A szerb kormányfő előrehozott választásokat sürget

Fotó: AFP / ANDREJ ISAKOVIC

-

Előrehozott parlamenti választást kezdeményez Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök, aki vasárnap Belgrádban arra kérte pártja, a jobbközép Szerb Haladó Párt vezetőségét, hogy támogassa ebben.


A két éve megválasztott miniszterelnök az SNS közgyűlésén kiemelte: kormánya megkezdte a változtatásokat Szerbiában, az ország most politikailag és gazdaságilag is stabil, a szorgalmas munkának köszönhetően pedig a nagyhatalmak partnerévé is vált.

A politikus szerint azért van szükség új választásokra a mandátum közepén, mert meg kell oldani azokat a „társadalmi összetűzéseket”, amelyek akadályozzák a reformokat az országban. Emellett mostantól számítva teljes, négyéves mandátum kell ahhoz, hogy az uniós tagjelölt Szerbia végre „eljusson az EU kapujához”.

A legnagyobb szerb párt a közvélemény-kutatások szerint több mint 50 százalékos támogatottsággal rendelkezik. Ugyanakkor Aleksandar Vucic szerint a választások nehezek lesznek, és butaság lenne alábecsülni a vetélytársakat. Felmérések szerint, míg a Szerb Haladó Párt támogatottsága stabil, illetve növekszik, a legnagyobb ellenzéki párt, a Demokrata Párt folyamatosan veszít szavazótáborából.


Vucic harcra kelt a korrupció ellen

Aleksandar Vucic 2012-ben, kormányfőhelyettesként hirdetett harcot a korrupció ellen, és azóta számos vállalkozó és politikus ellen emeltek vádat. Szerinte ez az egyik oka annak, hogy az ellenzék – amelynek soraiból a legtöbb gyanúsított és vádlott kikerült – folyamatosan támadja munkáját. Az ellenzéki pártok viszont a leggyakrabban azt róják fel a kormánynak, hogy a bevezetett gazdasági megszorító intézkedések nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, és a fizetés-, valamint nyugdíjcsökkentés csak még nagyobb szegénységbe taszította a lakosságot.

A parlamenti választást várhatóan április végén, az önkormányzati és a vajdasági tartományi választással egy időben tartják majd.