A sárospataki polgármester nem segít a kutyák megmentésében

Fotó: AFP / JOSEPH EID - illusztráció

-

Hűtőben tárolták az elpusztult állatokat.


Más állatvédő szervezetek mentenék ki a kutyákat a sárospataki Mandulás-hegyi kutyaotthonból, olyan kétségbeejtő körülmények között tartják az állatokat - írja a hvg.hu. A mentőakciót azonban csak korlátozottan engedi a közel 500 kutyát befogadó menhely. Törő Gábor, a kutyaotthon alapítója szerint voltak olyan szervezetek, akik direkt lejárató céllal jöttek fotózni.

Az egy százalékot gyűjtő sárospataki állatmenhelyen kutyatetemeket találtak a hűtőben, zártan felhalmozott ürüléket, egy másik civil szervezet szerint még vizük sem volt a kutyáknak a nagy melegben. A járási főállatorvos június 16-án határozatot is hozott a szörnyű állapotok megszüntetésére. Ebben leírja, hogy a hűtőben lévő állati tetemeket meg kell semmisíteni, a felhalmozott állati ürüléket el kell szállítani, és azt is meg kell akadályozni, hogy a kutyák elszökhessenek. A határozat ötletekkel is segíti a szervezetet: keressenek örökbefogadókat, hogy az engedett létszámot ne haladják meg ilyen mértékben (kis híján dupla annyi kutyát tartottak a megengedettnél).

A menhelyet félállásban az az Ormos Tas Zsolt vezeti, aki egyben Sárospatak jobbikos önkormányzati képviselőjeként is tiszteletdíjat kap. Szerinte a nekik segítő szervezetek vesznek át tőlük kutyákat, így a létszám folyamatosan csökken. A mentőszervezetek vezetői viszont azt mondják, hogy annyira elmérgesedett a helyzet, hogy már be sem engedik őket a sárospataki menhelyre, ahol a kanok és a szukák továbbra is párosodnak. Május vége óta közel 100 kiskutya született azoktól a kutyáktól, amelyeket már vemhesen mentettek ki a telepről.

A civilek szerint az önkormányzat nem segít nekik a helyzet megoldásában. A város polgármestere szerint az ügy nem tartozik a városra. Egy független alapítványról van szó, és a kormányhivatal az illetékes - mondta Aros János polgármester.