A miniszter el akarja kerülni, hogy bevásárlókocsival vigyék a bébiket

-

Már gyártják a szegedi újszülöttosztálynak a babák szállítására szolgáló eszközt – válaszolta a szaktárca egy képviselői kérdésre.


Az egészségügyi szolgáltatások minimumfeltételeiről szóló rendelet előírja, hogy minden fekvőbeteg-ellátást nyújtó szolgáltatónak biztosítania kell az intézményen belüli betegszállítást, ám konkrétan nem nevesíti a betegszállításra használható eszközök körét. Egyebek között ez áll abban a válaszban, amelyet Balog Zoltán miniszter megbízásából adott a tárca államtitkára, Rétvári Bence a szocialista Bangóné Borbély Ildikó kérdésére. A képviselő azt tudakolta, hogy melyik a helyes eszköz újszülöttek kórházon belüli szállítására: a bevásárlókocsi, a tolókocsi, a kerekes szék vagy a hordágy.


Előzőleg ugyanis kiderült, hogy miután a szegedi egyetem klinikáján nem volt alkalmas eszköz, ezért bevásárlókocsikat szereztek be az élelmes orvosok, és azzal hordták-vitték a babákat.

A válaszban az is szerepel, hogy az Országos Tisztifőorvosi Hivatal tájékoztatása szerint a Szegedi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermek Egészségügyi Központban „haladéktalanul beszüntették az átalakított bevásárlókocsik használatát”, és a Tech-Medical Kft . már meg is kezdte két darab újszülött- transzport-rendszer gyártását. Az eszközöket néhány héten belül megkapja a kórház.

A minisztérium megnyugtatásul még azt is hozzátette, hogy március 1-jétől átalakult a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet, röviden a Gyemszi.


Jogutódja, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ ezt követően fokozottan tud majd összpontosítani a fenntartói, állami tulajdonosi joggyakorlási funkciókra a fentihez hasonló esetek elkerülése érdekében is

– állítja a miniszter megbízásából kiadott dokumentum. Csakhogy Balog Zoltán korábban egyáltalán nem látta ilyen negatívan a Gyemszi szerepét és képességeit. Megválasztásakor például úgy nyilatkozott, hogy a Gyemszi


mint irányító szervezet modellként szolgálhat más területeknek is.