A menekültválság világhíressé tette a Petárda–Beremend átkelőt is

Fotó: VS.hu / Zagyi Tibor

-

A horvát–magyar határállomáson – melynek nevét a világsajtóban ma talán először írták le – nem kis tempóban jöttek át a horvátoktól a menekültek. A magyarok oldalon alig bírták tartani a tempót. De mindenkinek sikerült megőriznie a türelmét. Az átkelés nem volt túlbürokratizált, az ellenőrzés szóban zajlott: ha szíriai vagy, felszállhatsz. (Az újabb menekülthullámot percről percre követő beszámolónkat itt olvashatja.)


A Petárda (horvátul: Baranjsko Petrovo Selo)–Beremend átkelőnél este hét körül akadt meg a menekültek addig szinte folyamatosan, akadálymentesen haladó átléptetése horvát oldalról a magyar oldalra, horvát buszról magyar buszra. Jó ideig négy busznál nem állt több egymás után a horvát részen, este 8-ra már nem láttuk a sor végét, körülbelül 15 turistabusz vesztegelt, várva, hogy bebocsássák az átkelőhöz. A látvány tükörképe ott volt a beremendi részen: idehaza a BKV és a Gemenc Volán buszai sorakoztak.


Hogy mi volt az a technikai probléma, amelyre a rendőrök egyik parancsnoka utalt, nem derült ki. Mosolygott a bajsza alatt, többször ismételte, markolászva az adóvevőt: aztán még többször azt mondta: megoldjuk. Mi arra tippeltünk, az elhúzódó rendőrségi műszakváltás miatt került kicsi porszem a gépezetbe. Nem a busszal volt a baj és nem is a hőgutát kapott csecsemő miatt vesztegelt egy óránál is többet az egyik szíriaiakkal teli csuklós busz.

Legalábbis mindenki szíriainak vallotta magát, amikor felszállt. A nacionálé tudakolásából állt a belépők ellenőrzése. A felszállást intéző rendőr megkérdezte szír-e, ha bólintott szabad volt az út az utastérbe. A rendőrök kezükben fehér lapot tartottak, akár egy menetlevelet, amely nyilvánvalóan nem az utasok nevét tartalmazta.



Mire kellettek a katonák?

Semmiféle erőszakos esemény nem történt. Az egyik intézkedő elöljáró kiadta a parancsot: aki kísérőként buszra száll, adja le a fegyverét. Csak a lőfegyvert, a gumibot és a könnygázspray maradhatott. De nem volt rá szükség. Mindenki együttműködött – a menekültek a rendőrökkel, a rendőrök a menekültekkel, magyar rendőrök a horvát rendőrökkel.


Egyértelműen kiderült, a katonáknak nem jutott komoly feladat. A határrendészeti intézkedésekben egy-két katona vett részt a rendőrök oldalán. Többségük tétlenül figyelte a meglepetés nélküli, ismétlődő történéseket. Jelenlétük, a három Humvee lövegtornyában posztoló zsoldos utólag felesleges erődemonstrációnak bizonyult, de persze előre sose lehet tudni, mi történhet ilyen helyzetekben. A rendőrök hibátlanul oldották meg a feladatokat. Nem szorultak honvédek segítségére. Ésszerű döntés volt a katonákat visszavezényelni délután 6-kor a határállomásról.

Szembetűnő volt, hogy a horvát oldalon milyen kevés rendőr teljesít szolgálatot, karba tett kézzel, lazán álltak vagy tízen a határvonalon, és kevesebb eszközt is viseltek magukon, mint magyar kollégáik.



Ki tudja, merre?

Ami a menekülteket illeti, ők semmiről se tudtak, arról se, hová viszik őket. Az Ökumenikus Szeretetszolgálat munkatársa Pélmonostoron kérdezte a vonatra és buszra tett menekülteket, akikből annyit sikerült kiszedni, hogy azt mondták nekik, Zágrábba viszik őket. Aztán Beremenden kötöttek ki.


De itt se kaptak tájékoztatást. Egyikük, akinek Aleppóban bombázták szét a házát a tűzvonalban, bizonytalanul azt mondta nekünk, talán Budapestre mennek, de egyébként nem tudja. A kiszolgált BKV-s Ikarus-flotta sofőrjei se tudták, hova mennek. Csak akkor kapták meg az úti célt a rendőröktől, mielőtt elindították a tömött kocsikat. De a sorfalat álló rendőrök se tudták előre, ki hova megy. Ez számukra csak akkor derült ki, amikor parancsnokuk kiadta az utasítást. Amely egyébként nem volt bonyolult képlet: az egyiket ide, a másikat oda. Vagyis: Szentgotthárdra és Vámosszabadiba.



Látható volt, hogy a horvátok erőltetett tempót diktáltak, szerették volna minél gyorsabban a határon túl tudni a menekülteket. Szinte szünet nélkül érkeztek a buszok a határra, a horvátok tempóját a magyar hatóságok képtelen voltak tartani. Miután egy százfős csoport alakult ki a leszállított szír utasokból, a magyarok visszafogták a sebességet. A menekülteket buszról buszra tették át, addig nem szállhattak le, amíg nem jött értük magyar busz.


Az önkéntesek adtak enni a menekülteknek

Beremenden szintén csak az önkénteseken múlt, hogy enni, inni kaptak a buszokra zsúfolt migránsok. Faládákban adták fel a gyümölcsöt, konzervet, zsemlét tartalmazó egységcsomagokat.

Egy-két láda azonban nem volt elég. Az ablakokon keresztül is kérték a gyerekeknek az almát, az ásványvizet a meggyötört arcú szülők.

A délután még ütemesnek tűnő utaztatás, átszállítás estére végképp elveszítette lendületét. Még sok busz állt odaát, de egy ideje nem jött újabb. A bajszos rendőr is sóhajtva nyugtázta, hogy a horvátországi Pélmonostorról – ezen az este – már nem jön utánpótlás.