A stadionbúcsúztatók napja a mai

Fotó: MTI/MTVA / Szigetváry Zsolt

-

A Vasas és a Diósgyőr pályáján szombaton játszanak utoljára a csapatok, új stadionok épülnek.


A Vasas október 29-én 18 órától utoljára lép pályára a jelenlegi Illovszky-stadionban. Az ellenfél a Videoton lesz az OTP Bank Liga 14. fordulójában. A mérkőzésre a jegyek ezúttal ingyenesek, névre és helyre szólóak, de fontos, hogy regisztrációhoz kötöttek – írja a Vasas honlapja. Az új, 5000 fős, fedett lelátókkal körbezárt stadionban a tervek szerint 2018 első felében már pályára léphetne a Vasas.

A lebontás előtt álló diósgyőri DVTK Stadionban szintén utoljára játszik a DVTK, szombaton 17.30-tól a Ferencvárost fogadják. A jelenlegi épület helyén 15 ezres stadion épül, melynek elvben 2018 elejére kell készen lennie. Bár hivatalosan még nem hirdették ki, de a két pályázó közül a Market Zrt. lett a 10,9 milliárd forintos építkezés kivitelezője – írja a boon.hu.