A pénz nem beszél, csak eldönti a választást

Fotó: RIA Novosti / Natalia Seliverstova

-

Egy amerikai politikus választási sikere mindennél jobban függ a pénztől és a nagy támogatóktól. Vannak ugyan finanszírozási korlátok, de megkerülhetők, főleg a rendszer legfontosabb elemei, a szinte önálló életre kelt pénzalapok, a super PAC-ek segítségével. Most több okból is esélyes, hogy ez megváltozhat, de nem lesz egyszerű, mert nagyon sok érdeket sért.


Miguel „Mike” Fernandez sikeres vállalkozó, az amerikai álom megtestesítője: 1964-ben érkezett tanulatlan kubai bevándorlóként az Egyesült Államokba, ma pedig már dollármilliárdos üzletember, akinek komoly érdekeltségei vannak az egészségügyben. A floridai férfi szívesen adakozik jó célokra, néhány éve például ötmillió dollárt adott a Miami Gyermekkórház új traumatológiai részlegének építésére. Ennél csak egy dologra szeret jobban pénzt költeni: konzervatív politikusok kampányára.

Fernandez már 2012-ben is támogatta pénzzel a republikánus Mitt Romney kampányát, majd 2013-ban Rick Scott kormányzóvá választását. Tavaly pedig két vaskos csekket is kiállított – összesen hárommillió dollár, vagyis mintegy 830 millió forint értékben – annak érdekében, hogy Jeb Bush legyen az USA elnöke (hiába, a legifjabb Bush mára bedobta a törülközőt). A kampányfinanszírozási törvény értelmében egy magánszemély ugyan csak évente 2700 dollárt adhat egy jelöltnek, és valamivel több, mint 33 ezer dollárt a pártja országos pénzgyűjtő szervezetének, de mindent meg lehet oldani.

A pénz jelen esetben nem közvetlenül Bush-hoz vándorolt, hanem a Right to Rise USA nevű politikai akcióbizottsághoz. Ezek az angol kifejezéssel „super PAC” néven emlegetett pénzalapok az amerikai kampányfinanszírozás legfontosabb, és épp ezért legtöbb vitát kiváltó intézményei. Előképeik régóta léteznek, hiszen mindig voltak tehetős emberek és cégek, akik politikai befolyást próbáltak szerezni. A törvényhozás mindig megpróbálta korlátok közé szorítani ezt a tevékenységet, de egyelőre a szuper PAC-ek állnak nyerésre.


Rengeteg pénzre van szükség

Elcsépelt közhely, de igaz, hogy a demokrácia sokba kerül. Az Egyesült Államokban ráadásul gyakrabban van választás, mint nálunk: a négyévente esedékes elnökválasztás az előválasztások miatt eleve majdnem egy évig tart, de kétévente újraválasztják a képviselőházat és a szenátus egyharmadát is – és ez még csak a szövetségi szint, állami és helyi posztokért gyakorlatilag állandóan zajlik valamilyen kampány. Ez sokba kerül: Barack Obama 2008-as elnökválasztási kampánya például összesen 650 millió dollárt emésztett fel.

A jelöltek és a pártok legfőbb tevékenysége tehát az adománygyűjtés. Pénzt kalapoznak a jelöltek, az állami és a szövetségi pártszervek is. Ez azonban még mindig kevés, több okból is. Vannak olyan adományozók, akik szeretnének többet adni, mint amennyi megengedett, vagy épp a tilalom ellenére finanszíroznának kampányt. Szükség van negatív kampányokra, amelyek néha egészen alattomos módon támadják a rivális jelölteket, és ezeket jobb elválasztani a jelölt személyétől, és rábízni egy PAC-re.

Utóbbira jó példa a Swift Boat Veterans for Truth (Járőrhajós Veteránok az Igazságért) nevű szervezet, amely 2004-ben milliókat költött arra, hogy az interneten, könyvben és fizetett hirdetésekben kétségbe vonja John Kerry demokrata elnökjelölt Vietnamban szerzett kitüntetéseinek jogosságát. George W. Bush republikánus jelölt – aki a vietnami háborút egy alabamai légibázison vészelte át – nyilván nem támadta volna ellenfelét ilyen módon, de gazdag texasi támogatói milliókat adományoztak a Swift Boat Veteransnak.


Alkotmányos jog a kampányfinanszírozás

A PAC-ek igazi aranykora azonban 2010-ben jött el, amikor a Legfelesőbb Bíróság a Citizens United nevű konzervatív lobbicsoport javára döntött a Szövetségi Választási Bizottság ellenében. A Citizens United 2008-ban akart Hillary Clintont támadó hirdetéseket sugározni – ma is ez az egyik fő tevékenysége –, pedig a választási törvény tiltotta, hogy cégek, szakszervezetek és nonprofit szervezetek kampányhirdetéseket tegyenek közzé a választást megelőző 60, illetve az előválasztások előtti 30 napban.

A Legfelsőbb Bíróság viszont szoros szavazással, 5:4 arányban úgy döntött, hogy a tilalom ellentétes az alkotmány első kiegészítésével, ami szerint a kongresszus nem korlátozhatja a szólás és a gyülekezés szabadságát. A többségi vélemény szerint pedig a vállalatok is magánszemélyek, polgárok szövetségei, így joguk van a politikai véleménynyilvánításra. Hiába érvelt egy ismert jogászprofesszor, David Kairys úgy, hogy „a pénz nem beszél, a cégek pedig nem emberek”, a Legfelsőbb Bíróság többsége másként gondolta.

Ez a döntés „több hatalmat adott Washingtonban a magánérdekeknek és lobbistáknak, miközben aláássa az átlag amerikaiak befolyását, akik kisebb hozzájárulásokkal segítik az általuk preferált jelöltet” – mondta 2010-es „az unió állapotáról” szóló beszédében Obama. Az elnök jól tudta, hogy politikai ellenfeleit, a szabadversenyt és adócsökkentést támogató republikánusokat mindig is jobban kedvelték a nagy cégek és a szupergazdag családok, így a super PAC-ek segítségével előnyre tehetnek szert a demokratákkal szemben, ha gyakorlatilag korlátlanul tolhatnak pénzt a kampányokba.


Előny a konzervatív oldalon

Ha megnézzük az idei kampányban a toplista élén szereplő szuper PAC-eket, láthatjuk, hogy valóban a konzervatívoknak kedvez a rendszer: a begyűjtött adományok alapján felállított lista első tíz közt csak két „liberális”, vagyis a demokratákat támogató szervezet áll. Az idén eddig a super PAC-ok által elköltött 208 millió dollár 94 százalékát republikánus jelölt támogatására fordították. Az adatok elvileg nyilvánosak, bár némi csúszással jelennek meg, és érteni is kell a beszámolók olvasásához, de az OpenSecrets.org gyűjtése alapján láthatjuk:

  • A legnagyobb összeget, 118 millió dollárt eddig a Jeb Busht támogató Right to Rise USA gyűjtötte, amelynek legnagyobb támogatója – 10 millió dolláros adománnyal – a CV Starr & Co biztosító és befektetési társaság.
  • A második a demokrata Hillary Clintot támogató Priorities USA Action, 50 millió dollárral, amiből a legnagyobb, hétmillió dolláros adományt a Soros György cége, a Soros Fund Management adta.
  • A harmadik pedig a szintén republikánus Marco Rubio floridai szenátort támogató Conservative Solutions PAC, 32,9 millió dollárral. Ennek legnagyobb támogatója – hatmillió dollárral – a floridai Braman Motorcars.
Ezek tényleg csak a legnagyobb PAC-ek legnagyobb támogatói, ha belenézünk a részletes listákba, láthatjuk, hogy egyáltalán nem ritkák az egymillió dolláros csekkek. A legérdekesebbek mégis a nagyvállalatok saját super PAC-jei. Az idei adatok alapján az élen a sokféle iparágban érdekelt Honeywell International nevű konglomerátum áll, a második a Lockheed Martin fegyver- és repülőgépgyártó, a harmadik pedig az AT&T telekommunikációs vállalat. Ebben a választási kampányban mindhárom PAC többet költött már egymillió dollárnál, egyharmad részben demokrata, kétharmad részben republikánus jelöltek támogatására.


Megváltozik ez valaha?

A jelenlegi elnökválasztási kampányban két fő ellensége van a super PAC-ek rendszerének: a demokrata oldalon Bernie Sanders vermonti szenátor, a republikánusoknál pedig Donald Trump üzletember, aki ráadásul épp magasan vezeti az előválasztási versenyt. Bár ők csak elhanyagolható összegeket kaptak PAC-ektől, azért nem üres zsebbel szálltak be a versenybe: Sanders a két héttel ezelőtti összesítés szerint 95,4 millió dollárt gyűjtött magánadományokból, aminek nagyobb része, 67,3 millió dollár kis összegekből jött össze. Trump csak 27 milliót gyűjtött, amiből ráadásul 17 milliót ő maga tett bele a kampánybüdzsébe.

Sanders és Trump tehát megmutatták, hogy lehet kampányolni super PAC-ek és vállalati pénzek nélkül is, de hosszabb távon csak akkor változhatna meg a rendszer, ha a Legfelsőbb Bíróság felülbírálná korábbi ítéletét, és mégis úgy döntene, hogy nem szólásszabadság-kérdés a kampányfinanszírozás. Erre most pont mutatkozik elvi esély, miután a múlt héten, 79 éves korában elhunyt Antonin Scalia, a testület egyik tagja, akit még Ronald Reagan nevezett ki főbírónak 1986-ban, és aki számos, a konzervatív oldalnak kedvező döntés meghozatalában vett részt, többek közt a Citizens United-ügyben is a többségi véleményt támogatta (itt olvashat róla részletesen).

A haláleset miatt Obamának elvileg van lehetősége arra, hogy egy liberális főbírót jelöljön a megüresedett helyre, és hosszú idő után, és várhatóan hosszú időre megváltoztassa a Legfelsőbb Bíróság összetételét (a bírák kinevezése élethosszig tart). Az alkotmány értelmében viszont a jelölt személyét a szenátusnak is jóvá kell hagynia, ott pedig jelenleg a republikánusok vannak többségben. Mitch McConnell, a szenátus többségi vezetője (republikánus frakcióvezető) gyorsan meg is üzente Obamának, hogy mindegy kit jelöl, nem fogják jóváhagyni, mert meg akarják várni az új elnök jövő januárban esedékes beiktatását, remélve, hogy akkor már republikánus elnök lakik a Fehér Házban.