A tehetség lehetőségei

-

Csermely Péter akadémikus, hálózatkutató, a Nemzeti és az Európai Tehetségsegítő Tanács elnöke 2014-ben egy különleges lehetőséget kapott: az egyik legnagyobb amerikai alapítvány felkérésére állítson össze egy olyan tehetségkutató és mentori programot, amely a lehető legnagyobb számban, a legszélesebb körből képes megszólítani azokat a fiatalokat, akik éreznek magukban indíttatást a tudományos pályára.


A Kolorfilm tervének 3 lehetséges szereplője: Ádám 17 éves gimnazista. Mindene a kémia. Ismeretterjesztő előadásokat tart, kísérletezik. Csenge érettségi előtt áll, amelyet nemzetközi, emelt szinten szeretne teljesíteni. Társadalomtudományi kutatásait már nemzetközi szaklapokban is publikálta, konferenciákon vesz részt és új projektekben is gondolkodik.Blanka Parádon él. 11 éves, karatézik, sakkozik és napról napra gyorsabban rakja ki a Rubik-kockát. Álma, hogy megnyerjen egy országos matematika vagy természettudományi versenyt."


A csapat tagjai: Kolovratnik Krisztián rendező, Falaky Zsolt szerkesztő, Blaumann Edit operatőr