A Saul fia főszereplője lesz az Élet menete fő szónoka

Fotó: VS.hu / Zagyi Tibor

-

A vasárnapi rendezvényen először szólnak közösen az emlékezőkhöz a történelmi egyházak képviselői. A holokauszt áldozataira emlékező menet a Dohány utcai zsinagóga elől indul, és a Károly körút–Deák tér–József Attila utca–Széchenyi tér–Zrínyi utca útvonalon keresztül a Szent István-bazilika előtti térre érkezik meg.


A rendezvény miatt délután jelentős forgalmi változásokra kell számítani a budapesti közösségi közlekedésben. Módosul a 9-es, a 15-ös, a 16-os, a 105-ös és a 115-ös busz, továbbá a 74-es trolibusz közlekedése. A járatok rövidített vagy terelt útvonalon közlekednek.

A Dohány utcai zsinagóga előtt gyülekező résztvevőket a program szerint Bandi László, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumának tagja és Hegedűs D. Géza, Kossuth-díjas színész köszönti. A rendezvény fő szónoka Röhrig Géza színész, költő, a Saul fia című film főszereplője lesz.

A bazilika előtt beszédet mond Aharon Tamir, a nemzetközi Élet Menete szervezet európai igazgatója és Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete is.

Idén első alkalommal közösen szólnak az emlékezőkhöz a történelmi egyházak képviselői: Székely János katolikus püspök, az Esztergom-budapesti Főegyházmegye segédpüspöke, Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke, Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke és Frölich Róbert országos főrabbi.

Az Élet menetét tizennegyedszer tartják, hogy a résztvevők felekezeti és politikai hovatartozásra való tekintet nélkül együtt róhassák le kegyeletüket a holokauszt áldozatainak emléke előtt, és hitet tegyenek a társadalmi szolidaritás és a demokratikus politikai kultúra mellett.