A PL 4. jár pórul, ha a BL-t és az El-t is angol csapat nyeri

-

A helyzet ugyanis az, hogyha mindkét fronton angol siker születik, akkor hat csapatot indíthatnának a Bajnokok Ligájában – de a szabályok csak ötöt engednek. Egyelőre, mondjuk, nem tűnik komolynak a veszély.


A Manchester City – egyelőre – negyedik helyen áll az angol bajnokságban, és készül a Bajnokok Ligája nyolcaddöntős párharcára a Dinamo Kijev ellen. Utóbbi nem olyan nagy baj, előbbiből viszont még lehet probléma, ha történetesen pont ott fejezik be a bajnokságot, ahol most állnak.

Tegyük föl, hogy így lesz – és nem azért, mert utazunk Manuel Pellegrini csapatára, csak az egyszerűség kedvéért; és tegyük föl, hogy a Chelsea óriási meglepetésre megnyeri a Bajnokok Ligáját. A BL-győzelem automatikus indulási jogot jelentene a londoniaknak, annak ellenére, hogy csapat most éppen 12. a bajnoki tabellán, és a formáját elnézve aligha fog sokkal előrébb végezni.

Az UEFA szabályzata szerint a BL- vagy El-győztes csapat mellett a bajnoki helyezések alapján legfeljebb négy csapat kvalifikálhatja magát a Bajnokok Ligájába. És miután az Európa-ligában még versenyben lévő három csapatból csak a Tottenham áll egyébként is BL-indulást érő helyen (2.) a bajnokságban, ha Manchester United, vagy a Liverpool megnyeri az El-t, a Chelsea pedig a BL-t, akkor a Premier League 4. helyezettje fog hoppon maradni, és a jól fizető és nagy presztízsű Bajnokok Ligája helyett mehet a nem olyan jól fizető, és nem olyan nagy presztízsű Európa-ligába.

A Premier League május 15-én ér véget, az El-döntőt három nappal később, míg a BL-finálét május 28-án rendezik. A történet legszebb része, hogy a nagy tervekkel a Manchester City kispadjára készülő Pep Guardiola bizony akár már az idei szezon végén kénytelen lehet lenyelni egy békát, ha a derék angol csapatok megemberelik magukat az európai porondon. Erre persze vajmi kevés esély mutatkozik, a Chelsea máris bajban van, és az El-csapatok sem vitézkedtek, de az ördög nem alszik, ugyebár...

Ha a Bajnokok Ligája címvédője, és az Európa-liga címvédője ugyanannak a futballszervezetnek a tagja, és hazájuk bajnokságából egyik sem szerzett indulási jogot a Bajnokok Ligájában, akkor az alábbi forgatókönyvek lépnek életbe:

3.09 a Ha a bajnokságból négy csapat kvalifikálhatja magát a BL-be, és mindkét kupa címvédője Euró-liga-indulást érő helyen zárt, úgy ők automatikusan átkerülnek a Bajnokok Ligájába, míg a legalacsonyabb BL-kvalifikációt érő (ez esetben 4.) helyen záró csapat az El főtáblájára kerül. A két kupasorozatban érintett csapat száma változatlan marad.

3.09 b és 3.09 c pont ugyanezeket a lehetőségeket vázolja fel azokban az esetekben, ha csak az egyik kupa győztese végzett El-indulást érő helyen, illetve, ha egyik sem végzett ilyen pozícióban.