A Metallica gitárosa elvesztett 250 riffet

Fotó: AFP / YASUYOSHI CHIBA

-

Kirk Hammett elvesztette a telefonját, amelyen a Metallica új albumához tárolta az ötleteit. 8 riff jutott azóta eszébe a 250-ből.


Kirk Hammett a Metallica gitárosa egy interjúban beszélt arról, hogy féléve elvesztette az iPhone típusú mobiltelefonját, amelyen közel 250 riffötletet tárolt az együttes készülő albumához. Ez lesz amúgy a Metallica tizedik lemeze, a legutóbbi a Death Magnetic volt 2008-ban.

Hammett állítólag két-három napig teljesen ki volt készülve, de aztán nyolc riffet lejegyzett, ami még a fejében volt. A többit elfelejtette. „Talán ennek így kellett történnie” - meséli arról, hogyan sikerült túllendülnie a történteken.

Az új Metallica-lemezről a Robert Trujillo basszusgitáros azt mondta, hogy „egyedi lesz, de kemény”. Hammett úgy jellemezte korábban az új anyagot, hogy „progresszívebb lesz, de kemény”, a Death Magnetic-hez, illetve az 1988-as …And Justic For Allhoz hasonlította. Most azt mondta, hogy szuperriffelős és szuperkemény lesz az új anyag.

A lemezről eddig a lent hallható Lords of Summer című dalt mutatták be tavaly.