A semmiből jött, hirtelen egy ország hőse lett Kleinheisler

Fotó: MTI / Illyés Tibor

-

A klubcsapata száműzte, az NB III-ban sem jut neki hely, de egy világbajnok a legjobb magyar focistának tartja. Aki lehet, hogy az Eb-re lőtte a válogatottat.


Könnyen meglehet, hogy Kleinheisler László első válogatott meccsén a magyar futball elmúlt harminc évének legfontosabb gólját lőtte, amikor Oslóban egy ballábas lövéssel bevette a norvégok kapuját az Eb-pótselejtező csütörtök esti mérkőzésén.

Egy héttel korábban, amikor Bernd Storck kihirdette a – szokás szerint – sorsdöntő mérkőzésre készülő csapat bő keretét, a névsorban ott volt Kleinheisler neve is, akiről annyit tudtunk, hogy reményteljesen indult a karrierje, de az idei szezonban még nem játszott felnőtt tétmérkőzést – ami 21 évesen nem a legbiztatóbb állapot. Aztán Storck keretet szűkített, és Kleinheisler neve maradt a listán.

Ráadásul a kapitány – aki az utánpótlás válogatottak irányítójaként korábban többször is együtt dolgozott a játékossal – az értetlenkedő kérdésekre azt mondta róla, hogy „ő az egyik legjobb magyar focista”. És ugyanezen a véleményen volt Storck segítője, a világ- és Európa-bajnok Andreas Möller is, akinek nagyon tetszett Kleinheisler fizikai ereje, dinamizmusa és technikai képzettsége. Ami már előrevetítette, hogy nagyon is számolnak Kleinheisler játékával. De azért a kérdés, továbbra is kérdés maradt: mit keres egy ilyen fontos meccsen egy-egy percet (legalábbis felnőtt meccsen, mert az U21-es válogatottban összeszedett 254 percet) sem játszó futballista – és ráadásul mindjárt a kezdőcsapatban?


Kleinheiser góljával vezet a magyar válogatott!


A valóban jó fizikumú, és a Manchester United korábbi angol válogatott középpályására sokban emlékeztető Kleinheisler nagyjából azt a szerepet is töltheti be adott csapatában, mint „névadója”, Paul Scholes. Tényleg gyors, agresszív, a félelmet hírből sem ismeri, jól cselez, és mindkét lábbal jól lő, amit Lovrencsis Gergő is kiemelt az oslói meccs után. Ahol Kleinheisler nem csak elszántságáról, de profi hozzáállásáról is tanúságot tett.

„A 26. perc eseményeit sosem fogom elfelejteni. Elek Ákostól kaptam egy passzt, amit sikerült jól átvennem, majd láttam, hogy senki nem támad meg, és abban a pillanatban tudtam, hogy kapura kell lőnöm. Pályafutásom során lőttem már sok gólt, de ilyet még sosem éreztem gól után, mint ekkor. Mintha megállt volna az idő, és minden mozdulatlan lett volna körülöttem.

A második félidőben főleg védekeznem kellett nekem is, és a 70. perc környékén már nagyon fáradt voltam. Jeleztem is, hogy ha nem baj, akkor cserét kérnék, mert nem lett volna fair, ha úgy maradok a pályán, hogy már nem tudok száz százalékot nyújtani” – ezt a vidi.hu-nak nyilatkozta, fél nappal azután, hogy a meccsről beszámoló cikkben nem említették meg, hogy ő is a klub játékosa. De erről majd később.


Kleinheiser oslói gólja


„Ez nem csak az én döntésem volt. Láttam rajta, hogy jól mozog, és szerencsére segítőm, Andreas Möller is ugyanezen a véleményen volt, azt mondta, hogy egy fantasztikus játékos, akinek esélyt kell adnunk nemcsak az edzéseken, hanem élesben is. Fizikailag is jó állapotban volt, így ennek nem volt semmi akadálya. Ez nem az én érdemem, hanem Kleinheisleré, mert az edzésmunkájával kiérdemelte, hogy bekerüljön a csapatba” – ezt a meccs után mondta a játékosról Bernd Storck a VS.hu helyszínen tartózkodó munkatársának.


Bernd Storck megbízott benne, ő pedig meghálálta a bizalmat


A kazinbarcikai születésű Kleinheisler 2011-ben került a Puskás Akadémiához, majd a felcsútiak és a Videoton közötti együttműködésnek köszönhetően a fehérváriakhoz került, ahol 2013 júliusában az élvonalban is bemutatkozhatott, miután a felkészülés során meggyőzte José Gomest, az akkori vezetőedzőt. Aki a Haladás elleni idénynyitón rögtön a kezdőbe állította, amit Kleinheisler bátor játékkal, és – micsoda meglepetés – egy parádés góllal hálált meg.

„Pillanatnyi döntés volt, hogy jobb külsővel lövöm el, majd kiugrott a szívem a helyéről, amikor láttam, hogy végül a labda a hálóban köt ki. Az egész csapat nagyszerűen játszott, úgy érzem, sikerült örömöt szerezni szurkolóinknak. Ilyen vagy még jobb formát szeretnénk mutatni jövő héten, a Ferencváros ellen is" – nyilatkozta a vidi.hu-nak a meccs után.


Ezzel köszönt be a Vidiben


„Kleinheisler László hihetetlen adottságokkal rendelkező labdarúgó, nem véletlenül került ma a kezdőcsapatba. Januárban már velünk edzőtáborozott Spanyolországban, tavasszal pedig nagyon sokat tanult még az NB II-ben” – mondta a debütálás után Gomes.

A portugál a szezon további részében is bízott a játékosban, 19 bajnokin lépett pályára, ezek közül tizenháromszor kezdőként, és négy gólt lőtt, ami egy 19-20 éves középpályástól nem rossz teljesítmény. A következő idény azonban már nem sikerült ilyen jól, Joan Carillo alatt csak 11 meccs (háromszor a kezdőben) jutott neki, és 2015 januárjában a klub kölcsönadta a Puskás Akadémiának, ahol játszott ugyan, de korántsem volt annyira éles, mint a Vidiben.


Harcos, technikás és semmitől sem fél


A nyár pedig újabb fordulatot hozott. Miután nem tudott megegyezni a klubbal 2016 júniusában lejáró szerződése megújításáról, a fehérvári vezetőség a csapat NB III-ban szereplő második számú együtteséhez irányította.

„Kleinheisler Lászlóval és a menedzserével is többször egyeztettem személyesen, ám nem tudtunk egyezségre jutni. A játékos egyértelműen jelezte, hogy nem a Vidiben képzeli el a jövőjét. Nem örülök ennek, szerettem volna, ha nálunk folytatja, de nem találtunk megoldást” – mondta a klub honlapjának a nyáron kinevezett sportigazgató, Kovács Zoltán.

Kleinheislert vitte volna a lengyel élvonalbeli Slask Wroclaw, de a két klub nem tudott megegyezni. A lengyel vonal feltűnésére továbbra is számíthatunk, miután Kleinheisler ügyeit ugyanaz a német menedzser intézi, aki Lovrencsics Gergőt a Lech Poznanhoz közvetítette.

Per pillanat azonban még csak ott tartunk, hogy Kleinheisler a Vidi II-ben sem lépett még idén pályára – pedig, ahogy az Oslóban is látszott, valószínű, hogy beférne a csapatba...

Ahogy nem fért be vidi.hu-n a meccsről szóló tudósításba sem, hogy az akár az Eb-szereplésről is döntő gól szerzője a Videoton a játékosa. Péntek délelőtt már javult a helyzet, akkor már büszkén írták, hogy „Scholes”, akárcsak élete első NB I-es meccsén a Vidiben, a válogatottban is góllal mutatkozott be”.

Ilyen előzmények után lett első ízben felnőtt válogatott, és lehet, hogy az elmúlt három évtized legfontosabb gólját lőtte. A transfermarkt.de ma még 150 ezer euróra becsüli az értékét, de könnyen lehet, hogy vasárnap este már ennek a sokszorosát fogja érni.