A sör és a virsli árából tartjuk el a zenészeinket

Fotó: DPA / Daniel Kalker

-

Nem számíthatnak a boltosok és vendéglősök arra, hogy jövőre is nagy mértékben csökken a jogdíjbefizetésük. A cégeknek részben azt kell kompenzálniuk, hogy a magyarok keveset költenek zenére.


Károly egy kis vendéglőt vezet Budapest szívében. Asztal tíznél is kevesebb van, dekoráció se nagyon, leszámítva a kötelező hifit és tévékészüléket. A luxus messziről kerüli a helyet, a Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Műsor-engedélyezési Főosztálya annál kevésbé. Az év utolsó két hónapjára áfával együtt több mint ötvenezer forintos jogdíjat kell befizetniük azért, hogy a helyen zene szól, vagyis évente több mint 315 ezer forintot kell erre félretenniük.

A fizetést Károly szerint ráadásul igen szigorúan veszik: ha elmulasztják, számíthatnak a végrehajtóra, aki nem csak a rádiót meg a tévét viheti el, de gyakorlatilag bármit. A díj pedig nem is függ attól, szól-e egyáltalán a zene. Az iroda, ismertebb nevén az Artisjus maga is azt tanácsolja az üzemeltetőknek (mellesleg a Legfelsőbb Bíróság egy ítéletére hivatkozva): ellenőrzéskor ne hivatkozzanak arra, hogy nem kapcsolják be a zenét szolgáltató berendezést, vagy hogy azon kizárólag hírek és focimeccsek mennek. Ha el akarják kerülni a jogdíjfizetést, inkább szereljék is le a gépeket.



A belvárosi vendéglátós nincs egyedül: a jogdíjat fizető vendéglátóipari egységek száma 2014-ben meghaladta a 19 ezret, emellett 19 855 üzlethelyiség és szolgáltató (például fodrász) rótta le a díjat. A tavaly összesen beszedett 18,83 milliárd forint jogdíj csaknem negyede, 5,235 milliárd forint származott úgynevezett nyilvános előadásból (gépzene, élőzene, vendéglátás, kereskedelem, szálláshelyek és zenés rendezvények tartoznak ide).

A végösszeg ebben az évben vélhetően kevesebb lesz, mivel január elsejétől 19,5 százalékkal csökkentették a díjakat. Az érdekvédők szerint azonban ez sem elég: a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) korábban azt jelezte, legalább 50 százalékos díjcsökkenést tartanának szükségesnek. A BKIK különösen azt tartotta aggályosnak, hogy elsősorban a legkisebb vállalkozásokat sújtja a teher, hiszen annak mértéke a hely jellegétől függ, nem a befizető cég méretétől.


Száznál több kategória

Komolyabb engedményre azonban egyelőre nem számíthatnak. Az idei 19,5 százalékos csökkentéshez hasonló változásra csak az előző árváltozás tapasztalatainak az ismeretében vállalkozik az Artisjus – tudtuk meg Tóth Péter Benjámintól, a szervezet kommunikációs vezetőjétől. Ez nem jelenti azt, hogy semmi nem változik jövőre. 2016-tól már csak egy díjat kell fizetniük azoknak a vendéglátóhelyeknek, ahol nem csak gépi, de élő háttérzene is szól. Ez azért nagy könnyebbség, mivel eddig ha valahol mondjuk többnyire a rádió szólt nyitvatartási időben, de időnként valaki fel is lépett a helyen, mindkettő után külön bejelentésre, adminisztrációra és természetesen befizetésre volt szükség.

Az előbbi módosításhoz hasonlóan a Magyar Vendéglátók Ipartestülete javasolta a másik január elsején hatálya lépő változást. E szerint nem fog igazodni a zenés gasztronómiai események belépti díjához mérten a jogdíj. Vagyis elfogadták a vendéglátósok azon érvét, miszerint egy borvacsora nem a háttérzene, hanem az elfogyasztandó italok minősége miatt kerül többe.



Az üzletek, szolgáltatók vagy vendéglátóhelyek, szállodák számára igen kifinomult árskálát alkalmaz az Artisjus. A díj függ például attól, hogy min szól a zene: a zenegépért többet kell fizetni, mint a rádióért vagy CD-lejátszóért, miközben a zenegép tulajdonosa is fizet azért, hogy a zenéket feltöltötte a gépbe.

A fő szempont azonban az, hogy az adott hely hol működik, mekkora a befogadóképessége, és meddig tart nyitva. A kis falvakban működő, korán záró apró cukrászdáknak napi száz forintot kell leróniuk, de egy előkelő és éjfél után is nyitva tartó, Budapesten vagy egy üdülőhelyen működő étterem esetében a díj napi mértéke már ennek több mint a tizenkétszerese, 1232 forint. Ha tehát egy ilyen hely mindennap nyitva tart, a fizetendő jogdíj éves szinten csaknem 450 ezer forint. A száznál is több kategória közül a legmagasabb díjat egyébként a belépődíjat szedő vagy kötelező fogyasztást elváró helyektől szedik, esetükben ez naponta 3509 forint.


Közvetett jövedelem

A jogdíjak központi gondolata, hogy ha valaki közvetlenül vagy közvetve jövedelmet szerez a zenefelhasználással, akkor ennek egy kis részét a dalok alkotóinak juttassa. Természetesen ahol a zene szerepe elsődleges, ott magasabb a jogdíj, mint ahol csak kiegészítő szerepe van. Egy hangfelvétel-kiadó vagy koncertszervező bevételeinek 9-10 százalékát adja így a dalok szerzőinek, egy tipikus vendéglátóhely viszont csak jövedelmének 0,5-1 százalékát – hangsúlyozta Tóth Péter Benjámin.

A zenét sugárzó csatornák bevételükkel arányosan fizetnek jogdíjat. A rendelet alapján ennek mértéke kereskedelmi adók esetében ez a „felhasználással összefüggésben keletkezett” bevétel (reklám, támogatás, előfizetői díj stb.) 4 százaléka, a közszolgálati médiumoknál viszont 2 százalék. A díjnak van egy minimális szintje, ami havi 14350 forint, országos kereskedelmi csatornák esetében azonban már 128 5000 forint.

A koncertek esetében az elhangzott dalok listáját három napon belül jelezni kell, és mellé a nettó bevétel 9 százalékát kell leróni, ha koncertről van szó; 8 százalékot, ha diszkóról vagy táncházról. Még akkor is fizetni kell, ha a lejátszott zeneszámok többsége nem védett, igaz, akkor kevesebb a díj.

Nem csak a belépődíjas rendezvények szervezőinek kell fizetniük az elhangzott zenék után. A jogszabály elvben minden nyilvános zenehallgatásra kiterjed, még olyan helyeket is megemlít, mint például a magánkórházak kórtermei, ahonnan vélhetően semennyi vagy minimális bevétel származhat. Ilyenek például az esküvők és a temetések is, ám ezekben az esetekben kizárólag akkor kell fizetni a zenéért – pontosított a VS.hu kérdésére Tóth Péter Benjámin –, ha üzleti vállalkozás használja fel. Így például, ha a rokonok vagy a kántor énekel a temetésen, akkor nem kell fizetni, de ha a temetkezési vállalkozó pénzért biztosít zenét a ceremóniához, akkor már igen.



A briteknél nem kell fizetni az esküvőkön vagy a temetéseken elhangzó zenék után, a két ország gyakorlata között azonban nem ez a fő különbség, hanem a fizetendő jogdíj mértéke. A szigetország jogkezelőjének tarifatáblázata szerint külön kell fizetni a helyen található egyes berendezések után, ha azonban egy helyiségben több készülék is van, jár valamennyi kedvezmény. Így egy harminc fő alatti, egy tévével és egy rádióval felszerelt helyiség éves sztenderd díja 230-260 font, vagyis durván százezer forint körül mozog.

Franciaországban is a vendéglátóhely elhelyezkedése, a férőhelyek száma, illetve az elhelyezett berendezések száma határozza meg a tarifát. A lista alapján a díj maximális szintje (Párizsban és száz főnél nagyobb helyeken) éves szinten 1879,13 euró, vagyis 586 ezer forint. Van viszont egy fontos engedmény: a kisebb vállalkozásoknál, vagyis évi 80 ezer eurós bevétel alatt 15 százalékkal kisebb a díj, és a felét el is engedik, ha csupán egy rádió található a helyiségben. Akkor is csökkenhet a díj, ha a hely nem tart nyitva mindennap. A lista alapján a cikkünkben szereplő helyhez hasonló méretű párizsi kávézó számára az éves díj 219,49 euró, vagyis nagyjából 68 ezer forint.

A németek akkor adnak kedvezményt a zenék felhasználóinak, ha egyszerre hosszabb időre fizetnek. Ez a precíz vállalkozókon kívül azoknak lehet érdekes, akik például csak az év egy részében, mondjuk a nyári szezonban tartanak nyitva. Az ő tarifatáblázatuk még a magyarnál is jóval bonyolultabb, de egy száz négyzetméter alatti tévé-rádió vagy tévé-hifi kombináció esetén ott is kisebb az ár, éves szinten 400-500 euró körüli.

A holland rendszer már nem ennyire kedvező. Az ottani jogkezelő weboldalán elérhető díjválasztó alapján egy kisebb fővárosi hely üzemeltetőjének a háttérzenéért évente bruttó 922,3 eurót, vagyis 291 ezer forintot kell fizetnie.


Nem veszünk CD-t

A díjak közötti eltérés Tóth Péter Benjámin szerint azzal magyarázható, hogy Magyarországon még a régiós országokhoz képest is kevés bevételhez jutnak a szerzők zenéjük eladásából, például lemezként. Ezt megerősíti a májusban kiadott ProArt zeneipari jelentés is. Ebből az is kiderül, hogy nemcsak a fizikai hordozók forgalma esett vissza, de a magyarországi rádiós piac bevétele is. Ezt elsősorban az magyarázza, hogy mindössze egyetlen országos kereskedelmi csatorna (a Class FM) maradt talpon. Mindezek miatt a „nyilvános előadás” kategóriába tartozó felhasználásokból származó jogdíjbevételek ma már meghaladják a rádiók és tévék által fizetett jogdíjakat is.



A befizetett jogdíjból az Artisjus levonja kezelési költségét, és ezt követően felosztási szabályzata alapján felosztja azt a szerzők között. A kezelési költség a 18,8 milliárdos bevétel 13,49 százaléka, vagyis a testület durván 2,5 milliárd forintból gazdálkodik – mondta el Tóth Péter Benjámin.

Az Artisjus 14 591, jórészt magyar szerzőt képvisel, akik évente 15-16 ezer új művet regisztrálnak. Tavaly közülük rekordszámú, 12 983 szerzőnek fizettek, a jogdíjbevétel felosztásánál 1 122 290 különböző művet azonosítottak be.

Jogdíjat a külföldi zeneszámok után is fizetnek, a világ 90 országának jogkezelőjével kötött szerződések alapján. Összesen 150-nél több ország szerzőinek több mint 30 millió dalát képviselik.


A magyarországi vendéglátóhelyeknek azonban ez aligha vigasz. Ha pedig nem akarnak a jogkezelőnek szerzői jogdíjat fizetni, az alternatíva a csönd, vagy olyan zenei katalógus, amely nem tartozik az Artisjus kezelésébe. Ezt Magyarországon egyes szerzőkön kívül jelenleg a CloudCasting nevű cég biztosítja, amely a jogkezelő szervezettel folytatott hosszas egyeztetés után 2012-ben kezdte el kiléptetni a kezelése alá tartozó szerzőket az Artisjus alól. Az úgynevezett közvetlen jogkezelés törvényes, de egyik akadálya a rugalmatlansága: évente csak egyszer – szeptember végéig bejelentve a következő év január 1-jétől – lehet kiléptetni szerzőket az Artisjus alól – mondta el a VS.hu érdeklődésére Kővári Tibor, a cég ügyvezetője.

A katalógusukat ők egy zárt láncú rendszeren keresztül juttatják el jelenleg 500-600 körüli számú magyarországi ügyfelüknek, ígéretük szerint az Artisjusnak fizetendő díjnak nagyjából a feléért. Ez a közvetlen jogdíjon túl tartalmazza a törvényi előírás szerint fizetendő egyéb jogdíjakat, például a lemezkiadók számára (MAHASZ) vagy az előadóknak (EJI). A katalógus az Artisjusnál kezelt milliónyi zeneszámhoz képest jóval kisebb, 32 ezer műből áll. Felvetésünkre, hogy ez mire elég, Kővári Tibor kiemelte: a slagérlistákat „Top 40” vagy jó esetben „Top 100” terjedelemben mérik, a kereskedelmi rádiók is gyakran mindössze 1000-5000 zeneszámból válogatnak. Az ügyvezető szerint a a közvetlen jogkezeléssel a szerzőik is jól járnak, mivel pontosan, a sugárzási adatok alapján jutnak a jogdíjakhoz, míg az Artisjus csak a közelmúltban – és csak részben – kezdett a tényleges adatok alapján jogdíjakat felosztani, míg korábban gyakran nem is azok kapták a díjat, akiknek a zenéjét hallani lehetett.