A sport mint Orbán szuperfegyvere - Századvég-akták VIII.

Fotó: VS.hu / Adrián Zoltán

-

Többévnyi pereskedés után lapunk hozzájutott az Orbán-kormány munkáját segítő Századvég-csoport több tízezer oldalnyi tanulmányához. Cikksorozatunk korábbi részeiben a cég közvélemény-kutatásairól, politikai kockázatokra figyelmeztető elemzéseiről és szókimondó bírálatairól írtunk. Mostani cikkünkből kiderül, hogy politikai csodafegyvert, a fiatal jobbikos és LMP-s szavazók visszahódításának lehetőségét láttak a sport népszerűsítésében. A sorozat korábbi részeit itt olvashatja.


Olyan sportpolitikát kell csinálni, amely olcsóbb, válságállóbb és segít a válság okozta frusztráció feldolgozásában. Olyan sportpolitika kell, amely potenciálisan mindenkihez eljut, mindenki örömét leli benne, és amely a választóiról meg nem feledkező Fidesz, és a gondoskodó, empatikus kormányfő képét erősíti

– írta egy, a megvalósításhoz egyúttal ötleteket is adó 2012-es tanulmányában a Századvég.

A javaslatokat aztán nem egy önálló, a hazai sportélet megreformálásáról szóló szakértői anyagban tálalta a cégcsoport, hanem abban a kormányzati ciklus felénél készült értékelésben, amelyet a sportért is felelős Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kétéves munkájáról készített.


A javaslatok felsorolása előtt az anyag megsemmisítő kritikát ír az Emmi, akkor Czene Attila által vezetett sportállamtitkárságáról, mivel az ágazat a várakozásokkal ellentétben nem vált „a jobboldali kormányzás védjegyévé és az új gazdaság- és társadalom-felfogás jellegzetességévé”. Pedig a kormány a 2010-es 16,3 milliárdról közel 31 milliárd forintra emelte a sport költségvetését.


A választókban leginkább az a kép él a magyar sporttal kapcsolatban, hogy az a miniszterelnök számára fontos, a kormányfő szereti a futballt, de ebből a korlátozó erejű kliséből az elmúlt két évben nem sikerült kilépni. A kormány és Orbán Viktor személyes választási ígéretét a sport nemzetstratégiai ágazattá emeléséről az államtitkárságnak nem sikerült beváltania

- írja az értékelés.

Az anyag további negatívumként említi, hogy „az államtitkárság nyilvánosság előtti megjelenése túlnyomó részben ön-reprezentációra, technikai, jogi és finanszírozási kérdések bemutatására korlátozódott, amelyek nem érték el a választópolgárok ingerküszöbét, és a kormányzás hatékonyságnövelése szempontjából sincs hozzáadott értékük.”

A sportirányítás munkáját mindezen túl a lakosság is negatívan ítélte meg: a Századvég felmérésében szereplők 50 százaléka szerint a kormány semmilyen előrelépést nem ért el a területen.


A javuláshoz az elemzés szerint az kell, hogy


a sportolás lehetőségét és a sportról való gondolkodást kiszakítsuk jelenlegi jogi, szakmai, pénzügyi és politikailag érdektelen egyéb értelmezési keretéből, és levigyük azt a választópolgárok szintjére, ha úgy tetszik: adjuk vissza az embereknek.

Szalagátvágás jó időben

A nemzeti sportstratégia amúgy is esedékes átdolgozása a Századvég szerint tálcán kínálja a lehetőséget minderre: a szavazatszerzés elvét szem előtt tartva csak a kommunikáció hangsúlyát kell áttenni a sportágakról és szakszövetségekről a társadalom alkotóegységeire.

„Legyenek 2012 és 2014 között a sportpolitika középpontjában az olyan kisközösségek, mint a település, az iskolai közösség, a munkahely vagy a család” – írja az elemzés, majd konkrét javaslatokat is tesz a megvalósításra:

A települési közösségek szempontjából javasoljuk a tömegeket elérő szabadidősportok költségvetési támogatási összegének többszörösére emelését.


Kisebb, helyi közösségeket érintő, államilag finanszírozott sportolási lehetőségek (tornacsarnok, játszótér, futballpálya, futókör, stb.) tucatjainak átadását 2014-ig, erős kommunikációval megtámogatva.

Minden siker mögött a kormány

Az iskolai közösségek felrázásának vezérszavai az anyag szerint:


az egyéni példák, sikerek kommunikálása, mítosz-gyártás és motiváció. Mindenki karriert építhet, mindenki lehetőséget kap, akiben van elszántság, és minden egyéni sikertörténet mögött a mostani kormány áll.

A propaganda mellett a jó tanuló-jó sportoló díj „amerikai mintájú átgondolását”, vagyis a tudományokban gyengébb, de a sportban tehetséges fiatalok állami patronálását javasolja az elemzés, a munkahelyi közösségek jóllét-érzését pedig a cafeteria-rendszer sportolásra való kiterjesztésével és „sportos munkaerő - eredményes munkahely-program” elindításával igyekezne erősíteni.


Csali a jobbikosoknak, LMP-seknek

A javaslatok összegzéseként a lépések fontos hozadékára is figyelmeztetnek:

A sportnak nincsenek ellenségei, azt mindenki fontosnak tartja, a sport nyelve közös, amelyet mindenki ismer. Ezért kell a sportot a mostani intézményesültségéből leszállítani az emberek szintjére, hogy mindenki örömét lelje benne. Ha ez sikerül,


a sporton keresztül minden szavazói réteg megszólítható. A sportolás szabadságának és lehetőségének biztosítása (és nem erőltetése!) a fiatalok LMP-től és Jobbiktól való visszahódításának egyik sajátos terepe.

Az erőltetést – ahogy pár korábbi bekezdésből kiderül – a mindennapos testnevelés bevezetésére érti az elemzés. Kockázatosnak tartják azt, mondván, „a liberális ellenzék a testnevelés órák kötelező érvényét hangsúlyos kommunikációs elemmé szervezve


a Fidesz autoriter hatalomgyakorlói képére erősíthet rá.

A lépés „komoly, alulról érkező politikai veszélyforrásának” tartja az anyag az iskolák általános hely- és eszközhiányát is: sok iskolában kényelmesen, súrlódások nélkül nem kivitelezhető az emelt számú testnevelésóra leadása – szól a figyelmeztetés. Pár sorral később persze javaslat is érkezik a megoldásra: „nyerjük meg a testnevelési tanszékeket és a gyakorló testnevelő tanárokat, nagyon fontos szerepet játszhatnak a keletkező konfliktusok kioltásában.”


Orbán Viktor mint apa

A mindennapos testnevelés bevezetéséről 2012 júniusában egyébként több, kisebb elemzést is írt a Századvég. A lépés létjogosultságát ezekben 2005-ös WHO és 2008-as Eurobarométer adatokkal, illetve a 2000-ben, 2004-ben és 2008-ban készült magyar Ifjúságkutatás tanulmány megállapításaival – tehát hat-, nyolc, illetve tizenkét éves eredményekkel igazolják.

A lépés társadalmi elfogadtatására kommunikációs stratégiát is javasolnak:




A debreceni stadiont nem érzi magáénak az ország

Bár az értékelés a sportállamtitkárság hibái közt sorolja a lakosság körében is népszerűtlen stadionépítéseket, az alábbi szöveget nehéz másként értelmezni, mint a kormányfő személyes döntéseinek kritikájaként:


A több tízmilliárdos nagyságrendű aréna odaígérése Debrecen városának sokak szemében visszatetszést kelt a jelenlegi, dekonjunkturális időszakban. Arra az emberek nem feltétlenül úgy tekintenek, mintha minden állampolgár vagy az egész ország kapna egy stadiont, amelyre mindenki büszke lehet, hanem, hogy a debreceni választópolgárok szavazatait és Kósa Lajos munkásságát honorálja az állam

– írja az elemzés, finoman célozva rá, hogy „talán érdemes több energiát fordítani a Puskás Ferenc stadion rekonstrukciójára, az ugyanis nem egy városi klubé, hanem a nemzet egészét, és potenciálisan sokkal több állampolgár szavazata nyerhető meg vele.”

A stadionépítések támogatottságáról – ahogy arról sorozatunk 3. részében beszámoltunk
- közvélemény-kutatásokat is végzett a Századvég. A felmérésekből kiderült, hogy a többség ellenzi a beruházásokat és fontosabb dolgokra költené a pénzt.


Az ágazat helyzetének elemzése közben sommás véleménnyel van az anyag a 2012 januárjától hatályos új sporttörvényről is. „Az új szabályozás szinte semmilyen kézzelfogható hatással nincs a választópolgárok életére nézve, szavazatszerzési szempontból mégsem teljesen lényegtelen, mivel


az állami támogatások elosztásáért eltérő érdekek alapján lobbizó, hangos köztestületeket nagyobb visszhang nélkül sikerült betagozni a MOB ernyője alá, amit a kormány az ellenőrzése alatt tud tartani.

A századvég-saga

A 4 milliárdért készült tanulmányok megismeréséért lapunk munkatársa, Joó Hajnalka 2012-ben, még az Origo újságírójaként perelte be a Miniszterelnökséget, miután a szervezet sorozatban elutasította adatkéréseit a cégcsoport szerződésével kapcsolatban. A perben 2015 nyarán született jogerős ítélet. Bár az ítélőtábla az anyagok kiadására kötelezte a Miniszterelnökséget, az anyagokat csak 2016 februárjában kaptuk meg .

A 21 gigabájtnyi adathalmazt szerkesztőségünk az elmúlt hetekben feldolgozta, az anyagokban szereplő érdekességekről cikksorozatban számolunk be. A sorozat végén az érintett 2012-14-es időszak összes dokumentumát eredeti formájában is elérhetővé tesszük.

Munkatársunk képviseletét a perben a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) látta el.