A női pólóválogatott oda-vissza kikapott az olaszoktól

Fotó: VS.hu / Zagyi Tibor

-

HÁTTÉR

A magyar válogatott kedd este 12-9-re kikapott Imperiában az olaszoktól a női vízilabda világliga európai selejtezőnek 5. fordulójában.


Eredmény, Világliga, európai selejtező, A csoport, 5. forduló:

Olaszország–Magyarország 12-9 (2-1, 3-1, 4-3, 3-4)

a magyar góldobók: Szücs, Keszthelyi, Kisteleki 2-2, Csabai, Tóth, Takács 1-1


A két csapat szentesi találkozója december 16-án olasz sikert hozott (9-11), a visszavágón már pusztán ezért is nyerni szeretett volna Merész András szövetségi kapitány alakulata, amelynek csakis a győzelem adhatott esélyt a csoportelsőségre, s ezzel a nyári szuperdöntőbe jutásra.

A hazai szövetség honlapjának beszámolója szerint telt ház, 1200 néző előtt kezdődött a találkozó, amelyen Szücs Gabriella révén a magyar válogatott jutott vezetéshez, de emberelőnyből gyorsan egyenlítettek az olaszok, majd a vezetést is átvették (2-1). Magyar kiállítást követően gyorsan 3-1, majd 4-1 lett a hazaiak javára a második negyedben, aztán Csabai Dóra ejtett pontosan (4-2), a nagyszünetre azonban visszaállt a háromgólos olasz előny (5-2).

A harmadik nyolc percben egyaránt emberelőnyös helyzetből volt eredményes mindkét együttes, majd a vendéglátók újfent hat az öt elleni játék végén vették be a magyar kaput (7-3). Keszthelyi Rita büntetőből ért el gólt, de erre is jött válasz a riválistól, ráadásul kétszer egymás után (9-4). Szépségtapaszként Keszthelyi újabb ötméterest értékesített (9-5).

A befejező negyedben fergetegesen kezdett a Merész-csapat, amely Tóth Ildikó, Takács Orsolya és Kisteleki Hanna révén felzárkózott 9-8-ra. Bő három perc volt hátra, amikor Kisteleki megint pontosan célzott, egyenlített a magyar csapat (9-9). A folytatásban azonban három olasz találat következett, így 12-9-es vereség lett a vége, ennél fogva eldőlt: csoportjában harmadik helyen végez a magyar válogatott.


A négycsapatos csoport másik meccsén:

Oroszország-Franciaország 18-4 (5-2, 5-1, 4-0, 4-1)

Az állás az utolsó forduló előtt: 1. Olaszország 12 pont, 2. Oroszország 11, 3. Magyarország 7, 4. Franciaország 0

A csoportselejtező április 21-i zárókörében a magyar csapat a franciák vendége lesz Nizzában.