A Szeged jövőre sem indul a SEHA Ligában

Fotó: MTI/MTVA / Kovács Anikó

-

Szögi Nándor, a Mol-Pick Szeged operatív igazgatója szerint nem elég bő a keretük, hogy részt vegyenek a SEHA Ligában.


Tavaly anyagi okokra hivatkozva állt el a SEHA Ligában való indulástól a Mol-Pick Szeged, idén a játékoskeret szűkösségét hozta fel Szögi Nándor operatív igazgató. A DigiSport Reggeli Start című műsorában elmondta: „A részünkről nincs tervbe véve jövőre sem a SEHA-ligában való indulás. Ahhoz, hogy egy ilyen sok utazással járó, erősebb mérkőzéseket is magában foglaló sorozatban részt vegyünk, több játékosra lenne szükség”.


Elmondása szerint ha minden a tervek szerint alakul, akkor a Bajnokok Ligájában és a magyar bajnokságban is szerepelnek majd, emellett a Magyar Kézilabda Szövetséggel (MKSZ) „folytatott versenynaptár tárgyalások alapján a Magyar Kupában is hamarabb kapcsolódik be a két nagy, ez úgy megemeli a mérkőzésszámot, hogy a SEHA-liga nem fér bele”.


Egyetlen új játékos érkezése várható, akit a héten jelenthetünk be. A csapat egyébként együtt marad, ez megkönnyíti a szakmai munkát is

– tette hozzá Szögi, aki reméli, hogy a csapat vezetőedzője, Juan Carlos Pastor ki tud találni valamit és képesek lesznek meglepni az MKB-MVM Veszprémet hétvégén, a Magyar Kupa négyes döntőjében, ahol valószínűleg összekerülnek a döntőben.