A német futballisták a mezükön üdvözlik a menekülteket

-

A német első és másodosztályú labdarúgócsapatok játékosai azzal fejezik ki együttérzésüket a migránsokkal, hogy a hétvégi bajnoki fordulóban „Segítünk, üdvözöljük a menekülteket” feliratú mezekben lépnek pályára.


A Hermes logisztikai cég a hétvégére lemondott saját reklámjáról, így a futballisták a bal karjukon ezúttal a Bild című napilap által is támogatott akció üzenetét viselik majd.

„A menekültválság mindenkit érint, senki nem teheti meg, hogy nem foglalkozik vele. Nekünk, a Bundesligában szereplő kluboknak pedig ki kell használnunk a népszerűségünket, hatásunkat és lehetőségeinket arra, hogy segítsük a már eddig is sokat szenvedő bevándorlókat” – nyilatkozta Michael Preetz, a Dárdai Pál vezetőedző által irányított Hertha BSC menedzsere.

A Bundesliga főtámogatója tavaly is lemondott egy forduló erejéig a mezeken való megjelenésről, akkor a Német Rákbetegek Alapítványának emblémája került a helyére.

A német csapatok már több ízben is jelét adták, hogy fontosnak tartják a menekültkérdést, illetve annak megoldását. A Bayern München például nagyszabású akcióval vesz részt benne, de számos klub csatlakozott a „Welcome football” nevet viselő kezdeményezéshez, amely a labdarúgás segítségével igyekszik elősegíteni a Németországba érkezett menekültek minél könnyebb beilleszkedését.