A Real Madrid szurkolóira támadt az Iszlám Állam

Forrás: Al-Itisam Media

-

A terroristák tucatnyi embert megölte az iraki Baladban. A Real fekete karszalaggal játszik a szombati mérkőzésen.


Három, gépkarabéllyal felfegyverzett terrorista támadt arra a kávézóra, ahol a Real Madrid szurkolói gyülekeztek az iraki Baladban. A lövöldözésnek legalább 12 áldozata van, írja a BBC. A Real Madrid közleménye szerint a szurkolói csoport elleni támadásban 16-an haltak meg. A spanyol csapat fekete karszalaggal játszik a bajnoki címről döntő szombati mérkőzésen.

A támadók elmenekültek a helyszínről. Órákkal később a körbevette őket síita milícia: a terroristák egyike felrobbantotta magát, megölve 4 üldözőjét is.

A Reuters tudósítója az egyik feltételezett merénylő összeéget holttestét látta a támadás helyszínén. Állítólag egy közeli házban keresett menedéket a lövöldözés után. A helyiek azonban – miután beismerte tették – élve elégették.

A kávézó elleni támadást az Iszlám Állam vállalta.

Balad 80 kilométerre északra van a fővárostól, Bagdadtól. Az Iszlám Állam 2014 júniusában egy hónapra elfoglalta a főként síita várost. A front most 40 kilométerre van Baladtól.