A trágár macitól nem hatódunk meg

Forrás: UIP

-

A Ted 2-ben a primitív humor ugyanolyan szuper, mint elődjében, de sajnos Seth MacFarlane már megint elkövette azt a hibát, hogy több különböző műfajú filmet próbált belezsúfolni egybe. És még papol is nekünk.


Van egy jó hírem a Ted rajongóinak: biztosan imádni fogják a Ted 2-t is, mert a folytatás szinte pontosan ugyanolyan, mint az első rész. Én mondjuk ennek annyira nem örülök, ugyanis pont azok a dolgok nem működnek most, amik nem működtek három évvel ezelőtt sem. Seth MacFarlane ugyanazzal a két Family Guy-os alkotótársával együtt írta a forgatókönyvet, és nagyjából a film felénél kiderül, hogy bármilyen szuperek is ők az újabb és újabb primitív poénok kisütésében és a teljesen véletlenszerű, bárgyú humorban, nagyjátékfilmet írni még mindig nem tudnak.


Mark Wahlberg és Ted a Ted 2-ben


A Ted 2 azzal indul, hogy Ted feleségül veszi kedves, de prosztó csaját, Tami-Lynnt (Jessica Barth). Hogy mennyire prosztó, azt ízléstelen rózsaszín rúzsa és folyton kilógó, ízléstelen rózsaszín melltartója is mutatja – akinek ez nem vicces, jobb, ha meg sem próbálkozik a filmmel. Mark Wahlberg figurája, John pedig szomorú, mert szétmentek Lorival (Mila Kunis). Aztán előreugrunk egy évet az időben, John még mindig szomorú, de mostanra Ted és Tami-Lynn házassága is válságba jutott.


Jessica Barth és Ted


Amíg John és Ted hülyeségeket beszélve szívnak a kanapén, Tami-Lynn és Ted pedig undorító dolgokat vágnak egymás fejéhez üvöltve, addig minden oké, addig nevetünk. Élvezzük, hogy Tami-Lynn orvosa „behány” a nő drogoktól kicsinált petefészkétől, és még azt is, hogy Tom Bradynek, a híres amerikai focistának aranyszínű fényt bocsát ki a pénisze, nem beszélve a meleg Jay Leno és a gabonapehely-vásárló Liam Neeson teljesen értelmetlen, annál remekebb cameójáról. Polgárpukkasztás, dili, túltolt gusztustalankodás, ezek Seth MacFarlane erősségei.


Ted, Mark Wahlberg és Tom Brady


A csaknem kétórás film első felét simán elviszi az ökörködés, de aztán az alkotók egyre kényszeredettebb fordulatokkal igyekeznek kitölteni a játékidőt, ami már csak azért is érthetetlen, mert ha a cselekmény nehézkes, fölösleges kanyarjait kivágták volna, akkor egy egészen kellemes, pörgős, 80 perces film lehetett volna a Ted 2, és annak sokkal szórakoztatóbb lett volna. De sajnos a nyakunkba varrnak egy úgynevezett sztorit, amely Ted bírósági harca körül bonyolódik. Azért vívja, hogy jogi személynek nyilvánítsák, érvényesen is feleségül vehesse Tami-Lynnt és örökbe fogadhassanak egy gyereket (itt némi önellentmondásba keveredik a film, mert először azt mondják, a nő beteg petefészke miatt nem lehet gyerekük, aztán, hogy azért, mert Tednek nincs nemi szerve, ki érti ezt?).


Amanda Seyfried, Mark Wahlberg és Ted


Amikor még aranyos montázsban füvezgetnek és hülyéskednek az újonc ügyvéddel, Sammel (Amanda Seyfried), az vicces, de aztán egy hosszabb szakaszon mérsékelten humoros tárgyalótermi drámává alakul a film, majd jön egy szükségtelen autóbaleset, amely gitáros dalbetétbe torkollik. És ez hiába direkt, kikacsintósan nyálas, azért csak fészkelődünk a székünkben, hogy hogy jön ez ide, és MacFarlane már megint miért próbált három-négy különböző műfajt beleszuszakolni egy filmbe, amely sima komédiának lett volna a legjobb.


Amanda Seyfried, Mark Wahlberg és Ted


Az, hogy megint felbukkan Donny (Giovanni Ribisi), aki megint el akarja rabolni Tedet, kissé fárasztó, de semmi ahhoz képest, hogy a film egy pontján Sam, később Ted, végül egy harmadik szereplő, akinek a kiléte maradjon titok, terjengős monológban állítja párhuzamba Ted harcát a melegek és más kisebbségek társadalmi egyenlőségért vívott küzdelmével. Ekkor már tényleg nem értjük, hogy milyen filmben is vagyunk éppen. Az előbb még azon röhögtünk, hogy egy egész polcnyi ondóminta dőlt Mark Wahlbergre, a társadalmi mondanivalót igazán megspórolhatták volna nekünk. Hollywood mostanság népnevelő szerepet vállalt magára azzal, hogy két szopós poén közé benyom egy kiselőadást arról, hogy a plüssmackó is ember?


Ted 2

Ted a spermabankban


Ezek a lassú és patetikus epizódok abszolút stílusidegenek egy alapvetően ocsmány beszédre és szexuális poénokra kihegyezett vígjátékban, ráadásul Wahlberg figurája is háttérbe szorul miattuk. Az első film legerősebb részei azok voltak, amikor John és Ted együtt idétlenkedtek, most ilyen jelenet alig van, helyette John csak kísérgeti Tedet jogásztól jogászig, de sok valódi tennivalója nem akad, egészen addig, amíg egy félelmetesen béna szerelmi szálat nem sóznak a nyakába.

Az érzelmes befejezés olyan, mintha tényleg azonosulást és meghatódást követelne tőlünk a film, de a finálé annyira csöpögős és klisés, hogy ha nem plüssmedve lenne az egyik főhős, akkor émelyegve fordulnánk ki a moziból, így meg csak értetlenkedünk: most tényleg azt várják tőlünk, hogy komolyan vegyünk egy mocskos szájú játékmackót? És ha nem? Akkor mi is rasszisták vagyunk?


Kövesd a VS.hu kultúrarovatát a Facebookon!