A Nestlé is kirúgta az atlétikai szövetséget a doppingbotrány miatt

Fotó: AFP / FABRICE COFFRINI

-

Az Adidas után az élelmiszer ipari óriás is elköszönt a Nemzetközi Atlétikai Szövetségtől. Úgy érzik, árt az arculatuknak az együttműködés.


A Nestlé élelmiszer ipari világcég azonnali hatállyal felmondta a Nemzetközi Atlétikai Szövetséggel (IAAF) 2012-ben kötött együttműködési megállapodást.


A Nestlé az IAAF Kids Athletics névre hallgató, világszerte a gyerekek sportolását elősegítő programot támogatta. A szövetség tervei szerint az idei évben további 15 ország kapcsolódott volna be kezdeményezésbe, ennek során 360 oktatónak, és közel 9000 testnevelő tanárnak tartottak volna foglalkozásokat.

A Nestlé a szerződés felmondását – hasonlóan az ugyanezt a döntést már januárban meghozó Adidashoz – a szervezetet sújtó doppingbotránynak a vállalatra nézve káros hatásával indokolják. Nem szeretnének egy olyan szervezet főtámogatójaként mutatkozni, amelyik éveken át szisztematikusan elhallgatott súlyos doppingügyeket.

Az IAAF elnöke, a brit Sebastian Coe dühösen fogadta a hírt, és nem hajlandó belenyugodni a történtekbe.

„Ezt nem tudjuk elfogadni. Ez a döntés csak a gyerekeknek árt.”