A nő, aki gorillatemetőben nyugszik

-

Harminc éve ezen a napon ölték meg Dian Fossey-t. Az etológust, aki túl sokat tudott, és nem csak a gorillákról.


Nyiramachabelli, vagyis „a nő, aki egyedül él a hegyen” – a ruandaiak így nevezték Dian Fossey-t, pedig kezdetben se hegy, se magány nem volt. A San Franciscóban felnövő Fossey biológiát és állatorvosi tanulmányokat folytat a Kaliforniai Egyetemen, de kiderül, a reál tárgyak – különösen a kémia és a fizika – nem mennek, így állatorvos sem lesz belőle.

Átiratkozik a San José Állami Egyetemre foglalkozásterápiát tanulni. 1954-ben diplomázik, egy évre rá pedig már ő vezeti az egyik kentuckyi gyerekkórház foglalkozásterápiás osztályát. Egy farmon él, sokat járja a természetet, de a Louisville környéki erdők élővilága kicsit sem hasonlít a Dian Fossey-t úgy érdeklő Afrikáéra.

Kiveszi a bankból az összes megtakarítását, kölcsönt vesz fel és 1963 szeptemberében vásárol egy repülőjegyet Kenyába. Ha már Afrikában van, akkor nem ragad le a kötelező szafariprogramokkal, továbbutazik Tanzánia, Zimbabwe és Kongó felé. Munkahelyével ellentétben itt nem az emberekre koncentrál. Érzi, hogy inkább élne a vadonban, mint Kentuckyban.

Döntését segíti, hogy Tanzániában találkozik a Leaky házaspárral; a nő, Mary paleoantropológus, a férfi, Louis régész, természettudós. A tudóspár az emberi fejlődést kutatta, ehhez pedig fontosnak tartották a főemlősök vizsgálatát – lehetőleg azok természetes környezetében.


A Virunga-hegyláncon élnek a hegyi gorillák.


Mivel az ősembertan és a régészet főleg a maradványokra koncentrál, Louis és Mary Leaky három kutatót választottak ki a főemlősök megfigyelésére. A litván szülőkkel rendelkező, kanadai Birute Galdikas az orangutánok, Jane Goodall (idei budapesti látogatásáról itt írtunk) a csimpánzok, Dian Fossey pedig a hegyi gorillák viselkedését tanulmányozhatta – mint Leaky angyalai. A felkéréshez ugyanis szponzorszerzés is társult, így a kutatónőknek szabad volt a pálya.

Hogy Dian Fossey-nak miért a gorillák jutottak? Erre a kérdésre ő maga adja meg a választ az 1983-ban megjelent Gorillák a ködben című önéletrajzi könyvében. Afrikában megismerkedett egy házaspárral, Joan és Alan Roottal, akik természetfotósként követték a gorillákat. Egyszer Fossey-t is magukkal vitték, akit azonnal lenyűgözött a főemlősök között is legnagyobb állatok személyisége és a viselkedésükben felfedezhető félénkség.

Fossey a Kongói Demokratikus Köztársaságban kezdett dolgozni, de a hatvanas évek közepén Közép-Afrikában egymást érték a bolond diktátorok. A Kongói Demokratikus Köztársaságnak az a Mobutu Sese Seko jutott, aki elnöki rendszerét a kleptokráciára építette, a választásokon senki sem indult ellene, és elvárta, hogy teljes – általa felvett – nevén említsék: „Mindenható harcos, aki kitartása és rendíthetetlen győzni akarása révén győzelmet győzelemre halmoz, és nyomában tűz gyullad ”.


Mobutuval fizetni is lehetett


Ebből az országból tehát menni kellett, így költözött Dian Fossey 1967-ben Ruandába, és azonnal meg is alapította a Karisoke Kutatóállomást a 80 kilométer hosszan húzódó, tűzhányókból álló Virunga hegylánc egyik oldalán. Alig jött le a hegyről, gyakorlatilag egész nap a hegyi gorillák nyomában volt.

Felismerte, hogy ezek az állatok sokkal fejlettebbek és kommunikatívabbak, mint ahogy a világ – különösen a King Kong-filmek hatására – tudja róluk. Ráadásul a hegyi gorillák már végveszélyben lévő fajnak számítottak, mivel az orvvadászok folyamatosan gyilkolták őket.

Évek kellettek, hogy Fossey-t befogadja a majomcsapat. A nő próbálta utánozni az állatok mozdulatait, hangjukat, ha kellett, velük együtt rágcsált leveleket.1970-ben aztán a National Geographic fotósa, Bob Campbell lefényképezte, ahogy a Fossey által Peanutsnak nevezett egyik gorilla megérinti a kutatónő kezét, és engedi, hogy hosszú ideig ott maradjon a közvetlen közelében. A világ jó része azon ámult, hogy lehetséges kapcsolat az ember és a „vad gorillák” között (a jelenet a National Geographic 2002-es, a Youtube-on is megtalálható dokumentumfilmjében is látható).



Campbell és Fossey között is kapcsolat alakult ki, a nő részéről inkább szerelem. A férfi több hónap közös vadonjárás után vallotta csak be, hogy felesége van az Egyesült Államokban. Fossey terhes lett, de úgy döntött, egyedül, Ruandában nem vállal gyereket. Helyette 1976-ban inkább befejezte a doktori tanulmányait a Cambridge-en. Szakdolgozatát A hegyi gorillák viselkedése címmel írta.



Kutatóként gyorsan felismerte, hogy megfigyelésének tárgyai mekkora veszélynek vannak kitéve az orvvadászok, az erdőirtások és az állatkertek miatt. Utóbbiakra azért haragudott, mert etikátlannak tartotta „börtönben mutogatni” az állatokat, másrészt tudta, egy-egy állatkerti példány befogása során a csapat több tagját megölik.

A Dian Fossey-ról szóló Asszony a ködben című könyvben egy különösen tragikus esetet is említenek, amikor két gorillabébit próbáltak befogni, hogy a Kölni Állatkertnek is jusson majom. Cocót és Puckert, a két kicsit az egész gorillacsalád védelmezte, így az orvvadászok végül húsz állatot öltek meg, hogy elragadják a két picit. Fossey-nak jutott a feladat, hogy ellássa a kis majmok sebeit.

A Kölni Állatkert vezetése is érezte, hogy ez így nincs rendben, kárpótlásul többször meghívta Fossey-t, hogy nézze meg a két gorillát. Coco és Pucker nehezen bírták a fogságot, végül kilenc, állatkerti kifutóban töltött év után ugyanabban a hónapban pusztultak el.


Egy gorilla, már biztonságban.


Fossey még nagyobb elszántsággal igyekezett védelmezni a hegyi gorillákat, és a turizmust is másfelé terelni, mert a gorillák, bár emberszabásúak voltak (vagy talán épp azért), nem kedvelték az emberek tömegeinek látogatását. Annyit elért, hogy a gorillák élőhelyét nem nyilvánították mezőgazdasági területekké, ahogy akkor tervezték.

1978 még elszántabbá tette. Abban az évben ugyanis pár orvvadász lefejezte Digitet, a gorillát, akit a kutatónő kölyökkora óta ismert és követett. Digit megöléséért mindössze húsz dollárt kaptak az elvetemültek. És szereztek egy állhatatos ellenséget, Dian Fossey személyében. A nő azonnal létrehozott egy alapítványt, amely az orvvadászok elleni őrjáratok megszervezését végezte.

Megírta a Gorillák a ködben című könyvét, amely hatalmas siker lett, a Universal azonnal meg is vette a megfilmesítésének jogait. (Az 1988-as film Sigourney Weaver főszereplésével több Oscar-jelölést is szerzett.) Ez a sok pénz mellett azzal is járt, hogy a nyolcvanas évekre Ruandában már túl sokan tudták, ki az a Dian Fossey, és egyre többen voltak, akiknek az útjában volt.

1985. december 26-án Fossey-t brutálisan meggyilkolták. Faházának hálószobájában feküdt, koponyáját azzal a machetével hasították ketté, amely eredetileg nappalijának falát díszítette. Hogy ki tette, talán sosem derül ki. Az akkori vizsgálatok elég felszínesek voltak, a biztonság kedvéért pedig a tábor egész személyzetét letartóztatták, valamint elfogták azt a Rwelekanát is, aki korábban nyomkeresőként dolgozott Fossey-nak, ám a nő nem sokkal korábban elbocsátotta. Rwelekanát aztán felakasztva találták a cellájában, így az ügyet lezárták.

Dian Fossey-t a ruandai gorillatemetőben temették el. Közel Digithez. Sírján az áll: nála senki sem szerette jobban a gorillákat.


Ha felismered az élet értékeit, kevésbé foglalkoztat majd a múlt, inkább a jövő megőrzésének lehetősége.

Dian Fossey utolsó naplóbejegyzése


Dian Fossey, hegyi gorilla

Dian Fossey sírja.


A cikk megírásához a Wikipédia szócikkét és Dian Fossey könyvének részleteit is felhasználtuk.