A Roma is megverte a két vereséggel kezdő Juventust

Fotó: AFP / ALBERTO PIZZOLI

-

A nyáron alaposan megerősített AS Roma hazai pályán 2-1-re legyőzte a címvédő Juventust az olasz labdarúgó-bajnokság második fordulójának szuperrangadóján.


Az elől a Dzeko, Szalah, Falque hármassal kezdő, a Tottit, Iturbét, Ljajicot és Gervinhót is a kispadra ültető Roma a 61. percben Pjanic fantasztikus szabadrúgásával szerezte meg a vezetést. Öt perccel később a Juventusból előbb kiállították Rubinhót, nem sokkal rá pedig Evrát is. Kettős emberelőnyben egy újabb bosnyák góllal, Dzeko találatával már kettő volt a Roma előnye.


A hajrában az első Juve-gólját szerző Dybala még szépített, de a címvédő így is kikapott, azaz két vereséggel kezdte a szezont. A Juventus még soha nem kapott ki az első két fordulóban, de legutóbb az is négy és fél éve fordult elő az együttessel, hogy egymás után két bajnokit elveszítsen.

A Roma négy ponttal áll.



A Chievo nagy meglepetésre 4-0-ás győzelmet aratott a legutóbb harmadik Lazio ellen. Az Internazionale ismét a hajrában szerzett góllal tudott nyerni: a milánóiak az újonc Carpi vendégeként nyertek 2-1-re.

Serie A, 2. forduló:
Atalanta-Frosinone 2-0 (1-0)
Carpi-Internazionale 1-2 (0-1)
Chievo-Lazio 4-0 (3-0)
Genoa-Verona 2-0 (0-0)
Napoli-Sampdoria 2-2 (2-0)
Torino-Fiorentina 3-1 (0-1)
Udinese-Palermo 0-1 (0-1)