A műholdképeken is látszik a kanadai erdőtűz

Fotó: MTI/EPA/NASA/Föld Obszervatóri / JOSHUA STEVENS

-

Az elkövetkezendő 24 óra kritikus lehet a kanadai Alberta tartománybeli Fort McMurray városa számára, ahol a pusztító erdőtűz miatt szükségállapotot hirdettek.


A vasárnap kitört tűz miatt Fort McMurray-t evakuálni kellett, 88 ezer lakos hagyta el otthonát a közeli menedékszállásokra érkezve. A város 1600 épületét már felfalták a lángok, beleértve egy újonnan épített iskolát és egy lakókocsiparkot is – írja a BBC.


A déli körzetekben helyi sajtójelentések szerint káosz és pánik uralkodik, hatalmas forgalmi dugók alakultak ki a városból kivezető utakon, a befelé vezető főutat pedig lezárta a rendőrség. Jelenleg 1,8 ezer hektáros területen ég a város környéki erdő, a lángokat és a magasba emelkedő füstöt a várostól több tíz kilométerre is látni lehet.

A kimenekítés az eddigi legnagyobb volt Alberta tartomány történetében. A közelben lévő olajcégeket felszólították, hogy állítsák le a termelést arra az időre, amíg a tűzoltók megfékezik a lángokat. Egyelőre senki nem sérült, vagy halt meg a tűzvészben.

A NASA Föld Obszervatóriuma által 2016. május 5-én közreadott, fentebb látható műholdfelvételén a pusztító erdőtűz május 3.-i állapota látszódik. Előtérben a kiégett erdőterület peremén lévő szórványos tűzfészkek vannak, a jobb felső sarokban pedig Fort McMurray városa látható.



A környéket szárazság sújtja, miközben a hőmérséklet rekordokat dönt, és kedden megközelítette a 30 Celsius-fokot. A tűzoltók a hét legelején még sikeresen küzdöttek a lángokkal, de a helyzet kedd reggelre jelentősen súlyosbodott az erős szél miatt. A város hatóságai a szomszédos tartományoktól és a kanadai központi kormánytól is azonnali segítséget kértek a tűz megfékezésére és a menekülők elhelyezésére.