A tengeren támadják meg a menekülteket

Fotó: AFP / GIOVANNI ISOLINO

-

Többen is jelezték, maszkos fegyveresek támadtak rájuk és vették el a pénzüket útban Törökországból Görögországba.


Számos, Törökországból tengeren Görögországba igyekvő bevándorló számolt be arról, hogy fegyveresek támadtak rájuk, megpróbálták megakadályozni őket, hogy Európába jussanak, és többször ki is fosztották őket – írta egybehangzó forrásokra hivatkozva az AFP francia hírügynökség.

Egy nevének elhallgatását kérő nemzetközi civil szervezet vizsgálatot indított. A szervezet gyanúja szerint „maffiacsoportok” vagy „a görög határőrség különleges kommandói” támadnak a migránsokra.

Nawal Soufi olasz aktivista, aki a tengeren utazó szíriai menekültek számos segélyhívását fogadta, elmondta, hogy az elmúlt hónapokban mintegy húsz hajóra támadtak rá. „A migránsok kommandókat emlegetnek, egyesek a Frontexről (az Európai Unió határőrizeti szervéről) beszélnek, mások a török vagy görög parti őrségről, ismét mások milicistákról vagy kalózokról” – nyilatkozta az aktivista újságíróknak. Egy szíriai nő az aktivistának elmondta, hogy egy hadihajó állította meg a járművüket, amelyen negyvenketten utaztak, közöttük több gyermek. A maszkos, M16-os gépkarabéllyal felfegyverzett, általa nem ismert nyelven beszélő férfiak mindenkit megmotoztak, széttépték a ruhájukat, elvették a pénzüket, és a tengerbe öntötték a táskájuk tartalmát. Végül kiszerelték a hajójukból a motort, és magukra hagyták a menekülteket. A csoportnak a török parti őrség sietett a segítségére.