A szicíliai maffiával nem húzhat ujjat az Iszlám Állam

Forrás: Giovanni Gambino Facebook

-

A szicíliai maffia New York-i ága megígérte, hogy az Iszlám Állam esetleges terrortámadásától megvédi New York lakosait. Szerintük a maffia ebben a tekintetben jóval hatékonyabban tud működni, mint az FBI.


Egy volt New York-i maffiavezér fia, Giovanni Gambino az NBC News-nak adott interjút, ahol elmondta, hogy az FBI-hoz vagy a rendőrséghez képest hatékonyabb a bűnszövetkezetük, mivel a hatóságok gyakran túl lassúak, és nincs teljes rálátásuk az eseményekre. Gambino szerint ezek a szervek például nem ápolják a kapcsolatot a helyiekkel, ezért belső informátorok híján vannak – írja az rt.com.


Persze, Gambino – aki íróként ontja maffiáról szóló könyveket – sem az egész metropolisznak kínálja fel védelmét, az interjúban így fogalmazott: „A világ manapság veszélyes, de a New Yorkban és környékén élő, szicíliai kapcsolatokkal rendelkező emberek biztonságban kell, hogy érezzék magukat. Biztosítjuk a barátainkat és családjaikat arról, hogy megvédjük őket a terroristáktól, főként a brutális, pszichopata szervezettől, amely magát Iszlám Államnak hívja.”


Gambino szerint – aki a szicíliai Torrettából 1988-ban költözött Brooklynba – az Iszlám Állam tart a szicíliai maffiától, és ez az egyik legfontosabb oka, hogy eddig a dzsihadisták miért nem alakítottak ki terrorista sejtet Szicíliában.


„A maffiának rossz a hírneve, részben méltatlanul. Mint mindennek az életben, ennek is vannak jó, rossz és kellemetlen részei – a globális terrorizmus növekedése lehetőséget ad a maffiának, hogy megmutassa a jó oldalát.”