A Nézőpont megadja a kétharmadot a Fidesznek

-

A kormánypárt támogatottsága jelenleg ott van, ahol 2014 áprilisában.


Ha most vasárnap lennének az országgyűlési választások, a kormánypárt visszanyerné kétharmados többségét – mondta az M1 műsorában a Nézőpont Intézet vezérigazgatója a legfrissebb kutatási eredményeik alapján. Mráz Ágoston Sámuel szerint miközben az év elején még „kellemetlen hónapjai voltak a kormánypártnak”, év végére 26-ról 34 százalékra emelkedett támogatottsága, míg a biztos pártválasztók körében 48 százalékon áll. Úgy értékelte, hogy a Fidesz támogatottsága jelenleg ott van, ahol 2014 áprilisában.

Az LMP sem a Nézőpont Intézet felmérése, sem a szintén a napokban megjelent Medián-elemzés szerint nem érné el az 5 százalékos parlamenti küszöböt, továbbá az MSZP 10 százalék alatt áll, a Jobbik pedig bár a tapolcai választást követően 20 százalékra erősödött, jelenleg 10 százalékra esett vissza.

Arra a kérdésre, hogy kieshet-e az MSZP a parlamentből a következő országgyűlési választáson, Mráz Ágoston Sámuel azt mondta: szerinte ez nem egyszerű kérdés, Magyarországon létezik a „termék nélküli márkahűség”, és bár „nem mutatnak életerős jegyeket a baloldali pártok”, a baloldali értékrendet választó csoport létezik, és van társadalmi közege a baloldali pártoknak.