A pici magyar, aki legyőzte az óceán poklát

Fotó: MTI / Nagy Lajos

-

Segítői folyamatosan hánytak és borultak, de ő jól érezte magát a háborgó sötétségben, és megdöntötte a rettegett Molokai-csatorna rekordját. Ahol a Hawaii-szigeteken partot kellett volna érnie, tigriscápák hemzsegtek a vízben, pár órával korábban súlyosan megsebesítettek egy úszót, egy másik meg is halt. Volt, hogy az üvöltését hallva már mellette is a vért keresték a reflektorral. Az ajka még most is sebes a portugál gálya csápjától, de mindössze 12 pihenőnap után hétfőn nekivág a Catalina-csatornának, ahol az Ocean's Seven negyedik állomását is kipipálhatja. Interjú a hosszútávúszó Mányoki Attilával.


Te hülye vagy? Itt jöttél ki? Ezek itt rogyásig vannak!

– a rekordot döntő Mányoki Attilát a helyiek ünneplés helyett ezzel fogadták a parton a Hawaii-szigeteknél fekvő Molokai-csatorna átúszása után. Ez sem zavarta az üdvrivalgását, és csak már a szállodában látta a tévében, hogy pár órával előtte egy tigriscápa súlyosan megsebesített egy úszót éppen ott, ahol ő sikeresen befejezte az Ocean's Seven nevű sorozat harmadik állomását. „Napkeltekor és napnyugtakor ehhez a partszakaszhoz járnak enni, és az előbbi időszakot pont elkaptam 6 óra után pár perccel. A segítőim nem szóltak erről, de az ilyen döntéseket be kell vállalni, és abban a helyzetben amúgy sem volt más választásunk.”

A zalaegerszegi úszó ugyanis ekkor már jó ideje haladt a parttal párhuzamosan egy váratlanul felerősödő tengeráramlat miatt, és a remek tempója ellenére elveszett volna a rekordja, ha nem kockáztat.



Mányoki 12 óra 2 perc alatt teljesítette a 42 kilométeres távot, az embertelen körülmények miatt 54 kilométert megtéve. A VS-nek már Kaliforniából adott interjút, ahol mindössze 12 pihenőnap után hétfőn nekivág a hét tengerszorosból álló sorozat negyedik állomásának, a Catalina-csatornának. „A Molokai már csupán egy jó emlék, napok óta kizárólag a Catalinára gondolok. Nem akarok bántani senkit, de én teljesen más vagyok, mint a focisták, akiknél még mindig a 6-3 a téma. Az emlékeinkért nem adnak győzelmet.”


Ötmétereket repült az óceán pofonjaitól

A kedvünkért azért szóban visszatért az Ocean's Seven egyik legkeményebb állomásához, ahol az áramlat miatt csak éjszaka volt esélye a sikerre. „Durván háromhetente, egy éjszakán át az úszásomra merőleges áramlat némileg lecsökken, aztán viszont visszaáll a megszokott, lényegesen nagyobb sebességre. Nekem ezen a napon délután 5-kor kellett volna kezdenem, és másnap délelőtt 11.30-ig be kellett fejeznem, mert onnantól kezdve beszippantana az óceán. Vagyis kivinne a nyílt területre, ahonnan már lehetetlen a visszatérés.”

A chilei földrengés hatásai miatt cunami utáni állapotok fogadták a csatornánál, amelyet 1961 óta Mányoki előtt mindössze 33-an tudtak átúszni. „Az este 6 órás rajt után fél óráig úsztam a sziget védelmét élvezve, aztán jött a pokol. Folyamatosan 40-50 kilométeres szél fújt, és háromméteres hullámok voltak, a Balatonon ilyenkor senkit sem engednek ki.”


Az Ocean's Seven állomásai


Bár 3-4 óra körüli indulást terveztek, ezt nem sikerült tartaniuk, így a helyiek szerint az első próbálkozó lett, akinek végig sötétben kellett úsznia. A szabályok szerint egy kísérőhajó és két kajakos segíthette, egyebek közt az irány mutatásával, de nem volt egyszerű dolguk. „Hiába voltam sokszor csak két-három méterre a kajakostól, a hullámvölgyek és csúcsok miatt állandóan szem elől veszítettem a jelzőfényüket. Közben én is ki voltam világítva, a nadrágom tele volt aggatva lámpákkal, nehogy ők veszítsenek el engem. Amikor a keresőfénnyel bevilágították, hogy merre menjek, többször előfordult, hogy a hullámok miatt előbb még öt méterre voltam a hajótól, egy másodperc múlva meg kis híján nekicsapódtam.” A máskor végig mellette haladó, biztonságot adó hajóval emiatt alig találkozott, csak a frissítőkért úszott oda ahhoz fél-fél percre. „Mindent elmond, hogy a mért adatok szerint a hajó 73 km-t tett meg a 42 km-es távon, volt, amikor egy helyben forgott. Nem irigylem őket, én a vízben sokkal jobban éreztem magam. A segítőim folyamatosan hánytak, a kajakosokat pedig a hullámok állandóan beborították a vízbe.”


Rádtekeredik, aztán beléd vágja a kampókat

Az egyik segítője, a csatornát korábban sikerrel teljesítő Bill Goding minden idők egyik legnehezebb úszásáról beszélt, a szintén rutinos Linda Kaiser pedig horrorisztikus körülményekről. Mányoki nem értette, „mi a francért” kell a frissítésnél a megszokottnál sokkal közelebb úsznia a hajóhoz, csak a verseny után közölték vele, hogy a vizet adó, háromméteres karbonbot kettétört a hánykolódásban. Mégsem ez volt a legnehezebb rész, hanem a találkozás a medúzákkal. „Hiába kentem be magam riasztóval, csak két óráig hat, hiszen a gyártó nem gondol arra, hogy lesz egy idióta aki tíz-tizenkét órát benn van a tengerben. A harmadik órában meg is csípett az első raj, aztán még háromszor jöttek.”

A portugál gálya nevű medúzával kellett küzdenie, amely héliummal van feltöltődve, emiatt a teste felszínen van, a csápjai viszont 15-50 méter hosszan lógnak a vízbe. „Nem lehet látni meddig ér, olyan mintha fűben úsznál. De inkább csalánban, mert kampókat vág a bőrbe. És nem csak súrol, hanem rád tekeredik, mint egy polip, nem tudsz szabadulni jó ideig. A kampó beléd szakad, kivenni nem tudod, apró ugyan, de gyulladást okoz a bőrben. A testemen még mindig látszódnak a sebek. A legelső csáp egyébként éppen az arcomon ment át, az ajkamat sebesítette meg, az onnantól kezdve kilenc órán keresztül fájt a sós vízben. A mai napig sebes.”



Korábban érte már olyan medúzatámadás, amely után pár órával le kellett állnia ödéma miatt, és ezzel elbukta a nonstop úszás világcsúcsát, pedig a 98 km-hez már csak 13 hiányzott. Itt nem kapott akkora csípéseket, amelyek ödémát okoznak, a fájdalom azonban páratlan volt. „Régóta úszom, de életemben nem éreztem ilyen fájdalmat.


A negyedik medúzarajnál, amely már a parthoz közeledve ért el, úgy üvöltöttem, hogy a társaim azt hitték, megharapott valami, és már keresték a reflektorral a vért a vízben.”

De szerinte mindez benne volt a pakliban, és nem hagyhatott olyan nyomot benne, amitől meginogna. „Ha ugyanis fejben megzuhansz, akkor rövid időn belül azt mondod, hogy jól van, ennyi volt.”


Azt hittem szívatnak!

Az eddig mindössze hat ember által teljesített Ocean's Seven-sorozatban már nem egyszer letette a névjegyét. A La Manche-csatorna átúszásakor 2013 legjobb idejét mente, a hírhedt japán Tsugaru-szorosnál minden idők második legjobb idejét érte el, a Molokainál pedig rekordot döntött. A sebességét és a nyugalmát is a felkészüléssel magyarázza. „Tudtam nagyon jól, hogy a többiek mennyit készültek, vállalnom kellett, hogy többet dolgozom, és ezt meg is tettem. De nem csak távra úsztam többet, hanem úgy érzem, minőségben is, így amikor kiálltam az óceán partjára, teljesen nyugodt voltam. Innentől kezdve csak el kellett fogadnom, amit aznap kapok a természettől, és abból a lehető legjobbat kihozni.” A Molokai tomboló vizében a harmadik órában érezte először, hogy biztosan meglesz. „Azt mondtam, apám, ez a te napod, csak gyerünk előre! Éreztem, olyan erőben vagyok, hogyha kell, akkor 20 órát is el tudok tölteni a vízben.”



A legvégén az óceán mégis elővett egy vezércselt, amellyel le tudta rombolni a nyugalmát. Az előrejelzés szerint nyugodt partot érés várt rá, ám a jósolt 11.30 helyett az áramlat váratlanul már hajnalban megindította a vizet. „Borzalmas volt, a parti sziklák ott voltak tőlem 100-200 méterre, jó egy órával a rekordon belül jártam, és a segítők folyamatosan azt mutogatták, hogy még fölfelé kell mennem. Azt hittem, szívatnak! Mi a búbánatért kell nekem a parttal párhuzamosan úszni?! Nagyon durván kiabáltam a segítőkkel, csakhogy ők nem voltak abban a helyzetben, hogy elmagyarázzák, mit miért tesznek.”


El kellett fojtani a menekülési ösztönt

A feszültségnek az is alapot adott, hogy a verseny előtt az itteni viszonyokat jól ismerő segítők nem igazán hittek benne. „Amikor megérkeztem, nem titkoltam a szervezők és a helyiek előtt, hogy rekordra török. Ők viszont úgy voltak vele, idejött ez a pici gyerek Magyarországról, mondja a magáét, aztán majd el fog szállni ő is, ahogy a többiek. Hiába soroltam a frissítéstől kezdve mindent, mit hogyan szoktam csinálni, ők sorra megmondták, hogy mit miért nem tudok majd megcsinálni. Nem csoda, hogy eldurrant az agyam."

A segítők kétkedésük legfőbb okát már csak a célba érés után árulták el Mányokinak:


aznap reggel nemcsak a cápa sújtott le, hanem reggel meg is halt egy úszó ugyanazon a helyen, ahol eredetileg partot kellett volna érnie.

„Bement úszni, és nem vette figyelembe, hogy beindult az áramlat. El is vitte, és végül egy hullám odacsapta az egyik sziklához. Tehát maximálisan igazuk volt, de amikor rengeteg ideje a vízben vagy, fájnak a sebeid, fáradt vagy, nehéz higgadtnak maradni, mindent teljesen másnak látsz. Ráadásul van ilyenkor egy menekülési ösztön, amely miatt már ész nélkül mennél kifelé.” A kísérő hajó hosszú ideig pásztázta a területet, mire talált egy elfogadható helyet, ezalatt majdnem kifutottak a rekordon belüli időből. „Amikor megtalálták, a kajakost irányították hozzám. Én akkor már olyan állapotban voltam, hogy kétpercenként megálltam, és ordibáltam velük. Végül a navigátor beugrott a vízbe, odaúszott mellém, rámutatott egy helyre, és azt mondta, oda menjek ki.”


A tigriscápa visszajön és lerendez

A Molokai-csatornában (főleg a partraszállásnál) hemzsegő tigriscápák miatt rengeteg múlt a Mányoki által használt cápariasztón, amely azonban csak „elvileg” védi meg az embert. „A gyártó csak arra vállal garanciát, hogy az eszköz működik. A szúnyogriasztónál se mondja egyik cég sem, tuti, hogy egyetlen szúnyog sem fog megcsípni, hisz nem lehet mindegyiken kipróbálni. Csak itt kicsit nagyobb a tét.” Korábban egy vízbe lógatott több méteres kábel mellett úszott, most egy új típust tesztelt. „Ezt rám kellett rögzíteni, jóval kisebb, apró tárgy, de azért van súlya, ellenállása. A hátránya a kábellel szemben, hogy csak pár méterre hat. Így gyakorlatilag annyit jelent, hogy ott vannak körülöttem, de nem támadnak, nem harapnak meg.”


Jövő hétfőn este már újra a vízben lesz, de egészen más körülmények között, ami a cápákra is érvényes. „Itt Kaliforniában a fehér cápákra kell készülnöm, de ahhoz képest, hogy milyen szörnyű hírük van, enyhébb kategóriának számítanak. A tigriscápa ugyanis a legrosszabb, ha bármi van, nem hagy ott, visszajön és lerendez. A fehér cápa viszont csak egyszer támad, ha elvéti a célt, otthagy, illetve sokszor csak kíváncsi. A tigriscápa sokkal agresszívebb és ráadásul kiszámíthatatlan.” A másik különbség nagyobb kihívást jelenthet. „Hawaiiban 28 fokos volt a tenger, itt 18. Ez a szervezetnek nagyon durva ugrást jelent. De minél erősebb vagy, annál gyorsabban állsz át, ezért is kellett pluszban dolgoznom az alapfelkészülés mellett.”


Forrás: Manyokiattila.hu


Az itteni tenger egyelőre csak mosolyog rá

Ezúttal is főleg éjszaka úszik, számításai szerint 6-7 órát a sötétben kell töltenie, majd a menet utolsó két órájára viszont már felkel a nap. Lesz viszont olyan körülmény is, amelyben százszázalékos javulás ígérkezik. A Molokainál leküzdött időjárásnak Kaliforniában most az ellentettje van. „A társaim azon nevettek, hogy olyan lesz, mintha egy tóban úsznék. Akárhányszor lent voltam eddig az óceánnál, szinte tükör volt a víz, és éjszaka elvileg még kényelmesebb lesz. Persze a szélről, ami döntő jelentőségű, csak egy-két nappal előtte lehet megmondani, milyen lesz.”


Bár a 33 km széles Catalina-csatorna az Ocean's Seven egyik könnyebb állomásának számít, Mányoki óvatosan készül rá. „Ezt a távot is sokan feladták már, az hogy 400-an megcsinálták, még nem jelenti azt, hogy mindenki át is ússza.” Ennél is nyomósabb érv, hogy mindössze 12 pihenőnapja van a regenerálódásra a két próba között. „A Molokai után napi fél órákat úsztam, de sokszor már öt perc után leszakadni éreztem a kezem. Hétfőn végre tempót is tudtam menni fürdés helyett, és semleges visszajelzést kaptam a testemtől. Így egyre nyugodtabb vagyok a rajt előtt.” Ezzel együtt a regenerálódás sikerességére csak jövő hétfőn tud válaszolni. „Nem lehet tudni előre, hogy a szervezetem milyen választ fog adni az ötödik, hatodik órában.”


Úgy tudja, azoknál, akik szintén egymás után csinálták a két csatornát, a legrövidebb kihagyás hat-nyolc hónap volt. „Nem akarok kimagasló időt úszni, alapvetően a biztonságra törekszem, még ha nem is akarom lefürödni a távot. Amúgy is úgy érzem, hogy az itteni rekord az én határaimon túl van, akkor is, ha csak erre készülnék. Persze amennyire ismerem magam, ha azt érzem, hogy van esély a jó időre, biztos, hogy meg fogok érte indulni, és tolni fogom neki.”