A nő Hollywood négere

Forrás: AFP

-

Idén egy probléma sem izgatta Hollywoodot annyira, mint a női egyenjogúság. Jennifer Lawrence, Reese Witherspoon és Bradley Cooper is hozzá tudott tenni valamit a témához; és talán felcsillan a remény, hogy a 70-es évek óta egyre növekvő genderszakadék most elkezdhet szűkülni.


A Sony-hacknek is volt valami haszna

A Sony szervereinek feltörése után nyilvánosságra került emailekből nemcsak az derült ki, hogy Hollywood befolyásos figurái minősíthetetlen stílusban beszélnek egymásról egymás háta mögött (a csúcs Scott Rudin producer volt, aki Angelina Jolie-t „elenyésző tehetségű, elkényeztetett kölyök”-nek titulálta), hanem az is, hogy a színésznők rendszerszerűen kevesebbet keresnek a férfi színészeknél, még akkor is, amikor a nő nagyobb sztár, mint a férfi (pl. Charlize Theron kontra Chris Hemsworth, Jennifer Lawrence kontra Jeremy Renner).

De ez 2014 végén még nem kavart olyan nagy port. Akkor lehetett először sejteni, hogy 2015-ben a női egyenjogúság lesz az egyik főtéma Hollywoodban, amikor Patricia Arquette az Oscar-köszönőbeszédét váratlanul arra futtatta ki, hogy itt az idő, hogy azok, akiknek a jogaiért a nők is küzdöttek – a gála utáni interjúban pontosította is, hogy többek közt a feketékre és melegekre gondolt –, most felemeljék a szavukat a nők egyenlő fizetéséért. A közönség soraiban ülő Meryl Streep egyetértése jeléül a levegőbe bokszolt, a mellette ülő Jennifer Lopez is lelkesen helyeselt a kamerák előtt.



Döbbenetes, hogy 2015-ben, Észak-Amerikában még mindig a női egyenjogúság kell legyen a téma, de úgy tűnik, a nyilvánosságra került adatok nyomán legalább megindult valamiféle párbeszéd erről. A Sony meghekkelése után majdnem egy évbe telt, mire Jennifer Lawrence nyilvánosan megszólalt az ügyben: a Csajok alkotóinak, Lena Dunhamnek és Jenni Konnernek a Lenny nevű hírlevelében jelent meg okos és érzékeny írása, amelyben az okokat elemzi, amelyek ahhoz vezethettek, hogy, akárcsak kolléganője, Amy Adams, ő is alacsonyabb gázsit kapott az Amerikai botrányért, mint Bradley Cooper, Christian Bale és Jeremy Renner.


Akinek pinája van, kevesebbet keres

Lawrence részben saját magát hibáztatja, mert nem állt a sarkára, és nem vállalta, hogy esetleg „nehéz eset”-nek vagy „elkényeztetett”-nek tartsák amiatt, hogy keményen tárgyal, de nem feledkezik meg arról az apróságról sem, hogy az emberek túlnyomó többsége nem tud azonosulni a helyzetével, azaz, hogy neki igazából nincs is szüksége arra a néhány millió dollárra, amit nem keresett meg. Végső soron mégiscsak arra a következtetésre jut, hogy az alacsonyabb fizetésének lehet némi köze ahhoz, hogy a többieknek „farkuk”, neki pedig „pinája” van.


Jennifer Lawrence és Amy Adams az Amerikai botrányban


Sokan kiálltak Lawrence mellett, köztük az Amerikai botrány rendezője, David O. Russell is, Bradley Cooper pedig odáig ment, hogy kijelentette, ezentúl kolléganőivel együtt fogja fizetési tárgyalásait lebonyolítani a filmjeinél, hogy többé ne fordulhasson elő hasonló (szintén ő világított rá arra is, hogy Adams járt igazán rosszul, akinek sokkal nagyobb szerepe volt a filmben, mint Lawrence-nek, mégis „kínosan” keveset kapott érte).

Rooney Mara úgy nyilatkozott, hogy bár igazságtalannak és frusztrálónak tartja a helyzetet, de amíg sokkal többet keres, mint „sokkal fontosabb” hivatásokat űző – például tanárként dolgozó – nőtársai, addig nem szeretne a fizetésére panaszkodni, hanem azt szeretné szóvá tenni, ami ennél is fontosabb, hogy a nőket ne bélyegezzék meg a fent említett jelzőkkel, amikor kiállnak magukért. Carey Mulligan pedig már több interjúban is hangsúlyozta, hogy a diskurzusnak nem szabad megragadnia Hollywoodnál, hanem ki kell terjeszteni minden iparágra, hiszen egy általános problémáról van szó, és Lawrence kiállása szerinte segíthet más területen dolgozó nőknek is.


Mikor fog egy nő Star Wars-filmet rendezni?

A New York Timesban novemberben megjelent egy terjedelmes cikk a Hollywoodban dolgozó nők helyzetéről, amelyhez a szerző több tucat filmiparban dolgozó nővel készített interjút, és amelyben a történeti okait is áttekinti annak, hogy a nők háttérbe szorultak az iparágban: elsősorban a fiatal férfiakat megcélzó blockbusterek A cápától (1975) kezdődő uralmát hibáztathatjuk. Az írás rögtön Colin Trevorrow-val nyit, aki az év legsikeresebb filmjét, a Jurassic Worldot csinálta és megcsípte a Star Wars 9 rendezését is. Azért került célkeresztbe, mert nem elég, hogy olyan sikersztori az övé, amilyenről egyetlen nő sem álmodhat (kisköltségvetésű első filmje, a Kockázatos túra után Brad Bird rendező felkarolta és beajánlotta a dinoszauruszos melóra), még némiképp szerencsétlen módon azt is kiírta a Twitterre, hogy a nők leginkább azért nem rendeznek blockbustereket, mert nem is akarnak, hiszen őket nem érdeklik a szuperhősök, űrhajók és dinoszauruszok.


Colin Trevorrow, Chris Pratt és Bryce Dallas Howard a Jurassic World forgatásán


Támadt erre nagy felháborodás, de végül az sült ki belőle, hogy a Lucasfilm vezetője, Kathleen Kennedy nemcsak kijelentette, hogy nagyon szívesen rábízná valamelyik jövőbeli Star Wars-filmet egy női rendezőre, hanem le is ült tárgyalni néhány rendező- és írónővel. De egyelőre könnyen beszél, a következő négy filmet (Star Wars 8-9, Rogue One, Han Solo-spinoff) már kiosztották pasiknak.


Kathleen Kennedy, Oscar Isaac

Kathleen Kennedy és Oscar Isaac a Star Wars: Az ébredő Erő mexikói premierjén


A számok lesújtók: egy kutatásból, amelyben a 2014-es év 700 legsikeresebb amerikai filmjének (ez lényegében az összes tavaly bemutatott amerikai filmet jelenti) alkotóiról gyűjtöttek statisztikákat, az jött ki, hogy a kamera mögötti legfontosabb pozícióknak (rendező, producer, operatőr, vágó, író) csak a 20%-át töltötték be nők. Ha az év 250 legsikeresebb filmjét nézzük, az arány még rosszabb: a rendezők esetében például a teljes merítésben 13% a nők aránya, a top250-ben már csak 7%.

Összehasonlították a nők és férfiak által rendezett filmeknél a többi alkotó nemi megoszlását is, és azt találták, hogy amikor a rendező nő, akkor a stábban magasabb a többi női alkotó aránya. Sajnos nem jelenthetjük ki optimistán, hogy legalább a nők segítik munkához jutni a nőket a filmiparban, és ez majd szép lassan változást hoz, hiszen, mint láttuk, annyira alacsony a női rendezők aránya a sikerfilmeknél, hogy ez a hatás elhanyagolható mértékű.


Nőben van az üzlet?

De a csúcson levő kevés nő közt tényleg van, aki mindent megtesz azért, hogy segítse a többieket. Streep nemcsak tapsikolt, hanem alapított és teljes egészében saját maga finanszíroz egy forgatókönyvírói labort, ahol negyven feletti nőknek segítenek a könyveiket fejleszteni. Az idei, első csapatba több mint 3500-an jelentkeztek, közülük tizenkettőt választottak ki, akik menő forgatókönyv-írónők mentorálásával dolgozhatnak filmtervükön.


Vadon - Reese Witherspoon

Reese Witherspoon a Vadon című filmben


Dunham többek közt említett hírlevelével igyekszik teret adni a női/feminista hangoknak, miközben éppen egy 1963-ban játszódó, Max című sorozatot fejleszt az HBO-nak, amely egy magazinnál dolgozó lányról szól, aki belekeveredik a feminista mozgalomba. Reese Witherspoon pedig céget alapított abból a célból, hogy kifejezetten női hősökről szóló filmeket gyártson, ami eléggé hasít: ő volt a Holtodiglan és a saját főszereplésével készült Vadon producere is. És ő mondta ki azt, amit egyelőre tanulságnak is tekinthetünk: a „női filmek” felkarolása nem karitatív tevékenység, hiszen már egyáltalán nem igaz, hogy csak a fiatal férfiak főszereplésével készülő és nekik szóló filmek hoznak pénzt Hollywoodnak. Ha csak 2015-re szorítkozunk: a női főhőst felvonultató Kész katasztrófa, A kém, Tökéletes hang 2, Hamupipőke és az utolsó Az éhezők viadala együtt több mint kétmilliárd dollárt söpört be világszerte a mozikban.

Mivel Hollywoodot sokkal jobban meghatja a pénz, mint az elvek, akár bizakodhatunk is: ha a mozikasszák a női főhősök és női nézők miatt csilingelnek, akkor előbb-utóbb beköszönt a filmiparban a nők kora.

- - - -

A cikk címét John Lennontól kölcsönöztük, aki szerint „A nő a világ négere”.


Kövesd a VS.hu kultúrarovatát a Facebookon is!