A szerb hadsereg gátolhatja meg a menekültek visszatoloncolását

-

Szerbia akár hadsereget is bevetné annak megakadályozásra, hogy Magyarország visszatoloncolja a menekülteket – idézte az M1 a szerb munkaügyi minisztérium államtitkárát, Nenad Ivanisevicet.


Bár a hadsereget nem említette, de a munkaügyi és szociális miniszter is kijelentette: azok a migránsok, akik nem jutnak át a magyar határon, és az úgynevezett senki földjén maradnak, visszatérhetnek Szerbiába, és elmehetnek bármelyik befogadóközpontba, ám azokat, akik átmennek a határon, és visszaküldik őket, nem fogadja vissza Szerbia.

Aleksandar Vulin azt mondta, akiket Magyarországon regisztrálnak, és azt követően küldenek vissza Szerbiába, már nem tartoznak Szerbia felelőssége alá.

A magyar kormánynak ugyanakkor éppen az az álláspontja, hogy aki Szerbiában nem nyújtott be menedékkérelmet, az nem menekült, hanem gazdasági bevándorló, ezért vissza kell küldeni abba az országba, ahonnan Magyarországra jött, azaz az esetek 99 százalékában a nemrégiben egy kormányrendelettel biztonságos országgá minősített Szerbiába.

„Mi senkit nem fogunk erőszakkal az országban tartani, és nem engedjük meg, hogy bármelyik ország erőszakkal, a megfelelő törvényes előírások és a toloncegyezmény betartása nélkül bárkit is az ország területére visszaküldjön" – fogalmazott Aleksandar Vulin.