákat okoz, a beteg könnyen kerülhet súlyos, életveszélyes állapotba is –, és öt éve várt több szervet érintő transzplantációra. A szülők november 24-én kapták a telefont, hogy lehet egy új donor, akitől Kyree kaphat új májat, hasnyálmirigyet és vékonybelet – írja a Huffington Post.


A műtét után voltak komplikációk, de a kislány átvészelte, és nagy léptekkel halad a gyógyulás felé.

2010-ben már végeztek vékonybél-transzplantációt a kislányon, de akkor a szervezete nem fogadta be az idegen vékonybelet. Emiatt speciális táplálásra szorult, iskolába sem tudott járni.

A donor egy ötéves kislány, Arianna volt, aki agyi rendellenességben szenvedett, és hirtelen halt meg november 23-án. Miután Kyree történetéről írtak a lapok, Arianna szülei úgy döntöttek, az ő kislányuk szerveit Kyree-nak adományozzák. Luis és Evelin Morales fel is vette a kapcsolatot Kyree szüleivel a Facebookon. Találkoztak, beszélgettek a lányokról, majd a műtét után a kislánnyal is találkoztak.

Arianna szerveiből három másik kisgyerek is kapott.


How do you say thank you to the people who made the most selfless decision in the middle of their worst nightmare?  I am...

Szerző: Kyree's Dream Team2015. december 16.