A robbanás után először azt kérdezték: hallották-e, hogy Allah akbar?

Forrás: Origo

-

Kleb Attila fotós a kedvesével a Teréz körúton, a két járőr mögött sétált pár másodperccel a robbanás előtt. A rendőrség tanúként kihallgatta őket, de nem csak a kérdések voltak különösek a számukra.


A detonáció melletti házban lakik Kleb Attila fotós és kedvese, akiket tanúként hallgatott ki a rendőrség. A pár egy ismerősük koncertjére indult fél 11 körül – írja a Népszabadság. A pár néhány méterrel lemaradva sétált a rendőrök mögött. „A Dohnányi Ernő utca sarkán voltunk. Takart minket az épület, amikor elképesztő robaj rázta meg a környéket. Először még vártunk egy kicsit, hátha lesz még egy robbanás, de nem volt. Aztán hívtam a 112-t.”

A férfi a füsttől és a törmelék porától azt hitte, hogy csak egy sérült fekszik a földön. Közelebb lépve vette észre a másik rendőrt, akinek a nyaki vénáját akkor már szorította egy civil ruhás férfi. „A robbanás és a telefonhívás között legfeljebb két perc telt el, de amikor tárcsáztam, ketten már ott voltak segíteni, és a sérült rendőrök fölé hajoltak. Akkor még nem tudhattam, hogy ők civil ruhás nyomozók, csak amikor bevittek a rendőrségre kihallgatni minket, akkor vált ez egyértelművé. Magam sem értem, hogy kerültek oda ilyen gyorsan."

A rendőrségen részletesen el kellett mondaniuk, mit láttak, de a kérdések sorában az elsők között szerepelt, hogy hallottak-e a robbanás előtt „Allah Akbar!” kiáltást. A fényképész elmosolyodott – „ilyesmiről szó sincs, csendes volt a környék, senki nem kiabált semmit egészen a robbanásig". Kleb szerint őt gyilkosság kísérlete gyanúja, a barátnőjét pedig mindössze néhány perccel később már gyilkosság gyanúja miatt hallgatták meg tanúként. És hiába kértek, a tanúvallomási jegyzőkönyvből nem kaptak példányt.

A fotós még a mentők kiérkezése előtt készített néhány fényképet a helyszínről, amelyeken a két rendőr a kapualjtól néhány méterre fekszik, és föléjük hajolnak a civil ruhás rendőrök. A felvételek alapján Kleb Attila azt mondja, hogy a robbanószerkezetet a kapualj jobb alsó sarkában helyezhették el.