A nyílt utcán rabolt ki egy idős bácsit

-


A Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség rablás miatt emelt vádat egy 17 éves fiatalember ellen a Lenti Járásbíróságon. A fiú augusztus közepén Lenti belvárosában pénzt kért egy idős embertől és annak élettársától, akik elutasították a kérését, de a 84 éves férfi önkéntelenül hátranyúlt farmernadrágja jobb hátsó zsebéhez, melyben a pénztárcáját tartotta.

A fiú ezután megvárta, amíg a nehezen mozgó, bottal közlekedő idős ember egyedül marad, majd ismét pénzt kért tőle. Ekkor sem kapott, ezért hátulról közepes erővel meglökte a férfit, aki térdre esett, és a botját is elejtette. A fiú elvette a pénztárcát, benne bankkártyával és 125.030 Ft készpénzzel, majd elmenekült a helyszínről.

A fiú helyzetét súlyosbítja, hogy a bűncselekményt felfüggesztett fogházbüntetésének próbaideje alatt követte el.