A portásfülkéjét használta fiatal fiúk megrontására

-

Kiskorúakról osztott meg pornográf felvételeket az interneten egy 38 éves Heves megyei férfi, aki munkahelyének portásfülkéjében próbált meg közelebb férkőzni a fiúkhoz. Egy alkalommal ennél is tovább ment: erőszakkal, szexuális cselekmény végzésére kényszerített egy fiatalkorút.


A Hevesi Járási Ügyészség indítványozta a gyanúsítottként kihallgatott férfi előzetes letartóztatását. A megalapozott gyanú szerint a férfi 2013 januárjától folyamatosan osztott meg, illetve cserélgetett internetes közösségi oldalakon olyan felvételeket, melyek tizennyolcadik életévüket be nem töltött személyeket a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal, célzatosan a nemi vágy felkeltésére irányuló módon ábrázoltak. A számítógépén több tízezer ilyen jellegű képet, valamint legalább 81 videót tárolt, melyek nagy részét nyilvános és ingyenes tárhelyszolgálató oldalakon bárki számára hozzáférhetővé tette – ez akkor derült ki, amikor január 7-én házkutatást tartottak nála.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2014 őszén, tarnaszentmiklósi munkahelyén, a portaszolgálat épületében fiatal fiúknak engedte meg, hogy az ottani számítógépet használják, amivel az volt a célja, hogy velük olyan bizalmi kapcsolatot építsen ki, amit azután nemi vágyai kielégítése érdekében használhat fel. Ennek megfelelően október elején egy 15 éves fiút kényszerített arra a portásfülkében, hogy őt orálisan kielégítse.


A férfit a nyomozó hatóság jelenleg tizennyolcadik életévét be nem töltött személyekről pornográf felvétel nagy nyilvánosság számára hozzáférhetővé tételével elkövetett gyermekpornográfia bűntettével, és tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntettével gyanúsítja.

Az Egri Járásbíróság nyomozási bírája - az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte a legsúlyosabb kényszerintézkedést a gyanúsítottal szemben – áll a Heves Megyei Főügyészség közleményében.