A Napolitól Diósgyőrbe került kölcsönbe Novothny Soma

Fotó: MTI / Vajda János

-

Bár a napokban az olasz klub 2017-ig meghosszabbította Novothny Soma szerződését, azonban fejlődése, és a minél több játéklehetőség érdekében kölcsönadta az NB I-ben szereplő DVTK-nak.


A 21 éves futballista szerződtetéséről a DVTK honlapja számolt be szerdán. Novothny 2011-ben 16 évesen mutatkozott be az NB II-ben szereplő Veszprémben, ahol rövidesen megszerezte első bajnoki gólját, amit következő idényben további 9 találat követett. 2012-ben került a kétszeres olasz bajnok Napoli csapatához, ahol rendre a korosztályos csapatok meghatározó játékosa volt. A felnőttek között tétmérkőzésen még nem mutatkozhatott be, ezért rendre kölcsönben szerepelt, előbb a Paganese, majd a Mantova és a Südtirol csapatánál.


Novothny Soma már a Diósgyőr mezével pózol (Fotó: Ferencsák Tamás)


Novothny folyamatosan szerepel a korosztályos magyar válogatottban, legutóbb éppen a múlt hétvégén lépett pályára az U21-es csapatban, méghozzá az Olaszország elleni 0-0-ra végződő találkozón.

Az új igazolás már szombaton délután, Pakson bemutatkozhat a DVTK mezében.

Egy ismerős arc is feltűnt a miskolci csapat edzésén: a klub korábbi játékosa, Elek Ákos rövid szabadságot kapott kínai csapatánál, a Huszti Szabolcsot is foglalkoztató Csangcsun Jatajnál, így a válogatott középpályás is a borsodiakkal tréningezik.