A rajzfilmesek korán halnak – interjú Jankovics Marcellel

Fotó: VS.hu / Zagyi Tibor

-

Jankovics Marcell a nyolcvanas évek elején kezdett dolgozni a Bibliából készülő rajzfilmsorozatán, de a producer kihátrálásával a terv meghiúsult. A képes forgatókönyv és Jankovics rajzai most kötetben jelentek meg. Évtizedes alkotói küzdelmekről, a könnyen idealizálható pannóniás korszakról, szakmai megalkuvásokról, halálos ellenségekről és a fölösleges menekültellenes plakátokról is beszélgettünk a rendezővel.


Megkönnyebbült, hogy ha csak könyvformában is, de elérhetővé váltak a Biblia-filmje tervének részletei?

Ez aranyos, hogy „megkönnyebbültem”. Engem nem gyötört ez a dolog. Itt, ahol lakom, fent van a raktár, ahol gyűjtöm a rajzfilmjeim megvalósult és meg nem valósult részeit, ez az anyag most is ott van. Inkább örültem, hogy ebben fantáziát látott az Akadémiai Kiadó. Ez a könyv kuriózum, nem csak rajzfilmes oldalról. A könyvhéten a Múlt és Jövő Kiadó standja mellett dedikáltam, a kiadó vezetője, Kőbányai János kérdezte, hogy mi ez a könyv, és mondta, hogy oda fogja adni Heller Ágnesnek. Hellertől pedig adott egy könyvet a nagy filozófusok Genezis-értelmezéséről és felfogásáról.



Nem csak a Genezis könyvéről szól a filmsorozat – annak valósult meg egy része –, de ez is egyfajta filozófia, hogy én hogyan közelítem meg ezt a kérdést, ezért is érdekelt ez a könyv, mert Heller ebben komolyan veszi az összes „vitapartnerét” Szent Ágostontól Kantig. Vagyis a könyvem megjelenésének van egy csomó meglepő vonatkozása is.

Magában már letett róla, hogy bármi napvilágot lát ebből az anyagból?

Ez nem is merült föl, ez a forma nekem eszembe sem jutott. Bármilyen furcsa, magamat viszonylag szerénynek tartom abban a tekintetben, hogy nem akarom előtérbe tolni a dolgaimat. Ha maguktól megtalálják azokat, akik örömüket lelik bennük, azt nagyon jó néven veszem, sőt, el vagyok tőle ragadtatva. Kácsor Lórántnak jutott eszébe, hogy Az ember tragédiáját magyarul és angolul úgy adja ki az Akadémiai, hogy az én filmem képeivel illusztrálják. Mikor ez elkészült, a gyártásvezetőnőm hívta fel a figyelmét rá, hogy a Marcinak van egy Biblia-sorozat-terve is. Kácsor eljött, végignézte az összes meglévő anyagot, és ezek nyomán született az ötlete, hogy meg kellene csinálnunk a könyvet. Persze a könyvet hozzá kellett írnom.



Az, hogy filmet csináljak belőle, foglalkoztatott, de ki van zárva, hogy én erre pénzt kapjak: túl sokba kerül, nem aktuális, öreg vagyok stb. De ha mondjuk nyernék a lottón – ami nem lehet, mert nem lottózom, de ha mégis –, már akkor sem csinálnám meg. Túl öreg vagyok hozzá. A Tragédia is huszonnyolc év volt, ha ezt is szeretném, és meglenne hozzá minden anyagi feltétel, az akkor is másfél évtized. De igazából nem sajnálom. Nepp József kollégámnak igaza van: átlapozta a könyvet, és azt mondta, jó, hogy ez így van meg, és nem filmen. Ebben annyi ígéret van, ami a megvalósulásnál óhatatlanul kompromisszumokkal jár, és akkor már nem ugyanaz. Nekem nem volt rossz érzés végignézni az elkészült epizódot, de az eredeti elképzeléseimnél ez is kedvesebbre, bájosabbra, kicsit kommerszebbre sikerült. Eljutok lassan oda, hogy azt mondjam, ez a legjobb változat, ami történhetett vele.

A nyolcvanas évek elején még volt realitása, hogy valóban létrejön ez a sorozat. Meddig tartott önben a lelkesedés, hogy tényleg meg lehet csinálni?

Nem tartott bennem egy percig sem. Ezt a megrendelő, Joseph Sefel és csapata tette tönkre. 1983-ban kezdtem el vele dolgozni, egy időben azzal, amikor megírtam a Tragédia irodalmi forgatókönyvét, és a látványterveit megrajzoltam, ’89-re fejeztem be. Hatévnyi izzadságos küzdelem, ami főleg nem alkotói küzdelem volt – nekem nem az anyaggal volt bajom, ez a kb. 1500 rajz, ami elkészült, és 5-10 ezer figuraterv, ez megterhelő munka, de öröm –, hanem állandóan a pénzen vitatkozni, Amerikában tárgyalni, jogi szerződéseket tanulmányozni: ez borzasztó fölösleges tehertétel volt. A legvégén pedig a pofa azt mondta, hogy pá, aranyosom, pá.



Elkészült tíz perc, és a főnököm, dr. Matolcsy György (a Pannónia Filmstúdió akkori igazgatója) adott annyi pénzt, hogy legalább az első epizód elkészüljön, mert ez így volt kerek. De mikor a producer elment, akkor eldőlt, hogy amíg élek, ebből nem lesz film. Akkor viszont nézzük meg a Tragédiát, ami eleve egy alternatív menekülési útnak tűnt, egy óriási feladat helyett egy másik óriási feladat. De több közöm kell legyen Az ember tragédiájához, mint a Bibliához, mert ahhoz a világ összes keresztényének és zsidójának van köze. Ehhez meg néhány Madách-szakértőn, fordítón meg Madáchon kívül nekem van. Ebben jobban, határozottabban, bátrabban érvényesíthettem magamat.

De megmutatta a Tragédia története, mivel kellett volna megküzdenem, ha a másikat választom. Van egy sokszor elmondott poénom, ami erre a két filmre is nagyon jól illik, de az egész pályámra is: ha mindazt megcsinálhattam volna, amit nem csináltam meg, akkor nem tudtam volna megcsinálni azt, amit megcsináltam. Logikus.



Mi érdekelte jobban: rajzfilmmé formálni a bibliai történeteket, vagy közelebb hozni azokat a közönséghez, amihez az ön számára a rajzfilmes forma volt kézenfekvő?

A feladat az utóbbi. Eredetileg a televízió találta ki, hogy mivel a bibliai műveltség nagyon hiányzik, meg kellene csinálni a Bibliát gyerekeknek. A képes forgatókönyvet, amit erre benyújtottam, Krisztus születését, elutasították azzal az érvvel, hogy klerikális. Arra hivatkoztak, hogy legyen olyan, mint József Attila verse, a Betlehemi királyok. Csak az a baj, hogy ez olyan volt. József Attila is, kilépve a saját marxista-freudista közegéből, úgy nyúlt hozzá, mint egy középkori táblaképfestő. Ez a lehetőség nekem azért volt nagyon szimpatikus, mert a középkori ábrázolásmód olyan volt, hogy az egyszerű, butának gondolt parasztember is megértse a történteket, sok nemzedékbe bevésődtek ezek az ábrázolási formák.

Az Angyali üdvözlet képnek olyan egyezményes formái vannak, hogy aki ezt tudja, annak minden Angyali üdvözlet egy kilométerről felismerhető. Ez volt a praktikus célom. Nekem ezzel párhuzamosan indult az ismeretterjesztő-irodalmi tevékenységem, amiben a Bibliának óriási szerepe lett. Ebben a filmsorozatban már használtam volna ebből valamit, de nem tudományos-ismeretterjesztő céllal, hanem aljas, hatásvadász módon akartam bizonyos dolgokat az emberekben érzelmileg ide-oda billenteni.



Itt nagyszerű történetek vannak: Mózes története, József, Sámson története. Ezek magukban fantasztikus élmények, és a választott zenékkel, ilyen képi világgal szerintem hittől függetlenül érzelmileg oda lehet láncolni a nézőt. Nekem vannak filmrendezői ambícióim is, hatással akarok lenni, és a Biblia ilyen szempontból hallatlanul hálás. Van benne rengeteg humor, szarkasztikus, ironikus elem is, vagy olyan aktualitások, mint hogy Mózes felállít Áron segítségével egy KGB- vagy Gestapo-szerű testületet, amelynek az a feladata, hogy aki ellent mer mondani, azt azonnal elintézzék. Közben beleásom magam, sokat olvasok hozzá, megtudok dolgokat, amelyekről ritkábban esik szó, hogy például Izsák áldozata megvan a görög mitológiában is – én ezzel gazdagodom, nem is tettem le róla, hogy írok egy könyvet a Biblia jelképrendszeréről. Mindennek megvan a haszna.

A könyvben többször leszögezi: mindig figyelt rá, hogy az önálló filmjei a saját stílusában készüljenek. Össze tudta egyeztetni ezt a célkitűzést azzal, hogy milyen sok ember kitartó munkája kell egy animációs filmhez?

Ha egyedül csinálok filmet, abban ab ovo karakteresebben jelenik meg az, ami én vagyok. Ha besegít egy rajzoló nekem, mint a Sisyphus vagy a Küzdők esetében, nem biztos, hogy meglátszik a különbség, de ha az egész rajzi munkát kiadom, akkor igen. Erre is van példa, egy olyan filmem, amelyet nem akarok a nyilvánosság elé tárni, éppen azért, mert nem olyan lett, mint amilyennek én szerettem volna. Pont az hiányzik belőle, amilyen én vagyok.


Jankovics Marcell; rajzfilmrendező; interjú


A Bibliában csupa jó animátorral dolgoztam, de nem a legeslegjobbakkal, nekik akkor már önálló filmjeik voltak. A Tragédiánál is, amilyen sokáig húzódott, fokozatosan mentek nyugdíjba, haltak meg, költöztek el legkedvesebb munkatársaim, és nekem mindig be kellett tanítanom egy újabb csapatot. Ezeken jobban látszik a kényszerű megalkuvás, ami ennek a szakmának a sajátja. Játékfilmeknél is kevés olyan rendező van, aki tökéletesen magára tudja húzni a produkciót. Fellini ilyen, az én kedvenc rendezőim ilyenek.

Konfliktusosnak tartja magát ezekben az alkotófolyamatokban? Nem ment a kollégák idegeire?

Ezt tőlük kell megkérdezni. De lett halálos ellenségem is. Általában a férfiakkal van nagyobb gond. Ez korosztályos dolog is, a rendező az esetek nagy részében idősebb. Bejön a fiatalember, ő is kakas, hogy lehet, hogy én vagyok a főkakas? Ez teljesen normális dolog, a Magyar népmesék sorozatnál is voltak ilyen történetek, ezeket tudtam kezelni.

Volt, aki meg is mondta, hogy utálat, gyűlölet volt bennük, nem akartak vagy nem tudtak megfelelni annak az igénynek, a Magyar népmesék stílusának. Egy főiskolai tanítványom hűtlen kezelésért fel is jelentett.

Kicsoda?

Nem mondom meg. De egy rajzfilmes egyesületet hozott létre az én elpusztításomra és a Pannónia Stúdió elpusztítására. Veszített a bíróságon, de ilyenek vannak. A kedvenc tanítványom is a szemembe mondta, hogy nem voltam jó tanár, miközben én mindenütt istenítem őt. Ilyen van. De jó csapatokat hoztunk létre. Ha végignézi a stáblistákat, azt látja, hogy vagy én dolgoztam a többi zsenivel, vagy a többi zseni énvelem.


Jankovics Marcell; rajzfilmrendező; interjú


A Pannónia idealizálható: nem volt ideális minden tekintetben, de fantasztikus volt akkor fiatalnak lenni, dolgozni, ez nem hozható vissza. Akinek sikerült befutnia, mindig így beszél a fiatalkoráról, de ez tényleg jó volt. Nekem egyik filmemnél sincsenek nagy negatív élményeim. Volt néhány munkatárs, aki nem volt igazán tehetséges, és ennek ott a nyoma a vásznon. A megalkuvás bosszantó, ezért nem szívesen nézem vissza a filmjeimet.

A hetvenes években, a nyolcvanas évek elején a Pannónia a világ öt legfontosabb animációsfilm-stúdiója közé tartozott. Kivételezettnek érezték magukat, vagy éreztek valamiféle nyomást?

Nyomás nem volt. Szerencsés volt a helyzet, nagy létszámú stúdió volt, ha a bedolgozókat is számítom, volt olyan időszak, hogy hatszáz ember dolgozott ott. De a rajzfilm periférián lévő műfaj volt, és emiatt a cenzúrát is kevésbé érdekelte. Volt egy-két film, ami politikai okokból a dobozban maradt. Nekem is volt elutasított szinopszisom, amire azt mondta Görgey Gábor dramaturg, hogy Marcikám, ezt ne, az év legjobb novellája, de ezt akkor se. De ez nem volt általános.


Jankovics Marcell; rajzfilmrendező; interjú


Háromféle rendező volt a Pannóniában. Volt nagyon kevés kivételezett, aki csak azt csinálta, amit akart. Bele is halt egyik-másik ebbe a kivételezettségbe. Volt egy nagyobb csoport, az ebbe tartozóknak időről időre meg kellett alkudniuk. Én átmenet voltam, eleinte sokat kellett megalkudnom, aztán egyre kevésbé. Ebből a körből is jó páran belehaltak a fogcsikorgatásba, hogy miért ezt kell csinálniuk, mikor azt szeretnék. És voltak olyanok, akik a képességeik korlátolt volta miatt mindig csak olyan munkákat csinálhattak, amelyek nem tették őket boldoggá. Ők haltak meg a legtöbben. A rajzfilmesek korán halnak. Nagyon kevesen vagyunk, akik hetven fölött még élünk. Nepp Jóska 81, Cseh Bandi a csodával határos módon 88 éves, Szoboszlay Péter 77 vagy 78, vagyok én, és van Ternovszky Béla. Ez a nemzedék volt a nagy nemzedék, de elég alaposan megritkított minket az élet.

Legfontosabb rövidfilmjeiben, a Sisyphusban, a Küzdőkben, a Mélyvízben óriási terheket cipelő vagy legyőzhetetlen akadállyal szembesülő hősöket mozgat. Az ön tükörképei ezek a figurák?

Utólag kiderült, hogy igen. A Sisyphusnál azért, mert a János vitéz után kényszert éreztem, hogy bemutassam, mekkora tehertétel volt. De nem magamra gondoltam, csak a tehertételt akartam ábrázolni. A Tragédia után jött ez ki igazán. A Színművészetin volt egy bábszakos osztály, akikkel dolgoztam. Bejátszottam nekik a Paradicsomi színt, és miközben nézték, látom, hogy mondja Lucifer: „Küzdést kívánok, diszharmóniát, mely új erőt és új világot ád!” Mondom, ez én vagyok. Akkor esett le a tantusz, majdnem elsírtam magam a felismeréstől a gyerekek előtt.

Soha nem gondoltam ezt át, de nekem tényleg a küzdelem a fontos, akkor érzem jól magam, ha majdnem lehetetlen feladatokba vágom a fejszémet. De nem az életben maradásért, hanem az önmegvalósításért küzdöttem, és a Tragédia 28 éve arra is bizonyíték, hogy nincs veszett fejsze.



Hogyan élte meg a rendszerváltáskor a Pannónia magáncéggé alakulását? Voltak-e pozitív változások, vagy minden a stúdió széthullása felé mutatott?

Ez már korábbra tehető. 1981-ben lehetett, hogy a MOKÉP akkori vezérigazgatója, Gombár József küldött egy levelet: mostantól nem vetítenek rajzfilmeket kísérőfilmként moziban. Ezt borzasztó rossz néven vettem, Matolcsy rezignáltabb volt. Mondtam neki: ugye tudod, hogy most indultunk el a lejtőn? Ő nagyon bízott az egész estés filmekben, átrendeztük a dolgokat, én is abbahagytam a rövidfilmkészítést. És miben vagyunk most a legerősebbek? Rövidfilmekben, a MOME-s diplomafilmekben, azok a legjobbak. Ha ők nem lennének, elfelejtődött volna a magyar animáció.

De a rendszerváltás után a stúdiórendszer alól kifutott a talaj, nem tudtunk bért fizetni annyi embernek, a számítógép indokolatlanná tette a kihúzók, kifestők munkáját. Igazgatóként el kellett bocsátanom 120 embert. Lehetett tudni, hogy a nagyhatalmi státusz addig tart, amíg komoly állami támogatás érkezik. 1978–79-ben csináltuk a legtöbb filmet, 18-19 órányit egy évben. Ennek a támogatási keretösszege mai áron 5 milliárd forint fölött van. Több, mint amit ma a magyar játékfilm összesen kap, és ehhez még jöttek a megrendelések, reklámfilmek, bérmunkák, koprodukciók. Állati gazdagok voltunk.


Jankovics Marcell; rajzfilmrendező; interjú


Szeretne még rajzfilmet csinálni?

Nem. Csinálok most egy rajzfilmet, de csak távolról. III. Béla király a címe, a sorozat címe pedig , amelynek ez a mintafilmje, Az Árpád-házi királyok emlékezete. Ezt még 2000-ben adtuk be pályázatra, akkor a Süsü nyert vele szemben. III. Bélát választottam, mert nem egy rajzfilmhős típusú figura. Ha ebből lehet csinálni rajzfilmen egy gyerekeknek szóló, viszonylag élvezetes ismeretterjesztő produktumot, akkor rajta. Ennek az irodalmi és képes forgatókönyvét, figuraterveit készítettem el, Kecskeméten gyártják, Uzsák János a képért felelős rendező, a hangosításért meg én. Szerintem ez lesz az utolsó kapcsolatom a rajzfilmmel. Az írás sokkal, de sokkal jobban érdekel.

A könyvben idézi Nepp József mondását, miszerint egy animációs filmet elkészíteni három év, aztán másfél óra alatt lepereg, ezért az a lényeg, hogy a három év alatt jól szórakozzanak, a vetítést meg kibírják valahogy. Többnyire jól szórakozott a pályán?

Maga a munka, a küzdelem nekem élvezet. Kell most csinálnom egy képeskönyvet gyerekeknek Trianonról. Ez egy borzasztóan nehéz dolog, nagyon félek is tőle. De ha eljutok ahhoz a pillanathoz, mikor először rajzolok le valamit, amivel meg vagyok elégedve, onnantól kezdve élvezni fogom.


Jankovics Marcell; rajzfilmrendező; interjú


Tavaly óta a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke, előtte a szervezet kommunikációjáért felelt. Hogy látja most az MMA helyzetét? Milyen feladatokat kell elvégezniük?

Sok van még, bár most épp nyári szünet van, leálltak a dolgok. Még nem fejeződött be a Művészetelméleti Intézet kitalálása, kiépítése, működésre alkalmassá kell tenni a székhelyét, a Hild-villát. A Vigadó épülete irodának alkalmatlan, a kristályházbeli irodák bérlése drága, emiatt kellett egy irodaházat szereznünk. De az Akadémia működési szabályzata rendben van, a tagság létszáma kikerekedett, programjaink folyamatosak és sikeresek.

Sokat bírálták a testületet amiatt, hogy egyféle, több szempontból régimódi művészeti eszményt tart kívánatosnak.

Ennek nincs alapja. Ha végignézi az Akadémia által kezdeményezett Nemzet Művésze-díj névsorát, látható a nyitottság, nem csak akadémikusok és konzervatív favoritok kaphatják meg az elismerést. A legutóbbi Nemzeti Szalon tárlaton sok nagy öreg akadémikus – Melocco Miklós, Kő Pál, Deim Pál, Aknay János – nem vett részt, ez is mutatja, hogy az Akadémiának nem csak maga felé hajlik a keze. Fekete György a saját személyes ízlésének ad hangot az interjúiban, de meg kell hallgatni más akadémikusokat is, és kiderül, hogy nem mindenki ugyanazt gondolja.


Jankovics Marcell; rajzfilmrendező; interjú


Többször nyilvánosan is kiállt Orbán Viktor és a jelenlegi kormányzat mellett. Mi a véleménye a mostani heves vitákat kiváltó intézkedésekről, például a délvidéken épülő kerítésről vagy a menekültek ellen hangoló plakátokról?

A kerítéssel egyetértek, amennyiben ez a megoldás a bevándorlás, bocsánat, a népvándorlás megfékezésére. Ez egy idegen kultúra és civilizáció, amely elönti Európát, és át fogja alakítani. Én egy másik kultúra tagjaként ezt nehezményezem. Nem lehet mondani, hogy Magyarország bezárkózik, mert az unió felé nyitva van a határa. Ez a legtermészetesebb dolog. Az angolok, franciák hasonló keménységgel reagálnak.

A kormány kommunikációja viszont kezdetben nem volt jó. A plakátok tök fölöslegesek voltak. Én is válaszoltam a kérdéssorra, de úgy vannak föltéve a kérdések, hogy erre Mari néni nem tud hogyan válaszolni. Sok esetben odaírtam a saját külön válaszomat, mert egyetértek ugyan, de nem úgy, ahogy meg van fogalmazva. Nem olyan egyszerű kérdés ez, nem lehet rá fekete-fehér válaszokat adni. Érteni vélem a vasárnapi zárva tartást, de fölöslegesnek tartottam. Viszont jelentéktelen ügy a globális fölmelegedéshez vagy a népvándorláshoz képest.

De Orbánnak nincs ellenfele, nem tudnak vele szemben kiállítani senkit. A demokráciának biztos az lenne a jó, ha itt tucatjával rohangálnának a politikai zsenik. Örüljünk, hogy legalább egy van.


Kövesd a VS.hu kultúrrovatát a Facebookon is!