A szerb miniszterelnök is elítéli a srebrenicai mészárlást

Fotó: AFP / DIMITAR DILKOFF

-

Aleksandar Vucic húsz éve még harcos nacionalista volt, de ma már elítéli a srebrenicai „szörnyű bűncselekményeket”. Belgrádban ugyanakkor továbbra sem nevezik népirtásnak nyolcezer ember megölését.


Nyílt levélben ítélte el a húsz évvel ezelőtti srebrenicai „szörnyű bűncselekményeket” Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök, aki szombaton részt vesz a srebrenicai mészárlás huszadik évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésen.

A szerb kormányfő azt írta: nincsenek szavak, amelyekkel le lehetne írni az áldozatok iránti bánatot és részvétet, de arra a haragra és keserűségre sincsenek szavak, amely az irtózatos bűncselekmények elkövetői iránt érezhető. „Szerbia egyértelműen elítéli ezt a szörnyű bűncselekményt, megveti azokat, akik részt vettek benne, és továbbra is az igazságszolgáltatás elé vezeti őket” – fogalmazott Vucic.

A kormányfő szerint srebrenicai látogatása sokkal több politikánál vagy bármilyen politikai játéknál. „Az a kötelességem, hogy fejet hajtsak az áldozatok előtt, ezzel a tettel a jövő felé fordulhatunk. Ezt a közös jövőt pedig nem lehet feláldozni senkinek a személyes vagy a nemzeti önzősége miatt. Ilyet nem lehet tenni ennyi sír mellett” – írta nyílt levelében Aleksandar Vucic hozzátéve, hogy már csak egy kérdés maradt: „mit tegyünk, hogy ez ne ismétlődjön meg”.


Tömegsír exhumálása


A kelet-boszniai Srebrenica a boszniai háború idején az ENSZ védelme alatt állt. A boszniai szerb csapatok 1995. július 11-én foglalták el a várost, és a holland ENSZ-békefenntartók tétlensége mellett mintegy nyolcezer muzulmán férfit és fiút hurcoltak el, akiket a következő napokban brutálisan lemészároltak. A vérengzést a hágai Nemzetközi Törvényszék és a Nemzetközi Bíróság is népirtásnak minősítette, a történteket a II. világháború óta Európában elkövetett legszörnyűbb mészárlásnak tartják.

A szerb miniszterelnök srebreniai látogatása hozzájárulhat a szerb-bosnyák megbékéléshez, húsz évvel ezelőtt ugyanis Vucic – még Vojislav Seselj Szerb Radikális Pártjának tagjaként – kemény hangvételű beszédekben védte a boszniai szerbek lépéseit. 1995 nyarán, néhány nappal a srebrenicai mészárlás után például azt mondta: „ha meggyilkoltok egy szerbet, mi 100 muszlimot gyilkolunk meg”.

Kijelentéséért azóta bocsánatot kért, 2010-ben például a srebrenicai mészárlást már "szégyenletesnek" nevezte. Mostani megfogalmazása - miszerint szörnyű bűncselekmények” történtek - még határozottabban ítéli el a húsz évvel ezelőtti eseményeket, azonban a szerb hivatalos álláspontnak megfelelően továbbra sem nevezi népirtásnak a srebrenicai mészárlást.