A Radiohead kitette a dalt, amelyet a James Bond-filmhez csinált

Fotó: AFP / PATRICIA DE MELO MOREIRA

-

Thom Yorke zenekara, a Soundcloudon tette ingyenesen letölthetővé a dalt, amelyet a Spectre című filmhez vett fel. „Boldog karácsonyt! Az erő legyen veletek” – fűzték hozzá.


A Radiohead a Facebookon posztolta ki karácsonykor a Spectre című dalt. Azt írták, hogy tavaly felkérték őket, hogy írják ők a főcímdalát az idén év végén bemutatott James Bond-filmnek, a Spectrének. „A dolog végül nem úgy alakult, de a dal a sajátunkká vált, és nagyon szeretjük. Így év végén úgy gondoltuk, hogy talán szívesen meghallgatnátok” – kommentálta az együttes, majd boldog karácsonyt kívánt, és a Star Warsra is kikacsintott egyet.

A dal ingyenesen letölthető, és bár feltehetően nem lett volna jobb tőle a film, kétségkívül átlagon felüli Bond-főcímdal.



A Spectre főcímdala végül egy Sam Smith nevű énekes Writing’s On The Wall című száma lett, egyben az első Bond-dal, amely a brit slágerlista első helyéig jutott.