A Pannon Egyetem nem adja könnyen a műszaki karát a Pázmánynak

-

A Pannon Egyetem szenátusa az intézmény egysége mellett állt ki szerdán, és visszautasított minden, annak megbontására irányuló kezdeményezést. Kifogásolták, hogy a Műszaki Informatikai Kar úgy jelentette be átigazolását a Pázmány Péter Katolikus Egyetemhez, hogy arról a Pannon Egyetemmel nem egyeztetett, a leválásról hatástanulmány nem készült.


Az egyetem szenátusa a testület zárt ülése után az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: „a szenátus jogilag aggályosnak, etikailag pedig kifejezetten elítélendőnek tartja, hogy a Műszaki Informatikai Kar kari tanácsának a kiválásra vonatkozó kezdeményezését nem előzte meg az egyetem döntéshozó testületeivel, a társkarokkal, a régió önkormányzataival, gazdasági szereplőivel folytatott egyeztetés".


Felszólították a kari tanácsot, hogy rendkívüli ülésen haladéktalanul vonja vissza a Pázmány Péter Katolikus Egyetemhez történő csatlakozás kezdeményezésével kapcsolatos, előzetes egyeztetések nélkül, hatástanulmányok hiányában hozott határozatát, ezt követően pedig az érintett tagok "vonják le a személyüket illető megkerülhetetlen következtetéseket".


A veszprémi kar és Pázmány egyetem keddi közös közleményükben úgy fogalmaztak: a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Kara között több mint tízéves az együttműködés. A két kar alapítása és fejlesztése párhuzamosan folyt, „a hasonló profil és az azonos alapelvek szoros szakmai és személyi együttműködést eredményeztek".


Ezért az utóbbi időben döntés született az osztatlan mérnökinformatikus-képzés közös indításának előkészítéséről, valamint a tehetségkutatás és -gondozás összehangolásáról. Azt írták, hogy „az eddig párhuzamosan fejlesztett két kar nemzetközi szintű elismertetéséhez, valamint hosszú távú fenntarthatóságához ma már nem elegendő a kialakult intézményközi együttműködés". Ennek alapján egyeztek meg az intézmények erre feljogosított testületei abban, hogy a veszprémi műszaki informatikai kar - önálló karként, veszprémi székhellyel - csatlakozzon a katolikus egyetemhez.

A közleményben kiemelték, hogy mindez emelné a vidéki felsőoktatás színvonalát, „hiszen a Veszprémi Érsekség régiója egy rangos felsőoktatási intézménnyel gazdagodik, miközben a Pannon Egyetem elismerten pozitív hatása változatlanul érvényesül".
Szerintük Veszprém és a régió nyerhet a legtöbbet azzal, hogy ezentúl nem egy, hanem két egyetem szolgálja a felsőoktatás és a kutatás iránti igényeket. Hozzátették, a csatlakozás után is együttműködésre törekednének a Pannon Egyetemmel.


Veszprém polgármestere, Porga Gyula (Fidesz-KDNP) kedd délelőtt sajtótájékoztatón azonban kijelentette, hogy megdöbbentette a kar leválási szándéka. Hangsúlyozta, hogy levélben fordul a Pannon Egyetem szenátusához, azt kérve, akadályozzák meg az elképzelés megvalósulását, az emberi erőforrások miniszterétől pedig azt kéri, hogy ne támogassa ezt a tervet.
Azt mondta, a leválási szándék szembemegy azokkal a célokkal, amelyeket az elmúlt években meghatároztak, ráadásul a hétfői egyetem-város egyeztető fórumon a Pannon Egyetem rektora nem tájékoztatta az önkormányzatot az ügyről, és azóta sem kapott róla semmiféle hivatalos információt. A polgármester hozzátette: a Pannon Egyetem élén június végével rektorváltás lesz, Friedler Ferencet Gelencsér András követi majd az intézmény élén.