A nők lehetnének szolidárisabbak egymással

Fotó: AFP / ADEM ALTAN

-

Ha stadiont követelnének a nőknek, akkor előbb elérnék az állami döntéshozók ingerküszöbét, mint a szülés utáni munkahelyi visszailleszkedést segítő kezdeményezéseikkel – mondja Keveházi Kata, a Jól-lét Alapítvány vezetője. Pedig a statisztikák alapján a nők 70 százalékának radikálisan újra kell gondolnia a gyerekvállalás utáni munkavállalást, és a legtöbben nem tudnak visszatérni régi munkakörükbe. Nőnap alkalmából a nőket érintő legsürgetőbb hazai problémákról beszélgettünk Keveházi Katával.


A Jól-lét Alapítvány alapvetően a nők munkahelyi esélyegyenlőségével és a gyermekvállalás utáni munkavállalással foglalkozik. Mennyire könnyű itthon visszatérni a régi munkakörbe egy gyerekszülés után?

Becslések alapján a nők 70 százaléka 10-12 hónap otthon töltött idő után nem tud ugyanabba a munkakörbe visszamenni, ahonnan eljött szülni. A munka törvénykönyvéből törölték a felmondási védelmet, amitől a kisgyerekesek még kiszolgáltatottabbá váltak. Általában csak a kulcsfontosságú, speciális munkaköröket betöltőket veszik vissza. A gyerekvállalás után a legtöbb nőnek meg kell alkudnia önmagával, és általában a korábbinál rosszabb feltételek mellett tud csak munkát vállalni. Van egy-két olyan vállalat, ahol kifejezetten ösztönzik a minél korábbi, akár fél év utáni visszatérést is részmunkaidőben. De egyelőre kevés az olyan vállalat itthon, amely célzott programokat alakítana ki a képzett női munkaerő megtartása érdekében.

Gondolom, ezen a helyzeten az elmúlt időszakban nem sokat segítettek Ákos vagy Kövér László nőkkel kapcsolatos megnyilvánulásai sem.

A kormányzat nőkkel kapcsolatos szemlélete óhatatlanul beszivárog a munkahelyekre. Amikor egy ország felelős vezetői azt kommunikálják, hogy a nőkre elsősorban otthon van szükség, akkor az a munkahelyek nőkkel kapcsolatos szemléletét és szervezeti kultúráját is befolyásolja. Vagy amikor a Miniszterelnöki Hivatal vezetője kijelenti, hogy náluk napi tíz órában kell dolgozni, az sem a családos nők munkahelyi támogatásáról szól. Nagyon ellentmondásos most itthon a politikai környezet. Egyfelől a katasztrofális demográfiai adatok miatt a kormány ösztönzi a gyerekvállalást, de én nem a csok-típusú támogatásokban látom ennek a megoldását. Az nem egy folyamatos jövedelem, márpedig a legtöbb nő éppen azért vállal későn gyereket, mert utána leszűkülnek a munkaerőpiaci lehetőségei. Így a gyerekvállalás tulajdonképpen együtt jár az anyagi biztonság elveszítésének kockázatával.


Keveházi Kata


A nők munkába való visszatérése nem pusztán karrierkérdés. Egy átlagos magyar család gyakorlatilag nem tud megélni, ha huzamosan kiesik a nő keresete. Az állami bölcsődei férőhelyekre viszont várólista van, ami tovább nehezíti a visszatérést.

A karriernek itthon még mindig olyan hangzása van, mintha legalábbis szégyellni kellene, ha valakinek vannak elképzelései a pályáját illetően, és ezért a gyermeke megszületése után is hajlandó tenni. Másrészről tényleg nagyon komoly anyagi vonzatai vannak egy családra nézve, ha a nő keresete hosszabb időre kiesik. Sok családnál látom, hogy ha ki tudják gazdálkodni, akkor az állami férőhely hiányában inkább magánnapközibe adják be a gyereket. A család bevételének egy jelentős részét elviszi, de legalább nem romlanak a nő munkaerőpiaci kilátásai, amiért hosszabb távon vállalják ezt az anyagi befektetést. A rugalmas foglalkoztatási lehetőségek, a biztonságos, bizalmi légkört biztosító munkahelyek elterjedése javítaná a nők szülési kedvét. A nemzetközi trendek alapján pont azokban az országokban születik több gyerek, ahol a társadalom egyik alapértéke a nők esélyegyenlőségének elősegítése.

Mitől tartanak a legjobban a cégvezetők egy kisgyerekes anyukánál?

Leginkább attól, hogy már nem lesz olyan megbízható munkaerő egy nő, mint korábban volt. Hogy kevesebbet fog túlórázni, vagy hogy sokat lesz beteg a gyerek. Persze, biztosan lesz majd beteg a gyerek, de ez nem egyenlő azzal, hogy egy nő ne tudná elvégezni a munkáját, ha szükséges, akkor otthonról is. Sokkal rugalmasabb szemlélet kellene a cégvezetők részéről, és a mostani autoriter, szabályokhoz ragaszkodó politikai környezet ennek nem kedvez. Nincs elegendő bizalom a munkavállalók és a munkáltatók között, nagyon sok vezető úgy érzi, hogy rajta kell tartania a szemét az alkalmazottain. Pedig sok munkakörben kivitelezhető lenne, hogy otthonról dolgozzon valaki, ha időre el tudja végezni a feladatát. És ezzel párhuzamosan a családon belüli szemléletnek is változnia kellene. Egy férfi ugyanúgy el tud látni egy beteg gyereket vagy egy rászoruló idős hozzátartozót, mint egy nő, csak továbbra is mélyen bennünk él, hogy ez alapvetően a nő dolga. És amíg ez a merev társadalmi szemlélet az uralkodó, addig hiába vágyakozunk a norvég minta után (Norvégiában először vezették be a 40%-os nemi kvótát a felső vezetők között). Az sem ártana, ha a nők egymással szolidárisabbak lennének egy munkahelyen belül.



Mit tanácsol egy kisgyerekkel munkát kereső vagy a közeljövőben gyereket vállalni készülő nőnek, mit mondjon és mit ne mondjon egy állásinterjún?

Nem régen zártuk a nőkkel kapcsolatos munkahelyi diszkriminációt vizsgáló online kérdőívünket, amelyből az derült ki, hogy az interjúztatók még mindig előszeretettel teszik fel a „Mikor tervezi a gyerekvállalást?” vagy „Van gyermeke?” típusú kérdéseket egy állásinterjún. Pedig ezt elvileg tilos lenne megkérdezniük. Fontos, hogy a nők is tisztában legyenek a jogaikkal, és udvariasan leszereljék a magánéletüket firtató kérdéseket. Ugyanakkor az is fontos, hogy őszintén elmondják, milyen munkakört tudnak biztonsággal elvállalni, és mit nem. Azt látom, hogy itthon még mindig nem eléggé bízunk a tiszta kommunikáció erejében, pedig rengeteg konfliktus megspórolható lenne, ha az alkalmazottak és a munkáltatók világosan megfogalmaznák egymásnak a szempontjaikat.

Az alapítványnál rendszeresen készítenek felméréseket és szerveznek konferenciákat a témában. Egy-egy, a nők munkavállalásával kapcsolatos törvény vagy intézkedés meghozatala előtt meghallgatják a véleményüket az állami döntéshozók?

Ha a női fociról beszélgetnénk, akkor lehet, hogy hamarabb elérnénk a döntéshozók ingerküszöbét. A kormányzat a maga prioritásait láthatóan nem a mindennapokat befolyásoló ügyek mentén határozza meg. Amúgy sem foglalkoznak azoknak a véleményével, akik kérdéseket tesznek fel, kritikát fogalmaznak meg. Pedig a nőkön csattan a legjobban az oktatás és a szociális ellátórendszer szisztematikus leépítése. Egyrészt azért, mert túlsúlyban vannak a női munkavállalók ezekben az ágazatokban, másrészt azért, mert az ellátórendszerek leépülése a nőket hatványozottan sújtja. Oda kell figyelniük, hogy mit tanítanak vagy mit nem tanítanak meg a gyereknek az iskolában, de a hozzátartozók ápolása is a nőkre hárul a legtöbb családban.



Ha egy átlagos magyar nőnek ennyire nehéz visszailleszkednie a munka világába, akkor mi a helyzet a gyereküket egyedül nevelő vagy sérült gyerekeket nevelő anyákkal?

Egy kapcsolat szétválása után tízből egy esetben marad az apával a gyerek, ezért mondhatjuk, hogy alapvetően a nőkre hárul a gyerek eltartásának terhe. Az egyedülálló anyák – ha egyáltalán van kitől függésben lenniük – teljes mértékű anyagi kiszolgáltatottságban vannak. Nagyjából ki vannak szolgáltatva annak, hogy a volt párjuk rendesen fizeti-e a gyerektartást, és még így is sokaknak másodállást kell vállalniuk. Én is több egyedülálló anyáról tudok, aki az irodai munka végeztével takarítást vállal, hogy ki tudja fizetni a gyereke havi menzáját. Csak viszonyításképpen: 1500 forinttal több egy egyedülálló szülő családi pótléka, mint a házasságban élőké, míg nagyjából 15 ezer forintba kerül egy havi iskolai menzaköltség. A sérült gyerekeket nevelő nők helyzete ennél is rosszabb, náluk halmozódnak leginkább az egészségügyi és az oktatási rendszer hiányosságai. Az a körülbelül tízezer forinttal több állami támogatás, amit ők kapnak, egy speciális fejlesztő gyógytorna árára sem elég. Nonszensz, hogy egy sérült gyereket nevelő szülőnek például csak akkor jár utazási kedvezmény, ha vele van a gyereke is, különben teljes áron kell utaznia. Miközben a gyógyszerekre, speciális kezelésekre tízszer többet kell költeniük, 2008 óta mindössze ezer forinttal emelkedett az ápolási díj. Március 8-án több nőjogi szervezettel közösen ki akarunk adni egy nyilatkozatot, amelyben kifejezetten ezeknek az alanyi jogú ellátásoknak a megemelését követeljük.

A nőnap eredetileg egy munkásmozgalmi eredetű ünnep volt, amivel a nők társadalmon belüli egyenlőségére akarták felhívni a figyelmet. Mennyi maradt ebből a célkitűzésből közel 100 év után?

Sikerült cukiskodó hóvirágünneppé varázsolni, de ezzel együtt szerintem egyre több civil szervet és társadalmi csoport ismeri fel, hogy ez egy alkalom a releváns női problémák megfogalmazására. Idén több tüntetés, nőjogi témával foglalkozó konferencia is lesz március 8-án. Például a vak komondoros Balogh József ügyében hozott ítélet elleni tüntetés, aminek nagyon örülök. Mert szégyen, hogy ma a bíróság csupán 400 ezer forint körüli pénzbüntetésre ítél egy férfit, aki súlyosan bántalmazta az élettársát. Ennyit ér ma egy nő megverése Magyarországon. Nem kellene visszafelé mennünk az időben.