A szomszédban a katonaságot is bevethetik a migránsok ellen

Fotó: AFP / DIMITAR DILKOFF

-

Ha nem lesz elég rendőr, vagy gond adódik a bősi befogadótáborban, katonákat vezényelnek a helyszínre - árulta el az Új Szónak a bősi polgármester, miután az országos rendőrfőkapitánnyal egyeztetett.


Továbbra sem lehet tudni, hogy mikor érkeznek a migránsok a bősi befogadótáborba, amelyet a Szlovák Műszaki Egyetem épületegyüttesében alakítottak ki. A tábor még mindig üres, belügyminisztérium korábban azt a tájékoztatást adta, hogy augusztusban szállítják az első menekülteket.

Fenes Iván, Bős polgármestere az Új Szónak azt mondta, az augusztus elejei referendum óta sem változott a hivatalok hozzáállása, mintha ignorálnák a községet. „Nem hívnak, nem keres bennünket senki, csak a sajtó. Ahonnan megtudhatnánk valamit, onnan nem tájékoztatnak” – panaszkodik a község polgármestere.

Fenes Iván elmondta azt is, a napokban tárgyalt Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitánnyal. „Annyit mondott, hogy maximálisan megerősítik a rendőri jelenlétet, nem tíz embert küldenek ide. Ők sem tudják, hogy mi várható, vagy mikor jönnek a menekültek. Ha valami gond lenne, és nem lenne elég rendőr, a hadsereg is besegíthet” – beszélt a találkozóról a polgármester.

Fenes hozzátette, a rendőrfőkapitány elmondta, a kormány azon dolgozik, hogy átmeneti legyen a bősi tábor, később lakott területen kívül helyeznék el a menedékkérőket.