A saját tejét itta, így próbálta túlélni a vadont

-

A 29 éves, kétgyermekes Susan O'Brien részt vett egy húsz kilométeres, új-zélandi futáson, amelynek az egyik szakaszán rossz irányba fordult, és eltévedt. A Wellingtontól keletre fekvő erdőben töltött huszonnégy órát, miközben a saját tejéből próbált energiát nyerni.


Mivel Új-Zélandon most ősz van, ezért az erdőben való tartózkodása alatt sokat esett az eső és fújt is a szél. A hideg ellen úgy próbált meg védekezni, hogy elkezdte beleásni magát a földbe. „Egyre több földet szórtam magamra, és bármilyen zajt hallottam, segítségért kiáltottam" - mesélte hétfőn újságíróknak O'Brien, aki egy kétéves és egy nyolc hónapos gyerek édesanyja.


„Konkrétan azt gondoltam, hogy meg fogok halni” – emelte ki, és azt is megjegyezte, hogy az anyatejből próbálta biztosítani magának a túléléshez szükséges energiát. „Sokat segített, hogy szoptatom a kislányomat, így tudtam inni a saját tejemből, úgy gondoltam, energiát ad".

Végül hétfő délelőtt egy hőkamerával felszerelt helikopter segítségével találták meg a nőt. Megmentése után találkozhatott férjével és gyerekeivel, és csak azután vitték kórházba egy átfogó vizsgálatra.