A Political Capital nyilvánossá teszi nemzebiztonsági elemzéseit

Fotó: MTI / Bruzák Noémi

-

Legalábbis azokat, amelyeket a jobboldali radikalizmusról készítettek.


A Political Capital a mai naptól kezdődően feltölti honlapjára az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) jogelődje számára – az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának felhatalmazásával – készített kutatásait.

Az összesen 468 dokumentumot tartalmazó adatbázis – melyet az AH honlapján és a sajtó egy részében 53 iratnak tüntettek fel – elemzésekből, médiakutatásokból, internetes fórumok és blogok tartalomelemzéséből és közvélemény-kutatásokból áll. Ez a legteljesebb és legalaposabb adatbázis a 2006 és 2009 közötti időszak radikális tendenciáiról. Azt ígérik, hogy az elemzések szabadon kutathatóvá válnak a jelen és jövő újságírói, kutatói és egyetemistái számára.

Közleményükben azt írják, hogy szerintük a nyilvánosság arról is meggyőződhet, miért mondta ki jogerős bírósági ítélet, hogy az egyes politikusok által a napokban felmelegített vádak alaptalanok és valótlanok.