A Roma Parlament szerint Orbán Viktor alkalmatlan kormányfőnek

Fotó: MTI/Kovács Tamás / István Hajdu

-


A Roma Parlament ügyvivő testületi ülésén elfogadott közlemény – melyet a szervezet elnöke, Horváth Aladár tett ki a Facebookra – felidézi, hogy Orbán Viktor miniszterelnök magyar diplomaták előtt tartott szeptember 7-ei előadásában a menekültkvóták európai uniós elosztásával összefüggésben a magyarországi cigányságot hozta fel analógiaként, miszerint nem várja el Európától, hogy kvóta szerint fogadja be a jövevény magyar romákat.


A Roma Parlament szerint ezzel a nyilatkozatával Orbán Viktor az idegenellenes gyűlöletkeltésbe beemelte a hazai cigányságot, idegennek bélyegezte, és kizárta a nemzetből az ország 10%-át kitevő roma magyarokat. Erre a II. világháború óta egyetlen kormányfő sem vetemedett – fogalmaz a közlemény.


Orbán Viktor beszéde a nagykövetek előtt


Majd azzal folytatódik, hogy a miniszterelnök alkalmatlan arra, hogy tízmillió magyar közös jogait és érdekeit képviselje: ha tudatában van kijelentése tragikus következményeinek, azért, ha nincs tudatában, azért.

A Roma Parlament kifejti, tagjainak eltökélt szándéka, hogy Magyarországot tekintsék hazájuknak, az Európai Uniót pedig otthonuknak, és nem fogják megengedni, hogy kitaszítsák őket a hazájukból, és meg fogják védeni a maguk és országuk becsületét.