A toldi példa: ”A mostani gyerekek gyerekeiért dolgozunk”

Fotó: Vs.hu / Hirling Bálint

-

Húsz év kőkemény munkája kell ahhoz, hogy a generációk óta mélyszegénységben élők helyzete javuljon – mondja az Igazgyöngy Alapítvány igazgatója. Az alapítvány a hajdú-bihari Toldon, a mintafaluban 6 éve dolgozik, ott már látszik a javulás. Az egyik leghátrányosabb helyzetű kistérségben több mint ezer családot segítenek valamilyen módon, ez azonban csepp a tengerben az országban élő szegény százezrekhez viszonyítva. Anyagilag egy évre látnak előre, egyre erőteljesebb szociális tevékenységükhöz nincs elég pénzük. De kitartanak, „különben mi lenne ezekkel az emberekkel?” – indokolja a maga és munkatársai állhatatosságát Ritók Nóra, az alapítvány igazgatója. Szerinte módszerük nagyban is működhet.


Tanulj, fiam, csak akkor viheted valamire – hangzik a sokat hallott bölcsesség, ami az esetek többségében igaz is, de van, amikor meg nem. Például amikor valaki tanul – mondjuk érettségit szerez –, de ugyanúgy közmunkás a faluban, mint az, aki analfabétaként került ki az általános iskolából. Vagy targoncás lesz, de a szakmájában dolgozni nem tud: még a bejáráshoz szükséges bérletet sem tudja megelőlegezni az első fizetéséig, nem hogy egy albérletet Budapesten. Mivel lehet a fontosnak mondott tanulásra motiválni azt, aki nem lát maga előtt pozitív példát? Az egyik leghátrányosabb kistérséget látva ez tűnik az egyik legfontosabb kérdésnek, de a válasz nem egyszerű, bár akadnak pozitív példák.

„Itt nem lehet azzal példálózni, hogy ha leérettségiztél, és egyetemre jutsz, akkor mennyit fogsz keresni, mert ez a történet generációk óta nincs meg a mélyszegénységben élőknél” – mondja Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány igazgatója. Rövid távú ösztönzőket alkalmaznak: havi 10 ezer forintos ösztöndíj, kirándulási lehetőség a jó tanulmányi eredményekért.


Az a legborzasztóbb, hogy a szülőkben sincs benne az a munkavállalói tudás, perspektíva, amit átörökíthetnének a gyerekeiknek. Hiába mondja az iskola, hogy tanulással lehet boldogulni, ha a családból az jön, hogy ugyan, minek tanulni?

És a közvetlen példa is ezt mutatja: érettségivel is közmunkás leszel, ugyanúgy, mint aki az általános iskolát sem végezte el. Ezen Török Zita, az alapítvány munkatársa szerint nem tud túllendülni se a gyerek, se a szülő.

„A gyerek esetleg el sem akar menni iskolába, mert a közmunkában 50 ezret keres. Ez akkora mókuskerék! Visszatermelik magukat oda, ahonnan esetleg túl tudnának lépni. Mi meg csak sulykoljuk beléjük, hogy a tanulás biztosíthat lehetőséget, hogy elérd a céljaidat.”

Mindig felcsillantják a diákjaiknak – mondja Török Zita –, hogy érettségizzenek le, tanuljanak tovább, és akkor mehetnének hozzájuk tanítani vagy asszisztensnek. Néhányan elindultak ezen a pályán. Egy volt tanítványukból például rajztanár lett az alapítványnál, igaz, ő nem halmozottan hátrányos családból érkezett, így képes volt finanszírozni a tanulmányait.


Berettyóújfalu riport

Az Igazgyöngy Alapítvány 16 éve, az Alapfokú Művészeti Iskola egy évvel később indult Berettyóújfaluban. Miután sok hátrányos helyzetű gyerek nem tudott bejárni, így az alapítvány munkatársai mentek kisebb települések iskoláiba – összesen hat helyen tanítanak.


A tanítás mellett hangsúlyos az Igazgyöngy szociális tevékenysége is, a mélyszegénységben élő gyerekek mellett a felnőttekre is figyel. Told a mintafalu, az alapítvány ott kezdte a közösségépítést, munkahelyteremtéssel együtt. Asztalosműhelye is van a faluban.

Bár a gyerekek évekig tanulnak rajzolni, a művészeti vagy rajztanári pályában kevesen gondolkodnak. A cél persze nem is a művészképzés, hanem a szociális kompetenciák fejlesztése, a tudást is bővítik, és a gyerekek önbizalma is nő ezáltal. Debrecenben van művészeti középiskola, ahová nem egyszerű bekerülni, mert egy nívós intézménynél ehhez a kistelepülésekről vitt jó tanulmányi eredmény nem mindig elég.

Több anyával is beszéltünk, mindegyik fontosnak tartotta, hogy a gyereke tanuljon, ne legyen olyan nehéz élete, mint neki. Többen is azt mondták, nem kell elkapkodni a szülést. Nekik ugyanis normális végzettségük nincs, fiatalon szültek, munkahelyük nem volt. Van, aki gyerekkorában éhezett, és sokat küzdött azért, hogy a gyerekeinek ezt ne kelljen nap mint nap elszenvedniük. A közmunkát viszont többen onnan nézik, hogy az havi 50 ezer forint, szemben a korábbi 22 800 forinttal. Bár van, aki azt szeretné, ha a fia Toldon közmunka helyett az alapítványhoz állna be alkalmazottnak.

A közmunka könnyű pénzszerzési lehetőség, túl sokat nem is kell dolgozni, a lényeg, hogy bekerüljön az ember, és később is behívják – mondja Ritók Nóra. Ráadásul nem valódi munkát végeznek: azért ásnak, hogy dolgozzanak, de egy traktor 3 perc alatt végezne. Vagy 80 ember söpröget, mintha egy lassított felvételt néznénk. Ezt egy 3 fős brigád is el tudná végezni.

„Nagyon szomorú, hogy a 16 éves gyerekek a jövőképet a közmunkában fogalmazzák meg. De nincs is más lehetőségük.”


Toldi életkép karácsony előtt, a háttérben megbúvó mikuláscsomagokkal


Nehéz ösztönözni a tanulásra

Az teljesen változó, hogy a szülői „tanulj, fiam!”-mal mit lehet elérni. Van olyan család, ahol hiába beszélnek, négy gyerekből csak egynek van meg a nyolc általánosa, a többi hatodikban abbahagyta, máshol egyelőre csak a 19 éves legnagyobból lett közmunkás. A kilencediket járta többször, tovább nem jutott.

Egy lányt az iskolaigazgató mentett meg. Az anya, Szilágyi Andrea azt meséli, lánya többször megbukott, a kudarc miatt 18 évesen ott akarta hagyni a középiskolát. Az igazgató viszont nem hagyta, rábeszélte a lányt, hogy tanuljon ápolónak, így majd Debrecenben, az idősek otthonában dolgozhat. A lánynak tetszik a képzés, és még anyagilag is jól jár: miután hiányszakmát tanul, állami ösztöndíjat is kap. Húga is ösztöndíjas, csak ő az Igazgyöngytől kap havi 10 ezer forintot, mert elég jó az átlaga.

Toldról Biharkeresztesre a diákok középiskolába a dísznövénykertész vagy – jellemzően a fiúk – a rendészeti szakra iratkoznak be. A következő évben rendszerint már mind a – mint ők nevezik – „gazos” évfolyamra járnak, mert a másikról kibuknak. Egy szülő azt mondta, nem szerették volna, ha a gyerekek messzebb mennek. Emögött lehet az is, hogy kifizetni azt már nem tudnák.

Beszéltünk olyan fiúval, aki katona akart lenni. Terve porckopás miatt meghiúsult, most külföldi munkát tervez. Ez nem jellemző a toldiakra, a többség legfeljebb egy nagyobb hazai városban gondolkodik, legalábbis elméletben.

A Körösszakálon élő Dzsenifer első helyen a debreceni művészeti iskolába adta be a jelentkezését, de nem vették fel, az általános iskolai tudása ugyanis kevés volt. B verziója pedig a pénz miatt hiúsult meg: felvették a román gimnáziumba Gyulára, ahol kollégiumban lakott. Ezt a havi 110 ezerből és az élettárs munkabéréből élő 7 tagú család nem tudta finanszírozni, Dzseninek két hónap után haza kellett jönnie. Most Biharkeresztesre jár, marketinget tanul. Mindennap ingázik: ha lekési a 6.40-es buszt, aznapra ugrott az iskola: a következővel már csak az ötödik órára ér be.

A jó tanulmányi átlaga miatt igazgyöngyös ösztöndíjas, de most nagyon kell igyekeznie: az általános iskolai tudás nem elég, a középiskolában most pótolják az ötödik-hetedikes tananyagot több tárgyból is.

Hetedikes, kitűnő tanuló húga is ösztöndíjas, ráadásul nagyon eltökélt: „Ő kőkeményen eldöntötte, hogy márpedig lesz valami” – mondja az anya, Bódi Zsanett. Hogy pontosan mi, az egyelőre talány, a jelenlegi verzió szerint ügyvéd, de ez havonta változik.



Meghatározó szociális és családi körülmények

Dzsenifer és húga tehát akar tanulni, a kérdés, hogy mennyire tud. A család ugyanis egy szobában él – a ház másik szobáját még nem sikerült felújítaniuk. A nyüzsgő kistestvérek és a bekapcsolt tévé mellett nincs egyszerű dolguk – mutat rá Török Zita, az alapítvány munkatársa. Helyzetük nem egyedi, inkább általános. Sőt, van, ahol nemcsak hely, de még áram sincs. Az alapítvány ezért örül annak, ha valaki kollégiumba kerül: ott a pihenés és tanulás feltételei is adottabbak. Zsanett 17 évesen szülte első gyermekét, azóta gyesen van. Reméli, hogy a lányok tanultak az ő hibájából.

„A szüleim nagyon tiltottak mindentől, lehet, hogy pont ez volt a baj, az első szerelembe fejest ugrottam. Az nem olyan család volt, mint a mienk, az ő életfelfogásuk az volt, hogy üljek otthon, és szüljek gyereket.”

Zsanett rendészetin tanult, nem fejezte be. Legkisebb fiával hamarosan lejár a gyes, azt tervezi, hogy kitanul valamit. Érdekli a műkörömépítés, bár erősen kérdéses, hogy egy szegény településen ennek mekkora felvevőpiaca lenne.

Bár azt ígéri, hatodik gyereke nem lesz, a lánya ezt némi kétkedéssel fogadja. Dzseni mindenesetre 25 éves kor alatt nem akar családot. Török Zita azt mondja, a tanulásról és a később szülésről szóló elképzelések szépek, de a valóság sokszor más lesz.

Megkaptuk arra is a választ, hogy egy roma nőnek miért kell választania a család és az iskolapad között: „A nyolc általános lett volna, meg a virágkötészet, csak odáig már nem jutottam el, mert férjhez mentem. A romáknál ilyenkor már nem szabad tovább tanulni, mert az olyan, mintha megcsalnánk az urunkat. Úgy tartják, a nő nem tanulni, hanem pasizni megy” – mondja Szilágyi Andrea, aki szerint ez a szemlélet továbbra sem változott. Arra pedig, hogy minek ilyen korán szülni, a hagyományokból jön a válasz. A HVG-nek korábban egy diplomás roma nő azt mondta, ő 18 évesen szült, a férje családja szerint túl korán, az ő családja szerint túl későn: már aggódtak, hogy tanulásra pazarolja az értékes éveit.

Toldon – ahol az Igazgyöngy Alapítvány igen széles körű munkát folytat – három éve nem szült fiatalkorú. Ezt sikerként értékelik. Mint utóbb kiderült, éppen beszéltünk az érintett lánnyal: ő a kislánya mellett magántanulóként leérettségizett, és bár most közmunkás, szeretne tanulni valamit. Még nem tudta, mit.



Kevés a sikersztori

Más településen azért a fiatalon szülés előfordul még azoknál is, akikkel az alapítvány kapcsolatban áll. Dzseni mesélte is, hogy általános iskolában az évfolyamából ketten terhesen ballagtak. Török Zita azt mondja, az elmúlt 15 évben – mióta a településen dolgozik – ilyen csak tavaly fordult elő. Bár az alapítvány életpárti, segít a bajba jutott lányoknak: kérés esetén finanszírozza az abortuszt, ha utána a lányok használnak majd valamilyen fogamzásgátlót.

A már említett magántanulósággal az a gond, hogy így a gyerekek minimális eséllyel vághatnak a jövőnek.

„Most hallottuk, hogy egy hatodikos kislánynak az iskolája magántanulói státuszt ajánlott. Máshol szintén most egy kilencéves gyerekkel tartanak itt. Ez a rendszer kudarca. Nyilván vannak problémás gyerekek, de mi, akik több iskolára is rálátunk, össze tudjuk hasonlítani a problémásakat is. És sokszor nem értjük a reakciókat. A »nemkívánatosság« elég szubjektív kategória. És a döntések visszafordíthatatlan helyzetet teremtenek. Próbálunk a rendszeren belül segíteni ilyenkor, remélhetőleg sikerrel” – mondja Ritók Nóra.

„Esélyteremtő civil szervezetként számunkra az a siker, ha a gyerek 16 évesen nem esik ki az iskolarendszerből, ha szerez egy szakmát, esetleg le tud érettségizni pl. rendvédelmi szakon. Vannak ilyen sikersztorik, csak sajnos kevés. A zöme 16 évesen kiesik. És nem a középiskola második osztályából; van, aki az általános iskolát sem végzi el” – teszi hozzá az Igazgyöngy Alapítvány igazgatója.

Az mindenesetre látszik, hogy a tanulást már komolyabban veszik: Toldon korábban a 2,6-os átlag elég volt ahhoz, hogy a néhány legjobb tanuló ösztöndíjat kapjon, 4 év alatt ez egy teljes jegyet javult.


Amikor a baj csőstül jön

Van, akinek nem a tanulás, hanem a sport lehetne a kitörési lehetőség. Egy 10 éves körösszakáli kisfiú, Emil egy hónap edzés után egy román versenyen megvert egy fiút, aki már öt éve bokszol. Családja büszkén meséli, hogy az edző szerint tehetséges a fiú.

„Volt kitől örökölni. Én is bokszoltam. ... Cipőt!” – mondja mosolyogva Rudolf, az apa. Erika, az anya félti a gyereket, de a komolyabb karrier útjába más is állhat: „Ha több pénzbe kerülne a versenyzés, akkor mondanánk neki, hogy inkább maradjon itthon, azt nem tudnánk finanszírozni.”


Berettyóújfalu riport

Emil komolyan készül


Hat gyerekből már csak kettő lakik velük, 84 ezer forintból élnek. „1000-1500 forint jut egy napra. Nem vagyunk válogatósak, megvan, ami kell.” Például a gyerek csokija és reggelije. Könnyítés, hogy napközben az iskolában eszik. Most kicsit jobb lehet: a nagyfiú is beállt közmunkásnak. Elvégzett egy informatikai képzést, de érettségi nélkül nem állnak szóba vele. A többiek is így jártak. Az apa már nem tud dolgozni. Pár éve TBC-s volt, most pedig agydaganatot diagnosztizáltak nála, drámai jövőképpel:


A szürkeállomány alatt van a daganat. Nem tudják, hogy jó- vagy rosszindulatú-e, de az orvosok azt mondják, ha egy millimétert nő – ami nem biztos –, lebénulok, vagy megvakulok, vagy meghalok.

Berettyóújfalu riport

Rudolf és Erika


Műtétet nem akar: ismerősének műtötték a fejét, két hét múlva meghalt. A feje állandóan fáj, a gyógyszer öt percekre hatott, már nem szedi.

A tragédiák sorának még nincs vége: 15 évvel ezelőtt született egy lányuk, aki 8 hónapos korában meghalt. A család szerint félrekezelték. Erika olyan fájdalommal mesél róla, mintha pár éve történt volna. Depressziós lett, gyógyszert szedett, emiatt tompább volt. Egyszer nem figyelt oda, és egy parázs miatt leégett a nagyszoba. A gyerekek összes ruhája odalett. A család a két kisebb szobába húzódott, pár évbe telt, hogy azt a házat eladják. Vettek egy másikat a főút mentén, onnan viszont azért költöztek el, mert kisfiuk, Emil kiszaladt az útra, és majdnem elütötte egy kamion, onnantól nem mertek maradni. A legújabb választás sem alakult szerencsésen: a házat, amelyben laknak, kifizették, de csak egy kézzel írt adásvételijük volt, az ingatlant hivatalosan nem írták át a nevükre. Így pedig a tulajdonos volt élettársa beperelte őket. A helyzet súlyos, lehet, hogy menniük kell. A per még tart, a legutolsó forduló azonban a család számára bizakodásra ad okot.

A jogi perpatvar miatt viszont kiköttették náluk a villanyt és a vizet.


Egy évig nem volt áram. A kisfiú nagyon nehezen bírta, bele voltam betegedve

– meséli Erika. „Gyertyázni nem mertem, a testvéremék háza is így égett le. Még mindig szédülök, elég, ha nem figyelek, és odavan mindenünk.”

Elsőre az alapítványtól kaptak napelemes lámpát, később az alapítvány egy névtelenséget kérő támogatója révén sikerült beszerelni egy aggregátoros villanyórát 120 ezer forintért. Az aksiját a szomszédban, a fiuknál töltik, az két napra elég. Cserébe beszállnak a rezsibe. Karácsony előtt levágták a részletre vett malacot, talán most szusszanhatnak kicsit.


Berettyóújfalu riport


Az alapítvány hosszú évek alatt rájött arra, hogy pusztán a gyerekek oktatása nem elég, foglalkozni kell a családokkal is, sőt, közösséget kell építeni, hogy eredményt lehessen elérni. Ezt kezdték el Toldon, a 300 fős, többségében romák lakta zsákfaluban.

Ritók Nóra első útja ide néhány testvért követve vezetett. Furcsa volt, hogy a Biharkeresztesre járó, rosszul öltözött és elhanyagolt gyerekeknek fizetniük kell a művészeti oktatásért, noha ugyanolyan hátrányos helyzetűnek néznek ki, mint a többiek. Megtudta, hogy a gyerekek apja meghalt, így az özvegyi nyugdíjjal és egyéb juttatásokkal együtt a 6 tagú család 200 ezerből élt. Ám az is kiderült, hogy ezt elviszi az uzsorás hitele. Akkor kezdett Nóra kapcsolatokat építeni – idézi fel a kezdeteket Lisztes Ferenc, az alapítvány munkatársa.

A faluban borzalmas volt a helyzet: mindenki egymásnak feszült, a kilátástalanság, a nyomorúság és az, hogy nem tudták egymást elviselni, olyan agressziót eredményezett, amiből nehéz volt bármit kihozni és elindítani – mondja Ritók Nóra.

Lisztes Ferenc szerint jelentős problémaforrás volt, hogy a gyerekek régen nem tudtak semmit sem csinálni. „Még egy nyomorult játszótér sem volt a faluban. Ezért ültek az árokparton, és cseszegették egymást, ebből konfliktus lett, amibe szinte azonnal beavatkoztak a felnőttek. Mindjárt olyan helyzet alakult ki, amit aztán nem tudtak megoldani. Most, hogy van mit csinálni, nyugodtabb mindenki.”

Rendőr is kevesebbet intézkedik a faluban. Az alapítvány öt embert foglalkoztat, ezen és a közmunkán kívül semmi sincs.


Berettyóújfalu riport

Lisztes Ferenc Toldon, az alapítvány egyik házában – itt van az asztalosműhely is. A lekvárkészítéssel most kezdtek el kísérletezni


Az alapítvány önkénteseként lehet biobrikettet gyártani – amivel a téli tüzelő egy része meg is van –, vagy alkalmi munkavállalóival, pénzért (bár a napszámnál kevesebbért) eladásra szánt, szépen megfestett dobozokat készíteni, hímezni, lekvárt főzni, kerti munkát végezni, de van asztalosműhely is.

Vannak foglalkozások, előadások – és az egészben hatéves munka. Az első év a kapcsolatépítéssel telt. A munkaerőt a nulláról építették: az emberek eleinte késtek, nem vigyáztak a szerszámokra, gyanakodva nézték Ritók Nórát – vagy ahogy faluszerte hívják, Nóri nénit.

„Valami baj van a gyerekkel? Nincs. Akkor miért jött?” – idézi fel a kezdeti klasszikus mondatot Lisztes Ferenc.

Eleinte tűzoltásra kényszerültek. Első lépésként például csináltattak 15 pottyantós vécét, mert az sem volt. Aki kért, az a lehetőségekhez mérten kapott segítséget. Aztán maguk a falubeliek mondták, hogy nem lesz ez így jó. Közösen lefektették a szabályokat. A jelmondat:



Nem kötelező velünk együttműködni, de segíteni csak annak segítünk, aki nekünk is segít.

Berettyóújfalu riport

Eladásra szánt dobozokat festenek Toldon, a minta a gyerekek által készített rajz


A valamit valamiért elve szemléletformálás. „Azt a fokozatot, hogy valakinél visszakötünk egy villanyórát, vagy kap egy háztartási gépet, csak úgy lehet elérni, ha ő is mutatott valamit. Különben csak azt a szemléletet konzerválod, hogy majd úgyis segít valaki. A tanult tehetetlenség létező fogalom ezekben a családokban. Nagyon kell vigyázni, hogy ezt ne erősítsük, hanem elmozdítsuk őket ebből a helyzetből” – mondja Ritók Nóra, aki szerint egy ilyen szemléletváltást nagyjából két év alatt lehet elérni.

Ehhez az is kellett, hogy Toldon ugyanannyit foglalkozzanak a szülőkkel, mint a gyerekekkel. „Komplexen fogjuk meg a családokat, hogy megpróbáljuk minimalizálni az oktatást visszahúzó hatásokat. Ezért próbálkozunk a szülők alapképzésével, képességeik megerősítésével, munkahelyteremtéssel, az ösztöndíjprogrammal. Próbáljuk partnerré tenni a szülőt abban, hogy a gyereket ne hagyja lemorzsolódni. Bármennyit lehet költeni az oktatásra, ha ezt a hatást a gyerek közege leamortizálja.”


Berettyóújfalu riport

A zsákfalu, ahol a kocsma is régen bezárt


Toldon kívül 16 településen van jelen az alapítvány, ilyen széles körű megoldásuk viszont máshol nincs, ahhoz ugyanis több millió forint kellene. Több településre hívták őket, de újabbakat nem vállalnak: ennyi gyereket még észben tudnak tartani, többel már nem lenne ennyire személyes a viszony. Az alapítvány a kistérségben több mint ezer családdal van valamilyen szintű segítő kapcsolatban.


Ebben a térségben dolgozik az Igazgyöngy


Szegény és szegény között is óriási a különbség

A valamit valamiért elv mindenhol érvényesül, ahol segítenek élelmiszerrel, ruhával, bútorral, gyógyszerrel: a minimum, hogy a gyerek járjon iskolába, tanuljon, az anya pedig álljon be hímezni, mert azt otthon is lehet csinálni. Bár a kínai termékekkel – és árukkal – nehéz versenyezni, próbálnak egyedit gyártani: a gyerekek rajzaival díszített dobozokat, táskákat adnak el a Szuno (romani nyelvű szó, jelentése álom) program keretében.

Ritók Nóra elmondja, hogyan mentek egyre mélyebbre a szociális vonalon. Bármit megoldottak, jött a következő rácsodálkozás. Maga sem értett mindent elsőre.

„Amikor látod, hogy nincs áram a házban, minek magyarázni, hogy tanuljon a gyerek? Elkezdesz segíteni, hogy meglegyenek az alapszükségletek, de akkor kiderül, hogy a gyereknek nincs cipője és iskolafelszerelése, ezért nem jár iskolába. Szembesülsz azzal is, hogy a kútról hordott vízzel nem lehet mindennap minden gyereket megfürdetni és a ruhájukat mosni. Látod, hogy ott a kert, akkor miért nem művelik? Meg kellett érteni, hogy mi hiányzik hozzá: a szándék és a tudás. Voltak, akik nem tudták megkülönböztetni a borsót a hagymától.”

Ezért volt szerinte elhibázott Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki főtanácsadó programja: egyik évben vittek Toldra is napos csibéket, de nagyon hideg volt áprilisban, a csirkéket melegíteni kellett volna. De „ezek a családok olyankor nappal már nem fűtenek, legfeljebb este, a gyerekek miatt. Kártyás órára meg hogyan kössünk infralámpát? A kiscsirkék így egy pillanat alatt megfáztak, és nagy részük elpusztult. Mire elkezdtünk ólakat építeni, már nem jött ide a program.”


Berettyóújfalu riport


Az önfenntartási képességnek nincs meg a megfelelő szintje – magyarázza Ritók Nóra. Van egy nagy különbség a frissen lecsúszó rétegek és a generációk óta szegénységben élők között: előbbiek családja – amíg még normálisabb körülmények között élt – átörökítette az önfenntartás képességét. Akiknél már a nagyszülők sem csinálták, honnan tudnák, hogy kell megművelni egy kertet? Így lépésről lépésre, két négyzetméterével vetik be a kertet, együtt örülnek mindennek, ami kikel.

„Ott még nem tartunk, hogy a következő vetőmagot ők maguk termeljék meg, de már szántják a kiskerteket, az alapzöldségeket már megtermelik maguknak. Sokan tartanak kisállatot, de még az előnevelt csirkéket veszik.”

Ritók Nóra azt mondja, a szülők is kiéghetnek az iszonyatos nagy nihilben. Ahhoz a fajta életvitelhez, amit a többségi társadalom elvár tőlük, talán soha nem is volt meg a tudásuk. „Valakinek vállalnia kell egy felnőtt generáció fejlesztését, mert ezek a felnőttek sem a szüleiktől, sem az iskolarendszertől nem kaptak annyit, amiből ők 21. századi jövőképet építhetnek.”

Normális jövő még a gyerekeik előtt sem áll.


A mostani gyerekek gyerekeiért dolgozunk, hogy nekik legyen jövőjük, feljebb tudjanak lépni eggyel

– mondja Ritók Nóra, aki úgy véli, húsz év kőkemény munkája kell ahhoz, hogy a generációk óta mélyszegénységben élők ne csússzanak még mélyebbre a már amúgy is elképzelhetetlen nyomorba. Ebből Toldon hat év telt el, az alapítványnak a biztos működéshez most egy évre elegendő pénze van.

„A közhasznúsági feladatainkkal felépítettünk az állami rendszer mellett egy ugyanolyat. De az nem normális, hogy az állam fenntartja a maga hézagos rendszerét, mi meg civil támogatásokból próbáljuk a hibáit orvosolni, mert különben mi lenne ezekkel az emberekkel?”

Ritók Nóra szerint a komplex módszerükkel és egy országos hálózattal felszámolható lenne a szegénység – amihez gazdasági növekedés és türelmes vállalkozók sem ártanának. A szakember szerint a megélhetés alapjait helyben kell megteremteni, különben baj lehet: ha nem lesz mit ennie, a menekültekhez hasonlóan az elszegényedett embertömeg az országon belül is elindulhat egyszer a leszakadó térségekből a gazdagabb területek felé. Az ugyanis szerinte utópia, hogy a szegények majd elvegetálnak, és magukat hibáztatják csöndben azért, hogy elszegényedtek.