A rezsicsökkentés nevében ritkábban kell kéményt ellenőrizni

Fotó: MTI/Honéczy Barnabás / MTI/Honéczy Barnabás

-

Júliustól lép életbe az új rendszer, amely drasztikus változásokat hozhat.


Drasztikusan csökkentené a kéményellenőrzések számát a kormány, egyes füstelvezetők rendszeres vizsgálata pedig meg is szűnne a kabinet javaslata alapján – írta keddi számában a Magyar Nemzet.

Vámos Csaba, a Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnöke a lapnak adott interjúban „közveszélyes rezsicsökkentő tervnek” minősítette az ötletet, és elmondta: jelenleg is mintegy 150 ezer életveszélyes kéményt tartanak nyilván, ez a szám pedig rövid időn belül megtöbbszöröződhet.

A júliustól életbe lépő rendelet tervezete szerint a gázkéményeket kétévente kell ellenőrizni, a szilárd tüzelésű fűtőberendezések elvezetőrendszereinek vizsgálata pedig négyévente egy alkalomra csökkenne.

Az elnök kifejtette, hogy egy háztartásnak évente 1500-2000 forintot kell fizetnie júliusig a kéményvizsgálatokért, a biztonságért, az ellenőrzések megszüntetésével azonban az életüket kockáztatják majd az emberek. Hozzátette: az intézkedés miatt a megmaradt cégek a megrendeléseik 70 százalékától esnek majd el, miközben a vállalkozók az év közepétől már amúgy sem kérhetnek pénzt a lakosságtól a kémény tisztításáért – olvasható a lapban.