A népszavazásra sincs pénzük a görögöknek

Fotó: AFP / ARIS MESSINIS

-

Pedig arról kéne döntenie „a demokrácia szülőhazájában”, hogy csődbe mennek-e.


Most tekintsünk el attól a ténytől, hogy a július 5-ei görög népszavazás teljesen okafogyottá vált, miután június 30-ig kapott határidőt Athén, hogy törlesszen vagy megszorítson.

Az Ekathimerini című görög újság ugyanis arra az apró bökkenőre hívta fel a figyelmet, hogy a teljesen üres görög államkasszából nem lehet kifizetni a referendumra szükséges 110 millió eurót, így pedig képtelenség szavazólapot nyomtatni és eljuttatni a szavazófülkékbe.


A görögöknek összesen 323 milliárd euró adósságuk van, és ennek az adósságnak csupán egy kis töredéke az az 1,6 milliárd euró, aminek a törlesztését az IMF felé meg kéne kezdeni június 30-án. Csakhogy még ennyi pénzük sincs, sőt újabb pénzügyi segítség kellene nekik. Segítséget – a hitelprogram öt hónapos hosszabbítását – csak akkor kapnának, ha még tovább húznának a nadrágszíjon. Ezt azonban a politikai elit nem akarja vállalni.

Ha viszont a görögök nem törlesztenek, akkor annak államcsőd, nemzetközi jogi zavar, még akár az eurózóna elhagyása is lehet a következménye.

A pénzügyminiszerekből álló Eurócsoport nem hajlandó a határidőt 30. utánra tolni, holott a görög parlament a hétvégén megszavazta Ciprasz javaslatát egy határidő után népszavazásról, amelyen a görög kormány tulajdonképpen a hitelezők ellen buzdítana. Az IMF-elnök keményen kiállt a népszavazás ellen, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pedig arra buzdította a görögöket, hogy ne kövessenek el öngyilkosságot azzal, hogy nemmel szavaznak.