A Mercedes elsősorban a duális hallgatókra építené a mérnökállományát

Ács László

a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. személyügyi igazgatója

A Mercedes-Benz volt az első vállalat, amelyik duális képzést kezdett a Kecskeméti Főiskolával közösen. A piaci igények és az oktatási rendszerek összehangolása a kulcsa a gazdaság hosszú távú fejlődésének és a munkaerő piacon jelentkező igények biztosításának, mondja Ács László, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. személyügyi igazgatója.


Büszkék vagyunk arra, hogy a Mercedes-Benz kecskeméti gyára úttörő szerepet vállalt a duális képzési rendszer meghonosításában a Kecskeméti Főiskolával közösen. A 2011 óta sikeresen működő program hosszútávon kínál kiváló, versenyképes ismereteket a szakiskolától egészen főiskoláig, és ezáltal biztos karrierlehetőséget.

A modell sikerét többek között az is mutatja, hogy a duális szakképzésre és duális főiskolai képzésre is sokszoros túljelentkezés van, ami szintén annak bizonyítéka, hogy a régió egyik legvonzóbb munkaadójának tartják a kecskeméti gyárat, illetve eredményesnek a gyakorlatorientált képzést. 2014 májusában végzett az első 28 középiskolai tanuló, akik mindannyian állásajánlatot is kaptak a Mercedes-Benz gyárában. A duális főiskolai képzésben tanulók közül pedig 2016-ban kerülnek ki az első diplomások.

Miután a képzésben résztvevőknek nincs kötelezettségük az MBMH-nál munkát vállalni, ezért megtörténhet, hogy az általunk képzett diákok más cégeknél kamatoztatják tudásukat. Elmondhatjuk azonban, hogy 2015-ben minden felkínált állást elfogadtak a duális képzésben végző diákjaink.

Magyarországon is elsősorban a duális hallgatókra szeretnénk építeni a mérnökállományt a jövőben, ezért vállaltunk úttörő szerepet ennek a képzési formának a meghonosításában. A Mercedes-Benz kecskeméti gyárában emellett a kezdetek óta működik egy gyakornoki program is, amelynek keretében hallgatókat fogadnak számos felsőoktatási intézményből, hogy az elméleti tudásukat – a kötelező gyakorlati időszakban – új ismeretekkel és tapasztalatokkal egészíthessék ki.

A reális munkaerő-piaci igények és a képzések összeillesztésére a Mercedes-Benz kecskeméti gyára tett először kísérletet idehaza. A gyakorlati tapasztalat, a nemzetközi munkakörnyezetben szerzett tudás mindig is versenyelőny volt, és ez a tendencia csak erősödik a mai munkaerőpiacon. Minden, a Mercedes-Benz gyakorlati képzésében részt vevő diák megtapasztalhatja, hogy a munkahelyi siker kulcsa a nyitottság, a rugalmasság és az elhivatottság, eredményeiket pedig jövőbeni karrierjük során kamatoztathatják.


Mit ér a duális diploma – ez ad többet, vagy a hagyományos?


Duális
Hagyományos

SZAVAZAT UTÁN