A női körmök magyar szerepe az olimpiákon

Fotó: AFP / MANAN VATSYAYANA

-

Atlanta óta az olimpiai vívószámok tévés közvetítését teljes egészében magyar stáb készíti. Rióban az öttusát is ők viszik majd Héder Barna vezetésével, aki volt, hogy a nap végén a szállodában elsírta magát a feszültségtől.


„Már az 1992-es barcelonai olimpián látszódott, hogy bizonyos sportágak elkezdtek előre lépni, míg mások maradtak, ahol voltak” – nyilatkozta a Juventus rádió SportBánya című műsorában Héder Barna, az olimpiai vívóközvetítések rendezője.

A vívás a vesztesek közt volt. „Amikor Szabó Bence aranyérmet nyert, voltak találatok, amelyeket nem is lehetett látni, mert éppen lassították az előzőt. De sokszor amúgy sem lehetett érteni, mi történik: a kardvívás annyira gyors, hogy mire a kommentátor kimond egy mondatot, már levívják a következő akciót is.”


Megdöbbent, amikor Vitray szólt

Manolo Romero, az olimpiai közvetítések főnöke két évvel később jelezte Vitray Tamásnak, hogy magyar kézbe adná a foci vagy a vívás tévéközvetítéseit. „Kicsit meghökkentem, mikor Tamás kérdezte, hogy elvállalnám-e a vívás rendezését, mert addig kommentátor voltam, műsorvezető, szerkesztő” – mondta Héder. A tévés, aki korábban vívott, készített egy prezentációt, amellyel meggyőzte a NOB vezetőit.

„Az egyik kulcs volt, az egyik, hogy a vívást le kell állítani”, ugyanis egyszerűen nincs lehetőség menet közben lelassítani az akciókat, és „a büdös életben nem lehet megérteni, mi történik. Így lett a vívás történetének legnagyobb technikai újítása egy piros lámpa egy kapcsolóval, mert ha az felgyullad, a zsűrielnök nem indíthatja újra az akciót.”

A technika később más szinten is „a kezünkre játszott, ugyanis pont a lassítás fejlődött rohamosan, például megjelentek a high speed superslow kamerák, amelyekkel másodpercenként 800-1000 képet rögzítenek, ezzel szabad szemmel láthatatlan dolgokat lehet megmutatni, például, hogy időnként szinte derékszögben meghajlik a tőr.”

Előbb azonban, még az 1996-os atlantai játékokon, egy apróbb, de fontos változásról döntött Héder: egy nagy, fényes terem helyett sötét hátteret kért a pást mögé a tévés, a pengéket pedig erősebben világították meg, hogy látszódjanak a közvetítésben, ugyanis „a kamerák fényérzékenysége teljesen más, mint az emberi szemé”.


Az egyik legnehezebben közvetíthető sportág a vívás


Rióban viszik az öttusát is

Atlanta óta az olimpiai vívóközvetítések teljes technikai személyzete magyar, Rio előtt viszont megkérték őket, hogy csinálják meg az öttusa közvetítéseit is. „Új kihívás, de az Európa Játékokon sem csak vívással foglalkoztunk, hanem a karatét és a tekvandót is mi csináltuk, egyszerűen, mert ugyanott voltak, ahol a vívás” – mondja az egykori riporter.

Héder szerint minden sportágnak van speciális know-how-ja, többnyire ezt ismerik, de van, ahol nem. „A közvetítésben részt vevők érdeklődése és szaktudása számít. Ha egy operatőr nem pusztán felteszi az állványra a kamerát, majd a pálya felé fordítja, hanem közben körbenéz, és próbál nüanszokat megfogni, például ahogy a női párbajtőrözők kilakkozzák a körmeiket, akkor több embert megfoghatnak a közvetítések.”


A nehéz pillanatok ugyanakkor elkerülhetetlenek: „A sydney-i olimpia első napján valamit elrontottunk. Ebből senki semmit nem vett észre. Szerettem volna megcsinálni valamit, de nem tudtam, mert volt valaki, aki nem úgy mozdult rá a történetre, ahogy megbeszéltük. Utána bementem a szállodába, és sírtam. Olyan feszültséggel jár ez a munka, hogy nem egyszer az esti közvetítések után hajnali három-négyig videojátékokkal játszom. Aztán másnap minden megy tovább.”

Szurkolni számára lehetetlen, és arcokról sem lehet képet adni, mert „nem várható az egész világtól, hogy felismerje a vívókat. Nekünk arra kell készülnünk, hogy bármit meg tudjunk mutatni. És sosem tudhatod, a következő pillanatban mi fog történni.”