A tanároknak már bejelentették, átnevezik a szegedi Ságvári-iskolákat

-

Összevonják a kis és nagy Ságvárit, vagyis az általános és középiskolát, és szeptembertől SZTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium néven működik majd az intézmény.


A Délmagyar.hu információi szerint az iskolák tanárait már tájékoztatták arról, hogy összevonják a szegedi egyetem két gyakorlóiskoláját, de ez nem jelent elbocsátásokat.


Elnevezésükből pedig 60 év után kikerül Ságvári Endre neve, az iskola szeptembertől SZTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium lesz.

Az átnevezés már több hónapja napirenden volt, de sokan ennek nem örültek. A tiltakozók létrehozták a Ne nevezzék át a Ságvárit! Facebook-csoportot, amelynek mostanra 11 ezer tagja van, márciusban pedig egy fáklyás felvonulás is volt, amelyen mintegy 2 ezer ember vett részt.

Az iskolák elnevezéséről tavaly nyár óta az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője dönthet. A névváltoztatásra Balog Zoltánék szerint azért volt szükség, mert Ságvári Endre megosztja az embereket. Rétvári Bence államtitkár az országgyűlésben március közepén arról beszélt, az iskola figyelemre méltó teljesítménye nem „a kommunista áldozatvállalás jelképévé vált” Ságvári Endre nevének következménye.