A Népligetig gyalogolt a robbantó majd köddé vált

-

A Blikk értesülései szerint a körúti robbantó a helyszínről a Népligetig gyalogolt, közben újra átöltözött, majd eltűnt.


Azt eddig is lehetett tudni, hogy a körúti robbantás ismeretlen végrehajtója a helyszínről gyalog menekült, a Blikk azonban most úgy értesült: nagyon sokáig nem szállt fel semmilyen tömegközlekedési eszközre. Információik szerint a nyomozók a kameraképek kielemzése után arra jutottak: a bűncselekmény helyszínétől a Népligetig gyalog ment, és közben (a már ismert ruhaváltáson kívül) még egyszer átöltözött.


A Fradi pálya környékén azonban nyoma veszett a férfinek, legalábbis egyetlen kamera sem készített róla újabb kockákat. Feltételezhető, hogy azért nem szállt fel semmilyen járműre, mert félt tőle, hogy esetleg a robbantás után azonnal beazonosítják a rendőrök, és akkor a nyilvánosságra hozott kamerakép alapján a vele utazók felismerhetik. Az biztos, hogy a Népligetnél több lehetősége is volt, hogy felszívódjon. Elképzelhető, hogy a Ferencvárosi pályaudvaron vonatra szállt, de az sem kizárt, hogy a stadionnal szemben lévő nemzetközi buszállomáson felült az egyik éppen külföldre induló járatra. Számolni kell azzal a lehetőséggel is, hogy a Népliget fás-bokros részén elrejtette autóját, vagy valaki várt rá és kocsival hajtott el a IX. kerületből.